Javában zajlik az FA-kitekintő sorozatunk, ahol csapatról csapatra végigmegyünk, hogy ki hogyan áll pénzzel a fizetési plafon alatt, milyen szabadügynököket kell ebből megtartania és milyen lehetőségei lesznek ezután további erősítésekre. Azt könnyű megnézni, hogy kinek mennyi helye van a fizetési sapkában, azonban ez bizonyos esetekben csalóka lehet, hiszen ez nem veszi figyelembe, hogy hány és milyen fontos lejáró szerződésű játékosa is van a gárdának.
Ezt ellensúlyozandó rakta össze Jason Fitzgerald az OTC-től az alábbi grafikont, ahol az X tengelyen a jelen állás szerint elvesztett snapek százalékát, az Y tengelyen pedig a rendelkezésre álló cap space-t láthatjuk.
A jobb felső sarokban találjuk azokat a csapatokat, akiknek jó a pénzügyi helyzetük de sok a szabadügynökük, a bal felsőben a jó anyagi helyzettel és kevés szabadügynökkel rendelkező gárdák vannak, jobb alul a kevés hellyel és sok távozó játékossal rendelkező csapatok foglalnak helyet, bal alul pedig a kevés szabadügynökkel és kevés pénzzel a piacra forduló franchise-ok láthatók.
Természetesen ez az ábra sem mond el mindent, hiszen lehet, hogy valaki sok snapet játszott, de borzasztóan tette ezt, így nem számít fontos játékosnak (az ábrán pedig így adódik hozzá az egyenlethez). Illetve az idei pandémia sújtotta évben az is fontos, mely csapatoknak milyen rugalmasak a szerződéseik, mennyi pénz szabadítható fel az ligaév kezdetére, ezt sem tudja teljesen visszaadni a grafikon. Ettől függetlenül összességében egy elég jó képet ad a jelenlegi helyzetről.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
elég jó lenne egy ilyen ábrán megfigyelni a Saints helyzetét pl. Ahogy ki-kitesznek játékosokat nő a cap, felfelé vándorol a csapat, és nő a pótolandó snap szám.
A Saints csak a leglátványosabb példa, a többi csapatra is baromi jó lenne a tevékenységük során látni ezt. pl hetente-kéthetente egy ilyen kép.
Előbb utóbb mindenki a piros X-el jelölt helyre jut majd el, esetleg picit fölé, mert FA nem marad a csapatnál, és be kell férni a cap-be. Persze mindenki más úton fogja ezt elérni, de itt szerintem nem maga az út lesz az érdekes, hanem hogy milyen emberállomány marad a végére, milyen szerződésekkel :)
Szerintem nem jól mondod, de javítsatok ki a ha tévedek: Ha a piros x-nél lenne a dolog az azt jelentené, hogy minden tavalyi játékosukat megtartottak, mert a kezdő játékosaik mindegyike ott marad. Y tengelyen jó amit rajzoltál ez alapján de az X-en nem.
Igen, igazad van, én arra gondoltam, hogy a végére nem marad egy FA se, de mivel az X tengely a jelenlegi FA-kat mutatja, igazából a végén ott fog megállni, ahol az a % van, amennyit elvesztenek a jelenlegi FA játékosokból, a visszaigazolások csökkentik csak :) Így viszont tényleg érdekesebb, hogy merre mozog..
Helyesen (dőlt betűvel a kiegészítés):
“A jobb felső sarokban találjuk azokat a csapatokat, akiknek jó a pénzügyi helyzetük de sok a szabadügynökük, a bal felsőben a jó anyagi helyzettel és kevés szabadügynökkel rendelkező gárdák vannak, jobb alul a kevés hellyel és sok távozó játékossal rendelkező csapatok foglalnak helyet, bal alul pedig a kevés szabadügynökkel és kevés pénzzel a piacra forduló franchise-ok láthatók. A Saints-et is látjuk az ábrán, ha kicsit lejjebb görgetünk.”
:D