Connect with us

Érdekességek

Jöhetnek az egyszezonos álomcsapatok 2021-ben?

A pandémia komoly csapást mért az NFL-re is, a jelenlegi várakozások szerint körülbelül 35-40 millió dollárral lesz kevesebb a fizetési sapka 2021-ben, mint ahogy előzetesen számítani lehetett rá. Ez többek között azzal járhat, hogy a szabadügynökök nem kapnak olyan ajánlatot, amilyenre a játékuk alapján rászolgáltak, aminek egy érdekes következménye lehet.

Több szakértő szerint elképzelhető, hogy a szabadügynökök az 1 éves szerződéseket fogják preferálni, és nem kizárt, hogy ilyen módon rövid időre létrejöhetnek álomcsapatok. A játékosok szempontjából teljesen logikus lenne a dolog: amennyiben idén tényleg nem fognak röpködni a milliók, akkor a sztároknak jobban megéri aláírni egy évre, mint három vagy öt évre. Ráadásul adhatnak kedvezményt is, hogy egy bajnokesélyes csapatban játszhassanak, ahol egy kiemelkedő szezon tovább növelné az értéküket 2022-ben.

Rövid időn belül az NFL megállapodhat a TV-társaságokkal egy 10 éves, 100+ milliárd dolláros szerződésről, és amennyiben a Covidot is sikerül kezelni, könnyen elképzelhető, hogy jövőre 225-230 millió dolláros legyen a cap. Ez azt jelentené, hogy a 2021-es megszorítások után 2022-ben átlagosan 60-100 millió dollárnyi helye lehetne a csapatoknak a fizetési plafon alatt, vagyis például egy sztárelkapónál egy 1 éves, 14 millió dolláros szerződést könnyen követhet egy 4 éves, évi 22 milliós.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!