Connect with us

Hír

Sirianni: Két top irányítónk van

Az Eagles a tegnapi nap folyamán hivatalosan is bemutatta új főedzőjét, Nick Siriannit, akinek az első sajtótájékoztatója nem volt túl magabiztos és megnyerő, de persze ebből még semmilyen következtetést nem tudunk levonni, legfeljebb azt, hogy tapasztalatlan ebben a műfajban.

Ahogy az várható volt, leginkább az irányítókérdésről faggatták az újságírók, amire – ahogy szintén várható volt – nem nagyon tudott konkrét válaszokat adni, hiszen egy hete sincs a csapatnál és egyetlen egy edzésen sem láthatta sem Carson Wentzet, sem Jalen Hurtsöt (de legalább már beszélgetett velük). Ettől függetlenül nagyon jó véleménnyel van mindkettőről.

“Két top irányítónk van Carson Wentz és Jalen Hurts személyében. Sok csapatnak egy ilyenje sincs, úgyhogy nagyon izgatott vagyok, hogy velük dolgozhatok.”

– mondta Sirianni, via Field Yates.

Sokan persze azt mondhatják erre, hogy igazából egy top irányítója sincs az Eaglesnek, és jelen állás szerint inkább nekik van igazuk. Aztán majd kiderül, hogy melyikükből mit tud kihozni Sirianni és az új stáb, mert az biztos, hogy ez az elsőszámú feladatuk a következő 1-2 évben.

Egyelőre nem mondott időtávot az újdonsült főedző, hogy mikor nevez majd ki kezdő irányítót, és ez nem is várható a közeljövőben, habár a legtöbben úgy gondolják, hogy elsősorban Carson Wentz “megjavítása” lesz a feladata.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!