Connect with us

Hír

A jövő hét egy “mészárlás” lesz az NFL-ben

Egészen pontosan 12 nap múlva kezdődik az új ligaév és ezzel együtt nyit a szabadügynökpiac. Ott is őrületre lehet számítani, azonban az idei különleges helyzet (a pandémia okozta drasztikusan csökkenő fizetési sapka) miatt az ezt megelőző hét, tehát a következő 10 nap is nagy felhajtást von majd maga után, hiszen sok csapat rohanni fog, hogy valahogy beférjen a fizetési plafon alá.

Dianna Russini beszélgetett egy edzővel a ligából, aki azt írta neki, hogy “jövő héten igazi mészárlás lesz a ligában”. 

Arra utalt ezzel az edző, hogy rengeteg játékost fognak kivágni a ligaév kezdetét megelőző egy hétben, és ez a hullám meg is kezdődött már JJ Watt, Kawann Short, Kyle Rudolph, DeSean Jackson, Kyle Van Noy vagy Tyrell Williams menesztésével, azonban közel sincs ennek vége.

Jelenleg az OTC adatai alapján 9 csapat van a sapka felett, ebből négyen legalább $20 millióval, de aki be is fért a plafon alá, annak is lehetnek még kirúgandó játékosai, hogy költeni is tudjanak valamennyit. Nehezíti a csapatok helyzetét, hogy még mindig nem tudni pontosan, mennyi lesz a fizetési keret, de valahol 180-185 millió dollár közt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!