Összeszedtünk néhány közepes igazolást az éjszakából.
A Texans rengeteget igazolt már (nézzétek csak meg a trackerünkben, milyen hosszú a lista), de a legnagyobb név most, 21. nekifutásra érkezett: a korábbi Chargers- és Titans-játékos Desmond King írt alá egy évre mindössze $3,5 millióért – írja Adam Schefter. Szezon közben a Chargers mindössze egy hatodik körös pickért adta el a Titansnek a korábbi ötödik körös defensive backet, akit második évében All-Prónak is választottak. Első két évében elit slot cornernek tűnt, az utóbbi két szezonban viszont inkább csak átlagon felülinek, mindenesetre ez a $3,5 millió nagyon jó ár a Texans részéről, meglepő, hogy nem volt nagyobb piaca.
A Lions idén teljesen újraalakítja az elkapósorát, hiszen Kenny Golladay, Marvin Jones és Danny Amendola is távozik. A helyükre Tyrell Williams, a tavaly draftolt Quintez Cephus és most Brehad Perriman áll majd be, utóbbi éjjel írt alá egy évre Detroitba – írja Adam Schefter. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy édesapja, Brett Perriman 1991 és 1996 közt szintén a Lions játékosa volt, volt olyan éve, amikor 108 elkapásból 1488 yardot szerzett. Ennyit mondjuk Breshadtól nem igazán várhatunk, hiszen a legjobb szezonjában 645 yardig jutott.
Ahogy a Lions az elkapósorát, úgy a Raiders a támadófalát alakítja át teljesen. Az elcserélt Rodney Hudson helyére most egy évre igazoltak egy centert Nick Martin személyében – írja Ian Rapoport. Arról egyelőre nincs információnk, hogy mennyiért szerződött Vegasba az All-Pro guard Zack Martin testvére. Nick egyébként második körös volt 2016-ban és egy évre rá át is vette a kezdő helyet Houstonban, az utóbbi három szezonban minden meccsen kezdő volt és közepes teljesítményt nyújtott (épp tavaly volt a legrosszabb éve).
A Cowboys mindeközben pass rushert szerzett magának, a Jetstől távozó Tarrell Basham írt alá két évre $6,5 millióért, írja a Dallas Morning News. A dallasiak tegnap nagyon ráfókuszáltak a védőfalra, hiszen Brent Urbant és Carlos Watkinst is leigazolták. Bashamet a Colts draftolta a harmadik körben 2017-ben, az utóbbi két évben a Jets színeiben korrekt teljesítményt nyújtott, inkább a futás megállításában jeleskedik.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Illetve meglepo, hogy minek o a texansnak. Nem az o kalibereben keresgeltek embert eddig.