Connect with us

Hír

A csapatok elkezdték hívni az Eaglest Carson Wentz kapcsán

A Stafford-Goff trade után megcsappant a csere útján elérhető irányítók száma a ligában, a general managerek egy része pedig Philadelphia felé fordította a fejét és felhívták az Eaglest, hogy mi is a helyzet pontosan Carson Wentz-cel – számol be Ian Rapoport. Howie Roseman pedig fel is vette a telefont, nem csapta rá az érdeklődőkre, azonban egyelőre nem szándékoznak cserét eszközölni.

Wentz ugyan nem kért cserét a csapattól, az egyértelmű, hogy megromlott a felek közt a viszony, és a negatív hangulatot legfeljebb enyhíteni tudta Doug Pederson kirúgása, teljesen eltüntetni nem. Az irányítónak nem tetszett, hogy a szezon végén lecserélték a második körös Jalen Hurtsre, és nem akar másodhegedűs lenni, pedig bőven rászolgált a játékával a padozásra. Persze Hurts sem váltotta meg a világot, így minden bizonnyal nyílt verseny lenne a QB-k közt az edzőtáborban az új edzői stáb kezei alatt.

Wentz 2019 júniusában írt alá egy négy évre szóló $128 millió dolláros szerződést. Kivágni egyelőre lehetetlen, elcserélése esetén az Eagles egy rekordnagyságú $33,8 milliós halott pénzt nyelne be, de közel $1 milliót spórolna. Ez azt jelenti, hogy csak úgy semmi értelme elpasszolni, csak a megfelelő ellenérték fejében.

A potenciális kérők közt a Colts lehet az első, hiszen Wentz és a főedző Frank Reich kapcsolata jó, az indianapolisiaknak pedig nincs jelenleg kezdő irányítója. Egy trade esetén a Coltsnak (vagy más csapatnak) egy négy évre szóló $98,4 milliós szerződést kellene átvennie, ebből két évre $47,4 millió lenne garantált.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!