Connect with us

Hír

Adrian Amos szerződését átalakították, Preston Smith belement a fizetéscsökkentésbe

A Packers két játékosán is spórolt a tegnapi nap folyamán, hiszen egyrészt átalakították a safety Adrian Amos szerződését, másrész rávették a pass rusher Preston Smitht arra, hogy belemenjen egy fizetéscsökkentésbe – írja Adam Schefter és Ian Rapoport. Ezzel $8 milliót spórolt a Green Bay-i alakulat, de még mindig $1,5 millióval túllépi a fizetési plafont az OTC kalkulációi alapján.

Amos esete az egyszerűbb: Bill Huber információi szerint a $1,5 milliós roster bónuszát alakították át aláírási bónusszá, így $750 ezret spóroltak az idei évre. Ez egyébként lehetett volna több is, ha az alapfizetéséhez is hozzányúlnak, de a jelek szerint ez nem történt meg (habár ez tűnne a logikusabbnak, azzal még bő $2 milliót lehetne spórolni). Amos minden meccsen kezdett tavaly és kifejezetten jól is játszott, a PFF-től a második legjobb értékelést kapta a safetyk közt.

Smith szerződése már kicsit bonyolultabb. Idén $12 milliót kereshetett volna összesen, ehelyett lecsökkentették a fizetését $8 millióra, a maradékot sack ösztönzőkben visszakeresheti (sőt, még kicsit többet is kereshet az eredetinél). Ebből a $8 millióból $6,5 millió aláírási bónusz, amit le is osztottak az idei és a jövő évi sapkába (Smithnek 2022-ig szól a szerződése). Így a Packers $7,25 milliót spórolt az idei évre.

Smith 2019-ben kiválóan mutatkozott be a Packersben, hiszen 12 sacket jegyzett, tavaly viszont csak négy jött neki össze. Ennél többre lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni a pénzét, hiszen így épülnek fel az ösztönzői:

  • 6 sack esetén $500 ezer,
  • 8 sack esetén további $750 ezer,
  • 10 sack esetén további $750 ezer,
  • 12 sack esetén további $1,2 millió,
  • 14 sack esetén további $1,2 millió,

ezzel tehát maximum $4,4 milliót kereshet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!