Connect with us

Beharangozó

Super Bowl LV – Amikor a Buccaneersnél a labda

Azt tudjuk, hogy a Chiefs pontokat fog feltenni a táblára, bármilyen védelemmel is találja szemben magát – Mahomesékat egyszerűen nem lehet megállítani, és még lelassítani is nehéz (főleg ha jó napot fognak ki). A Buccaneers védelme persze mindent elkövet majd ennek érdekében, de a tampai támadósortól mindenképp sok pontra lesz szükség, ha magasba akarják emelni a Lombardi trófeát. De vajon mire lehet képes a Tom Brady vezette egység a Chiefs defense ellen? 

Mahomesszal a Chiefs eddig 9 alkalommal szenvedett vereséget az NFL-ben. Ennyi pontot szereztek az ellenfelek a győzelmek során: 43, 54, 29, 38, 37, 19, 31, 35, 40, azaz átlagban 36 pontot. Tehát ha a Buccaneers 30 pont alatt marad a holnapi Super Bowlon, nagyon jó eséllyel ki fog kapni. A jó hír azonban az, hogy a Bucs zsinórban hat meccsen szerzett 30+ pontot (átlagban 35,7-et), úgyhogy megvan a képességük, hogy tartsák a lépést a Chiefsszel egy pisztolypárbajban is, ha arra kerül a sor.

A Buccaneers támadósora a Football Outsiders DVOA mutatója alapján a harmadik legjobb offense volt az egész ligában, és ha a súlyozott DVOA-t vesszük alapul, ami az év végi teljesítményt jobban figyelembe veszi, akkor már a második hely volt az övék. Lehetett kritizálni Ariansékat a szezonban, de mégis csak összehoztak egy top támadósort. A top10 védelmek ellen bajban voltak (21,6 pont meccsenként), azonban a gyengébbeket rendre szétszedték (34,9 pont meccsenként).

Ha a mostani ellenfélre pillantunk, akkor a Chiefs DVOA alapján a 22., EPA alapján a 19. helyen zárta az évet, így első ránézésre azt hihetnénk, hogy relatíve könnyű dolga lesz a Buccaneersnek, azonban ez távolról sincs így, ugyanis a Kansas City védelme ismét felszívta magát a rájátszásra, Spagnuolo pedig alaposan meg szokta nehezíteni Brady dolgát. A védőkoordinátor 3-2-re vezet az irányító ellen az egymás elleni meccseken (2-0, mióta a Chiefsnél van), és Brady halandónak tűnt minden alkalommal, összesen 0.03 EPA/play átlagot tudott felmutatni, ami ebben a szezonban a 24. helyre lett volna elég a QB-k közt. A két csapat alapszakaszmeccsén is rengeteg gondot okozott ez a Chiefs defense a Buccaneersnek , amely csak 24 pontot tudott feltenni a táblára (az első félidőben mindössze 7 pont jött össze).

Fun fact: Jó eséllyel ezt a matchupot láthatjuk majd először a Super Bowlon. Az első támadást valószínűleg a Buccaneers fogja vezetni, ugyanis a Chiefs mindig átadja a kezdés jogát az ellenfélnek, ha megnyeri a pénzfeldobást, Arians pedig az utóbbi időben legtöbbször a fogadást szokta választani.

A falak csatája

Nagyon fontos matchup lesz ez, ugyanis óriási különbség van Brady játékában, ha tiszta zsebből passzolhat, vagy ha nyomás alá kerül. Persze minden irányító visszaesik ilyen helyzetben, de Brady idén különösen. Tiszta zsebből 70,1%-os pontossággal és 8,3 yardos átlaggal passzolt, míg nyomás alatt 41,7%-os pontossággal és 5,3 yardos átlaggal, passer ratinget tekintve pedig a 8. helyről a 28.-ra esik vissza.

Egyedül a védőfallal azonban nagyon nehéz dolga lesz (/lenne) a Chiefsnek, ugyanis a KC mindössze 18. volt a szezonban az ESPN pass rush win rate mutatója alapján, a PFF-nél pedig a 22. pass rush értékelést kapta csak a gárda. Ezzel szemben a Buccaneers a PFF-től a hetedik legjobb passzblokkolási értékelést kapta, ráadásul Brady is a negyedik leggyorsabban szabadult a labdától a szezonban. Négy emberrel tehát nagyon nehéz dolga lesz a Chiefsnek, ha nyomás alá akarja helyezni az irányítót.

Persze Chris Jones bármikor képes problémákat okozni, Frank Clark pedig a nagy meccsekre szokta felszívni magát, de ha a Chiefs négy emberes rush-t küld majd Bradyre, nagyon ritkán fog sikerrel járni. Jonesnak lehet egyedül jó matchupja, ugyanis ő állhat majd fel a tapasztalatlan Aaron Stinnie-vel szemben, és egy az egyben nagyon jó esélyei is vannak a győzelemre. A Buccaneersnek és Bradynek arra kell figyelnie tehát, hogy igyekezzenek duplázni Jonest, amikor lehet.

Nem véletlenül emeltem ki az előbb, hogy négy emberes rush esetén van előnye a Buccaneersnek, ugyanis Steve Spagnuolo védőkoordinátor előszeretettel szokott blitzelni (7. leggyakrabban a ligában), és ezt várhatjuk ezen a mérkőzésen is. Ha nyomást akarnak generálni, akkor egyébként is ez lehet az egyetlen fegyver Chris Jones zsenialitásán kívül, ráadásul Bradyt is eléggé meg lehetett zavarni a blitzekkel idén. A két csapat alapszakaszbeli meccsén Spagnuolo 50%-ban hívott blitzet, és ugyan sack nem jött össze, két interceptionbe is sikerült belehajszolni Bradyt ilyen helyzetben. A teljes szezont figyelembe véve Brady 0,23 EPA/játékkal operált, ha maximum négyen siettették (6. legjobb), ellenben 0,1 EPA/játék mutatót tudott felmutatni, ha legalább öten érkeztek rá (19.).

A Chiefs várhatóan Leonard Fournette passzblokkolásban mutatott gyengeségét, lassabb gondolkodását próbálja majd kihasználni elsősorban (láthattunk tőle kulcsfontosságú hibát a Packers ellen is). A blitzekről azonban lesz még szó később.

Számít a futójáték?

Az biztos, hogy többet fog számítani, mint a túloldalon (ez persze nem egy nagy vállalás). A Buccaneershez közelebb áll a futás, és egyébként jól is csinálják, DVOA alapján a 10., EPA alapján a 12. legjobbak voltak ebben a szezonban. Elszakadni és nagy futásokat produkálni viszont nem képesek, csak 30. helyen végeztek ilyen tekintetben. Az alapszakaszban Ronald Jones volt a kedvezményezett, viszont ő megsérült a rájátszás kezdetére, így megérkezett az azóta csak Playoff Lennynek hívott Fournette, és jó teljesítményeket tett le az asztalra – várhatóan neki lesz a több lehetősége most is, de osztozni fognak azért a snapeken RoJóval.

A Chiefsnek a futás elleni védekezés a gyenge pontja, hiszen DVOA és EPA alapján is a második legrosszabbak voltak a szezonban. Ez részben azért van, mert sokat vannak előnyben és engedik az ellenfeleknek a futást, így segítve a passz elleni védekezést. Sok 2 high safety felállást (legtöbb a ligában) és sok dime formációt (3.) használnak, mindkettő alapvetően hátrány a futás ellen (de ezt nem bánják igazán, mert úgyis a futások a kevésbé hatékony játékhívások a pályán). Nagy játékokat viszont nem engednek a földön, ennek limitálásában a negyedik legjobbak voltak, szóval hozzáadva ezt a Bucs statisztikájához, nem várhatunk nagy megiramodásokat a meccsen.

A Buccaneers futójátéka nem túl sokoldalú egyébként, hiszen leginkább inside zone és duo futásokra építenek, néhol pár countert beledobnak vagy guard húzást, de nem sokat. Érdekes kontraszt, hogy a Chiefs viszont kifejezetten jól védekezik inside zone és duo ellen, -0,05-ös EPA/játék mutatót tudnak felmutatni, ami nagyban köszönhető Derrick Nnadi jó futás elleni játékának. A két csapat első meccsén is csak 31%-os sikerességi rátája volt a Buccaneersnek, ha korai downokon futással próbálkozott (habár sok lehetőségük nem volt rá, hiszen hamar nagy hátrányba kerültek).

A fentiek tehát azt eredményezik, hogy ha a Buccaneers futni akar első és második kísérletre, akkor nem lesz túl hatékony és sikeres. A logika azt mondatja velünk, hogy ezeket el kell engedni – az már érdekesebb kérdés, hogy Arians és Leftwich hogy vélekedik erről.

Van viszont olyan helyzet, amikor érdemes a futás felé nyúlnia a tampai stábnak. Ezek pedig a harmadik vagy negyedik és rövid helyzetek. Harmadikra nagy százalékban passzt szokott hívni a Buccaneers, idén mindössze 24-szer fordult elő, hogy harmadik és rövidre futott a csapat. Ekkor viszont rendkívül sikeres volt, hiszen 87,5%-ban sikerült megszerezni az első kísérlet jogát (és ne feledkezzünk meg Brady QB sneakjeiről sem). A Chiefs ellenben pocsék ilyen szituációkban, hiszen 82,9%-ban first downt engedtek, a Football Outsiders mutatói szerint tökutolsók 3./4. és maximum két yard helyzetben futás ellen.

Tehát korai downokon nem lesz igazi előnye a futásoknál a Buccaneersnek, viszont a fontos helyzetekben az lehet. A kérdés már csak az, hogy az edzői stáb odafigyel-e ezekre a mutatókra és változtat-e az eddigi futásokkal kapcsolatos hozzáállásán.

Ami igazán fontos: a passzjáték

Kerülgettük a forró kását, de vágjunk bele a legfontosabb matchup elemzésébe. Ha teljes egészében nézzük a helyzetet, akkor a Buccaneersé volt az ötödik legjobb passzjáték a ligában EPA/dropback alapján, ráadásul a 10. legnehezebb sorsolás mellett sikerült ezt elérni. A Chiefsé pedig a 12. legjobb passzvédelem volt a ligában ugyanezen mutató alapján.

A Chiefs védelme arra épít, hogy teletömi defensive backekkel a pályát, hiszen a harmadik legnagyobb arányban használtak dime felállást a ligában. Emellett a Chiefs használta a legkevesebb single high safety felállást az NFL-ben, ami egyben azt is jelenti, hogy a legtöbbször ők álltak fel két mély safetyvel hátul. Ez jó hír a vendégeknek, hiszen Brady a harmadik legjobb EPA/play mutatót tudta felmutatni single high safety felállások ellen, míg két mély safety esetén csak a 18. helyet érte el. Ha két safety van hátul, az alapvetően megnehezíti a hosszú passzokat, így ezeket nehezebb lesz megoldania a Buccaneersnek, ráadásul a Chiefs elég sok nagy játékot, tehát például interceptiont szerzett ilyen helyzetekben.

Spagnuolo tudja, hogy a csapatának a támadósora bármikor bármilyen gyorsan pontokat tud feltenni a táblára, így neki nem kell dominálni a meccset védőoldalon, elég drive-onként egy negatív játék, ami megakasztja az ellenfél támadását. Épp ezért Spagnuolo igazi szerencsejátékos, agresszív játékokat hív, ami sokszor azt is jelenti, hogy lyukak képződnek a secondaryben, de mielőtt ezt megtalálná az ellenfél irányítója, megpróbálják őt megzavarni és hibára kényszeríteni. Belefér, hogy időnként megégnek ezzel, mert a támadósor majd kompenzálja a hibát, de ez a felfogás különösen kiszámíthatatlanná teszi a Chiefs védelmét.

Ha pedig Bradyvel áll szemben, akkor mindent bedob, ami csak a playbookban van. Nagyon jól keveri a kártyákat és egzotikus játékokat is be szokott hívni, sokszor a házat is ráküldi az irányítóra, rengeteget blitzel, igyekszik megzavarni, lelassítani Bradyt, több irányból küld rá embert. Ebbe most nem megyek bele részletesebben, mert mérkőzés ezen aspektusának külön részt szentelek kicsit később, mert kulcsfontosságú lesz, hogyan reagál a blitzekre a Buccaneers.

Másik fontos eleme a stratégiájának, hogy igyekszik a snap előtt elrejteni, mit is akar játszani a defense. Sokat használ három safetys felállást a Chiefs, ahol Juan Thornhill, Daniel Sorensen és Tyrann Mathieu is a pályán van, velük pedig sokféleképpen lehet variálni, hiszen sokoldalú játékosok, akikre több szerepet is rá lehet bízni. Leggyakrabban Sorensen kvázi linebackerként viselkedik a boxban, Thornhill hátul single high safetyként pásztázza a mély labdákat és sebességével a pálya szélére is képes odaérni, Mathieu pedig sokszor van a slotban, de még többet egy úgynevezett robber szerepben a pálya közepén, ami rendkívül jól áll neki, hiszen kiváló ösztöneinek köszönhetően mindig oda tud helyezkedni, ahová a labda megy. Thornhill teljes körű visszatérése egyébként nagyon sokat jelent ennek a védelemnek, mert ezáltal Mathieu is sokkal szabadabban tud játszani a pálya közepén.

A Mathieu vs Brady csata különösen nagy csemegének ígérkezik, hiszen az irányító elsődleges feladata a lesz, hogy a snap után felmérje, hol helyezkedik a Honey Badger, mert az biztos, hogy sokat fogja váltogatni a helyét, a Chiefs szereti rotálni a secondaryben a felállásokat snap előtt és snap után. Brady a valaha volt egyik legokosabb irányító, de Spagnuolo védelmét még neki is nehéz kiismernie, és a védőkoordinátor karrierje során sokszor Brady előtt tudott járni egy lépéssel. Épp ezért lesz fontos a Buccaneerstől, hogy minél több snap előtti indikátort használjon, amivel Brady jobb eséllyel tudja majd megmondani, hogy mi fog következni a snap után a defense-től. Lehetnek ezek shiftek, motionök, vagy csak bizonyos felállások (tight end a szélen, 3×1-es felállások, stb). A Chiefs nyilván igyekszik majd elrejteni, mit is akar snap után, így érdekes kis macska-egér harc lesz ebből.

Viszont mennyire lehet bízni abban, hogy a Chiefs secondary le tudja venni a pályáról a Mike Evans, Chris Godwin, Antonio Brown, Scotty Miller, Rob Gronkowski, Cameron Brate fegyverarzenált? Az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolguk, a Buccaneersnek itt egyértelmű tehetségbeli fölénye van.

A Chiefsnek az lenne a jó, ha Bashaud Breeland védekezne Mike Evansön, hiszen ő a fizikálisabb cornerback a csapatban, és jól is ment neki Evans ellen legutóbb. Viszont a Chiefs nem követi az első számú elkapókat, hanem Breeland a jobb, Charvarius Ward a bal oldalt védekezi. Tehát a Buccaneersnek megvan az a lehetősége, hogy elmozgassa Evanst Ward oldalára, ahol jobb esélyei lesznek, ráadásul így Antonio Brown, vagy ha ő sérüléssel bajlódik, akkor Scotty Miller kihasználhatja Breeland sebességbeli hátrányát. Godwinon pedig L’Jarius Sneed fog elsősorban védekezni a slotban, aki ugyan jó kis újonc szezont hozott le, még közel sincs Godwin szintjén, így jó eséllyel sokat fogják kettőzni Godwint, hogy az egyik safety az egyik szemével rá fog figyelni.

Na de hol érdemes támadnia elsősorban a Buccaneersnek? Alapvetően azt gondolnánk, hogy a szélen, hiszen középen ott lesz Mathieu, aki vár az adandó alkalomra, hogy lecsaphasson. Viszont jóval sebezhetőbb a Chiefs védelme középen, mint a szélen. A Kansas City defense-e idén a második legkevesebb yardot engedte elkapóknak, és ha külön vesszük a slotból induló WR-eket, akkor nekik is több sikerük volt a Chiefs ellen. A gyenge linebackereknek köszönhetően a tight endeknek és futóknak indított passzok ellen is kifejezetten gyengék.

Kezdjük a slottal, ahol Chris Godwinnak lehet jó napja. A két csapat egymás elleni meccsén a slotból induló elkapók felé 64%-os sikerességgel, 9,8 yardos átlaggal és 0,38-as EPA-val dobált Brady, míg a szélre 29%-os sikerességgel, 3 yardos átlaggal és -0,44-es EPA-val. Oké, ez csak egy meccs, de akkor nézzük meg a Chiefsre ugyanezeket a számokat a szezon második felében. Slotból 63%-os sikeresség, 8,9 yardos átlag és 0,22-es EPA, a szélről pedig 49%-os sikeresség, 7,1 yardos átlag és -0,10 EPA. Hatalmas különbség, úgyhogy a Buccaneersnek leginkább akkor lehet majd sikere, ha a slotból induló elkapókat célozza, ez pedig nagyrészt Chris Godwin lesz.

A tight endeknek a Chiefs a nyolcadik legtöbb elkapást és a harmadik legtöbb yardot engedte idén. A 12. héten Gronk és Brate is sokat volt használva (10 elkapás, 140 yard). Azóta érdekes módon Gronkot jóval kevesebbet használta elkapásra a Buccaneers, ellenben Brate előlépett. Szerintem sokat lesznek most is célba véve, és úgy gondolom, hogy Gronkot is újra előveheti Arians a passzjátékban – habár neki nagyon sok feladata lesz blokkolásban is.

A futóknak az egész ligában nem engedett senki több elkapott yardot, mint a Chiefs védelme, tehát ezt is ki lehetne használnia a Buccaneersnek. A probléma viszont az, hogy ebben a legkevésbé hatékony a Buccaneers, hiszen Fournette és RoJo is elég fakezű, szóval néhány checkdownon kívül nem gondolom, hogy nagy sikereket tudna itt elérni a csapat. A fent említett Godwinon és tight endeken annál inkább.

Fontos még kiemelni, hogy a Buccaneers támadósora sokat fejlődött taktikailag a 12. heti találkozójuk óta. Utána jött a bye week, ahol több változtatást és koncepcióbeli reagálást hajtottak végre. Egyrészt előtte alig használtak play action játékokat, azóta pedig elérték a ligaátlag szintjét, ezek pedig kifejezetten sikeresek lehetnek a Super Bowlon is egyrészt a gyenge linebackerek miatt, másrészt mert Brady parádés play action esetén. Emellett jóval több snap előtti mozgást hajtottak végre, ami segíthet Bradynek abban, hogy előre tudja, mit fog játszani a védelem. A vertikális passzjáték mellé egyre több horizontális elemet tettek a playbookba, mint például a mesh játékok, vagy épp a crossing útvonalak, amik szintén tökéletesek lehetnek a Chiefs védelme ellen. Ez utóbbit érdemes megnézni a fenti ábrán, mert nagyon szembe tűnő.

Ami eldöntheti a meccset: a blitz és az arra adott válaszok

A mérkőzést szerintem az fogja eldönteni (a labda ezen oldalán biztosan, a túloldalon pedig az, hogy a Bucs védőfala mennyire tudja nyomás alatt tartani Mahomest a csere támadófal mögött), hogy a Buccaneers hogyan kezeli Spagnuolo rengeteg blitzét, milyen válaszokat tud adni rá. Az egész évet tekintve 35,2%-ban blitzelt a Chiefs (7. legtöbb), a Buccaneers ellen a 12. héten pedig 50%-ban, azaz minden második dropback során. Emellett a cover0 blitzek is nagy hangsúlyt kapnak, konkrétan a legtöbbet használta ezt Spagnuolo idén (8,5%), a Bucs ellen ezt még feljebb csavarta 11,9%-ra. Ráadásul nem csak sokat, de jól is blitzel a Chiefs, hiszen snap előtt ritkán derül ki, hogy ki fog jönni valójában, és bármelyik irányból érkezhet plusz ember váratlanul, a slotból is egész sokszor küldi az irányítóra a védőit a koordinátor.

A Buccaneers pedig valami oknál fogva nagyon felkészületlen volt erre a sok blitzre, legalábbis néhány esettől eltekintve, amikor például Brady gyorsan megtalálta a gyenge pontot, például egy coverage-be visszalépő védőfalembert, aki Gronkon védekezett. Ez is egy nagyon érdekes macska-egér harc lesz, hiszen a Chiefs kitalál majd valamit, erre reagál a Buccaneers, aztán ezt jó eséllyel még kétszer eljátsszák majd a mérkőzésen.

Na de hogy mit tehet a Buccaneers a blitzek ellen? Több mindent is. Egyrészt jó lenne, ha az elkapók nem rontanák el a hot route-jukat és egy lapon lennének Bradyvel, vagy ha a futók nem hibáznának pass protectionben. Ezen kívül viszont az edzők is tehetnek azért, hogy kevesebb gondot okozzanak Spagnuolo blitzei.

Jó taktika lehet több play actiont használni, hiszen ebben Brady egészen kiváló (Watson mögött a második leghatékonyabb volt benne), de a 38 kvalifikáló irányító közül csak a 33. legnagyobb arányban hívtak Bradyre ilyen játékokat. Az év végére ez az arány magasabb lett, de kis túlzással nem lehet elégszer ezt alkalmazni. A Chiefs ellen azért lehetnek különösen sikeresek, mert egyrészt lelassítják a pass rusht és a blitzet is, hiszen a snap után futást olvasnak a védők, másrészt kihasználja a gyenge linebackereket is a pálya közepén, ahol Brady halálos.

Emellett érdemes a screenekre is nagyobb hangsúlyt fektetni, ezzel is le lehet lassítani a pass rusht és a blitzeket. A 12. héten egyáltalán nem próbálkoztak screenekkel, azóta viszont több koncepció is bekerült a playbookba. A futókkal kevésbé működnek, de az elkapókkal és a tight endekkel igen, és az sem hátrány, hogy olyan atletikus játékosaik vannak a falban, mint Ali Marpet vagy Ryan Jensen.

A play actionökön és a screeneken kívül taktika lehetne még, hogy első kísérletekre több passzjátékkal készülnek, illetve az is, hogy Gronk sokat marad bent blokkolni, hiszen ő van olyan jó, hogy kvázi extra támadófalemberként funkcionál ilyen helyzetben.

Összességében nagyon érdekes taktikai csata vár ránk, ha a Buccaneersnél lesz a labda (persze ez így van a túloldalon is). Papíron a Chiefsnek lesz előnye, ha szélre mennek a (mély) passzok, vagy ha a Bucs erőlteti a korai downos futásokat, ellenben Bradyéknek lesz előnyük, ha a Chiefs csak négy emberes pass rusht küld, vagy ha Godwint és a tight endeket veszik célba a pálya közepén, vagy ha sok play actiont használnak, vagy épp harmadik és rövid szituációs futásoknál. A kulcsot pedig az jelenti majd a meccsen, hogy Spagnuolo kreatív blitzeivel mit tud kezdeni a Buccaneers támadósora.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!