Mindössze 38 éves korában elhunyt a Chargers és a Buccaneers korábbi elkapója, Vincent Jackson.
Jackson miatt február 11-én adtak be eltűnt személlyel kapcsolatos jelentést a családtagjai, azonban másnap meg is találták a hatóságok egy floridai hotelben, és megállapították, hogy minden rendben van vele. Január 11-én jelentkezett be a hotelbe és azóta ott tartózkodott. A takarítószemélyzet talált rá február 15-én 11:30 körül a hotelszobájában. Sérülés nyomait nem találták, így nyomozást indítottak, hogy kiderítsék a halál okát.
Jacksont 2005-ben a Chargers draftolta a második körben és hét szezont húzott le San Diegóban. Kétszer lett Pro Bowler, 272 elkapással, 4754 yarddal és 37 TD-vel távozott 2012-be Tampa Baybe, ahol további öt szezont töltött, mielőtt 2016-ban visszavonult. A Buccaneersnél egyszer lett Pro Bowler, 268 elkapást, 4326 yardot és 20 TD-t regisztrált 63 meccs alatt, és zsinórban négyszer az Év Embere díjat is kiérdemelte a csapaton belül. A futballpályán nyújtott kiváló teljesítménye mellett a pályán kívül tevékenyen segítette a közösséget, alapítványa katonai családokkal foglalkozott.
Nyugodjék békében!

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- katonadani on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
5 évet töltött tampában, 16ban még játszott (igaz lesérült)