Connect with us

Prémium cikkek

Big Bennel vagy nélküle? – Steelers FA-kitekintő

A Steelers sokáig a liga egyik legjobb csapatának tűnt tavaly, majd egy mélyrepülést követően a rájátszás első körében véget ért a Super Bowl álom. Ebben nagy szerepe volt az irányító Ben Roethlisbergernek, akinek a helyzete egyáltalán nem biztos: vele vagy nélküle, leginkább erről fog szólni a csapat piaca.

A Pittsburgh remekül kezdte a 2020-as szezont, 11-0-s mérleggel az első kiemelés és a Super Bowl egyik legnagyobb favoritja volt. Aztán sikerült kikapni többek között a Washingtontól és a Bengalstól is, az alapszakasz utolsó meccsét pedig leadta a Browns ellen, bejuttatva ezzel a csoportriválist a rájátszásba. Nem kellett volna, a PO első körében ugyanis a Cleveland 48-37-re legyőzte a Steelerst.

A meccsen Big Ben 501 yardot és négy TD-t passzolt, ami ugyan jól néz ki, de mindez azután jött össze, hogy három picket dobott és 28-0-s hátrányba került a Steelers (illetve 45-29-es állásnál is volt egy eladott labdája). Túlzás lenne az offense egész éves szenvedését a nyakába varrni, de egyértelműen nincs már a legjobbak között: hiába néz ki papíron jól az alapszakaszban dobott 33 passzolt TD és a mindössze 10 INT, nem játszott jól Big Ben.

Hosszú labdáknál mindössze 78,3-as passer ratingje volt (28. a ligában) a dropokkal kiigazított hosszú passzos pontossága 32,9 százalékos volt (33.), nyomás alatt is a liga hátsó harmadába tartozott, és annak ellenére, hogy a dropbackjei 79,1 százalékában tiszta zsebből passzolhatott, mégis csak a 25. legpontosabban passzoló QB volt (dropokkal kiegészítve), ahogy az elért 101,9-es passer ratingje sem fért be a top 20-ba. A PFF-től is csak a 25. legmagasabb értékelést kapta, tehát hiába ejtették el sok labdáját az elkapók, ő maga is átlag alatti teljesítményt nyújtott.

Emellett 41,25 millió dollárt foglal el a fizetési sapkából a márciusban már 39 éves, egyre inkább sérülékenyebbé váló irányító. A kivágásával/visszavonulásával 19 millió dollárt lehetne megspórolni, miközben a csapat Cam Heyward szerződésének átalakításával is 19,1 millió dollárral van a plafon fölött – nem véletlenül nyilatkozta azt a csapat felsővezetése, hogy ilyen konstrukció mellett nem fog működni a dolog.

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!