A Jets a nagyvilág felé továbbra is azt kommunikálja, hogy Sam Darnold egy szuper irányító és nem döntöttek még, hogy vele folytatják-e tovább, vagy draftolnak valakit 1/2-re. Ian Rapoport is ráerősít erre, az NFL Network insidere ugyanis azt mondja, hogy a Jets nem siet sehová. Mielőtt döntést hoznának, alaposan kiértékelik a draftra jelentkező irányítókat, megvárják a Pro Dayeiket, interjúznak velük, minden ami kell, és majd csak utána döntik el, hogy Darnolddal vagy egy újonccal haladnak tovább.
Ez tehát azt jelenti, hogy sok idő eltelhet még addig, amíg Darnold kikerül a trade-piacra (ha egyáltalán). Azonban nem várhatnak örökké, hiszen lehet, hogy még a ligaév kezdete, azaz március 17 előtt kellene elcserélni, hiszen utána egyes csapatok akár találhatnak is maguknak megoldást.
Természetesen logikus ez a gondolkodás, de az utóbbi napok kiszivárogtatott információi alapján (egyrészt nem sietnek sehová, másrészt második körös picket kérnek legalább) arra is következtethetünk, hogy a Jets el akarja cserélni az irányítót, csak előbb fel akarja srófolni az árát. Stafford, Goff és Wentz elcserélése után Darnold lehet a legértékesebb irányító a trade-piacon (Watsont nem számolva), és Rapoport arról is beszámolt, hogy komoly érdeklődést mutattak egyesek a Jets QB-ja iránt.
A kérők közt leginkább a Bearst és a Washingtont emlegethetjük, hiszen elsősorban ők keresnek irányítót, vagy legalábbis nekik nincs jobb opciójuk Darnoldnál. A Patriots is ilyen csapat lenne, de a Jets biztosan nem adja el Belichickéknek az irányítót. Esetleg olyan franchise jelentkezhet még be, amelynek idén még nem, de jövőre kellene QB. Ilyen lehet a Steelers Big Ben várható visszavonulásával, habár az sejthető, hogy ők kevesebbet ajánlanának a Jetsnek, mint a Bears vagy a Washington, amelyeknek most van nagyobb szüksége valaki használhatóra.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
Szegény Bears, Trub helyett Garoppolo vagy Darnold, cseberből vederbe :) amúgy Darnold kapcsán azt tartom, hogy egy jó támadókoordinátor alatt ő egy erős láncszem lehet egy csapatban, viszont az a Jetsben szépen kijött, hogy egy szar csapatban borzasztóan alulteljesít ő is, nem tud egyedül megmenteni egy franchise-t. Mint pl. amire a Bears támadósornak szüksége lenne.
De bárhol is fog játszani, a szellemeket hagyja Jetsben.
Az a gond Darnolddal, hogy Flacco-val a támadósor életképesebbnek tűnt. Flaccot pedig simán kijátszotta Lock a csapatból. És utóbbi se egy ígéretes játékos.
Azért kevés irányító képes egy egész franchise-t elcipelni a hátán. Én hamarabb látnék benne potenciált mint Jimmy G-ben.
Én is amúgy :)
Egyik sem.
FK! Full kamu! Szerintem amint jön egy második körös cetli, már adják is.