A Patriots két évtized után végzett ismét negatív mérleggel, amiben jelenős szerepet játszott Tom Brady távozása, azonban az sem segített, hogy a ligában a legtöbb játékosuk döntött az opt out mellett a pandémia hatására. Ian Rapoport információi szerint viszont három kezdőjátékosuk, a támadófalember Marcus Cannon, a safety Patrick Chung és a linebacker Dont’a Hightower is visszatér a csapathoz a 2021-es szezonra. Mindegyikük egészséges és készen áll a munkára.
Hightower és Chung a védelem gerincét alkotta korábban, így fontos lehet a visszatérésük, főleg előbbinek, illetve nyilván a támadófalba sem árt egy jó erőt képviselő játékos Cannon személyében. Ennyitől persze még nem lehet várni sem a védelem, sem a támadósor jelentős feljavulását, de a Patriotsnak van a harmadik legtöbb elkölthető pénze az idei szűkös évben, hiszen jelenleg $62 millióval van a gárda a fizetési plafon alatt, így bőven lehet költekezni, ha Belichick mester is jónak látja. Az biztos, hogy ráfér a keretre.
Hozzátehetjük viszont azt is, hogy mindhárman átlépték már a 30 éves határt (Cannon már 33, Chung 34 lesz a szezonban) és egész sokat is foglalnak a sapkából (Hightoweren 10 milliót, Cannonon 7 milliót lehet spórolni).

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
Apa, kezdődik.
Kapott a liga egy évet…
Én nagyon csodálkoznék, ha bármelyikük impact lenne idén. Talán Hightower, a Def irányítása miatt, de Chung már 2 éve is leszálló ágban volt, Canon kb dettó. Értem én , hogy mentorálás meg ilyenek, de erre 3 fő a Defben kissé luxus.
HT-t megtartanám (nagyon hiányzott az esze a védelemből), a másik kettőt elengedném, inkább a felszabaduló cap space