Connect with us

Hír

Mariota opció a Patriotsnál?

Arról már volt szó, hogy Marcus Mariotát lehet, hogy elcseréli a Raiders azután, hogy tavaly két évre szerződtette és az egyetlen meccsén, amin beállt a sérült Derek Carr helyére, jól teljesített. Mike Reiss pedig úgy gondolja, hogy a New England Patriotsnál akár el is képzelhető a korábbi 1/2-es irányító. Persze nem Mariota lenne az elsődleges célpontja a Patriotsnak, de B tervként felmerülhet Reiss szerint, miközben Jimmy Garoppolo lehet az A terv, amennyiben elérhetővé válik.

A Raiders jelenleg $19 millióval van a fizetési plafon felett, így valószínűnek tűnik, hogy nem tartják meg a $22,1 milliós fizetéssel rendelkező Derek Carrt és egyben a $11,4 milliós fizetéssel rendelkező Marcus Mariotát is, tehát utóbbi csere vagy kivágás sorsára juthat. A Patriots ellenben $62 millióval van a várható plafon alatt, tehát bőven tud költekezni, és az sem elképzelhetetlen, hogy egy hátsó körös picket adjon Mariota szolgálataiért.

Prémium irányítót nem igazán tud szerezni Belichick idén, akár a piacra, akár a draftra gondolunk, így ha legalább egy korrekt megoldást szeretne, akkor elsősorban cserében gondolkodhat, ár-érték arányban pedig rövid távon elképzelhető, hogy Mariota a legjobb opciója.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!