A Seahawks támadósora nagyon rosszul nézett ki szombaton a Rams ellen, és igazából a szezon második felében sem volt már igazán jó, ellentétben az első felével, ahol a liga egyik, ha nem a legjobb támadósorát láthattuk az akkor még MVP-esélyes Russell Wilsonnal.
Pete Carroll főedző az utóbbi idők problémái ellenére viszont kijelentette, hogy a támadókoordinátor Brian Schottenheimer maradni fog a pozíciójában. Indoklásként Carroll elmondta, hogy a franchise történetének legtöbb pontját szerezte idén a csapat.
A főedző arról is beszélt, hogy miben kell változtatniuk jövőre. Többet kell futniuk.
“Jobban kell futtatnunk a labdát… nem is igazán jobban, hanem többet kell futtatnunk a labdát.”
– mondta a News Trubine-nak, hozzátéve, hogy tudja, hogy a szurkolók nem fognak ennek örülni. Carroll azt is elmondta, hogy nem szeretne jövőre egész évben 2-high safety védelmek ellen játszani, a több futás pedig elősegítheti ezt, ami újra megnyithatja a teret a hosszú passzok előtt is. Úgy tűnik Wilson kevesebbet fog főzni 2021-ben.

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Ide vezet, ha valaki jó kapcsolatokat ápol Zimmerrel…
Szerinted ki van kire rossz hatással?
Hát az megérne egy cikket.
akkor légy szíves, állj neki. :D
Na most akartam írni hogy kezet foghatnak
A Seahawks offseason terve 2021-ben: Igazolnak 1 passzsiettetőt, draftolnak egy futót a 2. körös pickkel (még a tőlük szokatlan felcserét sem zárom ki az Alabama futójáért). Jamal Adams megtanítják Coverage feladatokra :D. Ez olyan aranyos, hogy nem akar 2 high safetyvel felálló védelmek ellen játszani :D. Megnézném, ahogyan mérkőzés előtt odamegy az ellenfélhez és elmondaná, hogy légyszi ne.
fantasztikus hírek ezek…
Irigyellek…
Ahogy ő téged. :D
Idén egyetlen Hawks meccset néztem végig. A Rams elleni wildcardosat. Talán nem kellett volna. talán jövőre egyet sem kell megnézni ilyen dózisban. pedig Wilson játékát kedvelem
A Vikings ellen valahogy mindig élvezetes meccsük alakul ki. Azt nézd meg jövőre.
Altalaban a Cards meccsek is jok szoktak lenni fuggetlenul a pillanatnyi formaktol.
;-) korábbi években láttam azért többet
“Idén egyetlen Hawks meccset néztem végig. A Rams elleni wildcardosat. ”
Te aztán tudsz választani! :)
tavaly megnéztem többet, idén ősszel nem nagyon volt időm
szerencsére sokmindenről nem maradtál le
Ember, tavaly ez volt, 3 negyeden át futás futás passz, aztán 4 negyedbe adjuk oda Russellnek és nyert… Idén dobták a futást, jöttek a kiszámítható passz játék hívások és bumm playoff első körben kiestek… Normális, haladó szellemű offense playbookot kéne összeállítani, tisztára játszani az elkapókat, TE játékot rakni bele, és néha néha 3 4 yardos futás jó lenne ha jönne…
James White és Rex burkhead likes this.
Ezt hamar megfejtetted fonok!
Így kell tönkretenni egy top QB karrierjét. Wilson most mondhatná azt amit Watson és kérne egy cserét mondjuk a Coltsba vagy a Steelers-be. Ott lenne célpontja és fal is előtte.
Mert aztán Tomlin nagyobb lángelme… Plusz ott még passz előtt meg kéne várnia míg Juju kitáncikolja magát.
Hát mondjuk egy pár évvel fiatalabb QB-val talán könnyebb lenne neki. Amúgy azért Tomlin könnyebben alkalmazkodik a korhoz mint Carroll.
“Így kell tönkretenni egy top QB karrierjét.”
Wilsonnak ugyanannyi bajnoki címe van mint Breesnek vagy Favrenek. Nem gondolnám tönkretettnek a karrierjét. Érdekes! A Packers szurkolók is mind ugyanezzel jönnek Rodgers kapcsán. Hagyjuk már ezt…
Ha többen is ezzel jönnek akkor lehet benne igazság. Vagy nem? Azt hittem a csapatokat edzők vezetik és ők döntenek a game planről. Ergo, igen ők teszik tönkre a játékosok karrierjét. Lásd Green Bay, kirúgták McCarty-t és most szárnyalnak.
Nem nyerhet mindenki gyűrűt, főleg hogy Pats a rendszerével ledominálta a ligát, Rodgersen kívül rengeteg ember megérdemelne gyűrűt, de évente 1et osztanak, és 55 fő + személyzet nyeri azt a gyűrűt nem 1, Rodgers, Brady, Mahomes a végső 5% talán vagy annyi se…mondjuk egy ilyen okfejtésbe bele mennék hogy az irányító adott superbowl győztes évben mégis hány százalékát veszi ki a csapatban
Azért az megvan, hogy ha nincs McCarthy, akkor könnyen lehet, hogy Rodgers lehetőséget sem kapott volna? A packersnél legalábbis valószínűleg nem…
Egyébként MMc-vel nyert ARod egy bajnoki címet, kétszer lett MVP. Nem pont egy tönkretett karrier jellemzői ezek.
“Carroll azt is elmondta, hogy nem szeretne jövőre egész évben 2-high safety védelmek ellen játszani, a több futás pedig elősegítheti ezt, ami újra megnyithatja a teret a hosszú passzok előtt is.” – ő most azt gondolja, hogy ugyan még mi is olvassuk ezeket a nyilatkozatokat itt Magyarországon, de az NFL DC-k nem olvassák ezeket? Vagy csak át akarja őket verni és valójában 2 mély safety-t szeretne? Vagy az az ördögi terv, hogy valójában mégis többet fog passzolni? És ha 1 mély safety-t mutat a védelem, de valójában mély zónákba fognak hátramozogni, mert tudják, hogy amúgy menni fognak a hosszú passzok? És a futáshoz lesz offense fal? Ha szar a fal akkor 4 DL is meg tudja ölni a futást 1 LB segítséggel, 6-an meg mehetnek mélyre… hát érdekes lesz mi valósul meg a gyakorlatban majd ősszel..
Többet kellene futni?! Egyszer kellett volna eggyel többet futni és akkor eggyel több gyűrűd lenne Pete bá’…. De a Beast mode behívása helyett lepetéztetek…