Ryan Fitzpatricknek nem volt szerencséje a 2020-as idényben: hiába volt egyértelműen ő a Dolpins legjobb irányítója, a szezon második felében mégis az újonc Tua Tagovailoa volt a csapat kezdő irányítója. Ennek ellenére nagyon élvezte az elmúlt két évet és folytatná a karrierjét.
“Sok csapat keres magának új irányítót vagy irányítókat. Rengeteg a pletyka a QB-piacon, ki tudja, mi fog történni? Az elmúlt két év annyira feltüzelt, hogy nem akarom befejezni a karrierem: még mindig játszani akarok”
– mondta az irányító a Pat McAfee Show-ban.
Fitzpatrick idén már 39 éves lesz, ennek ellenére az elmúlt két évben vitán felül jól teljesített. 24 meccsen 5610 yardot, 33 TD-t és 21 INT-t dobott: 2019-ben öt meccset nyert egy potenciális 1/1-es csapattal, illetve a 2020-as idényben is öt győzelmet szállított a Dolphinsnak, ezzel az utolsó fordulóig életben tartva a csapat PO-reményeit.
Nem valószínű, hogy valahol kezdőként számítanának rá, de a pályán mutatott teljesítménye alapján prémium csereként még mindig lenne helye a ligában.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Későn érő tipus.
“…prémium csereként még mindig lenne helye a ligában.”
De csak ott, ahol nem sajnálják a kezdő irányítót.
Akkor hozzánk jöhetne. Kezdőnek…
Amúgy ha csak a felét hozná annak, amit a delfineknél művelt, akkor simán hozzuk a gyűrűt.
Úgy imádom hogy a legtöbb valamire való játékos interjú egy podcastben hangzik el (amúgy néztem a Pat-ARod-aj trionak az alakitasat utólag, hát azért tényleg zseniális és megértem, hogy onnan jönnek a megbízható infók)
azért a Pat McAfee Show több, mint egy podcast
azt meg méginkább megértem, hogy egy volt játékostárssal szívesebben beszélgetnek, igazi hiánypótló ez a cucc
Én ott AJ szerepét nem értem, kellemesen beszívott fejjel szivarozgat a háttérben, néha elmakog valamit, aminek a fele érthetetlen a többi résztvevő számára is és kb ennyit tesz hozzá. ARod amúgy zseniális, meg az egész műsor egy jó nagy fricska az újságíróknak.