Connect with us

Prémium cikkek

Dak Prescott közel annyit keres, mint Mahomes és Watson együtt

A Cowboys ezúttal nem bízta a véletlenre, már a franchise tag határidő lejárta előtt hosszabbított Dak Prescottal. Az irányító 4 éves, 160 millió dolláros szerződést kapott, ami éves átlagban 1 millió dollárral több, mint amit Deshaun Watson kapott a Texanstól és 5 millióval kevesebb, mint az abszolút csúcstartó Patrick Mahomes fizetése – legalábbis papíron. A valóság ezzel szemben az, hogy Prescott a valaha volt legjobban kereső irányító, közel annyit keres a szerződése első három évében (vagyis legrelevánsabb időszakban), mint a két kollégája együtt.

A júliusban 28 éves irányító 2016-ban negyedik körös volt. Rögtön újoncként a kezdőben találta magát és 13-3-as alapszakaszmérleget ért el a gárdával, majd a következő három évben 27-21-es győzelmi mutatót hozott össze, a legrosszabb idényében sem volt negatív mérlege.

Az újonc szerződése lejárta után a Cowboys franchise taget tett rá, és mivel nem tudtak megegyezni a hosszabbításról, így az irányító a tavalyi szezont taggel játszotta le. A játékára ezzel együtt sem volt panasz: a szezon első öt meccsén 1856 yardot, kilenc TD-t és négy INT-t passzolt, ilyen ütemben 5940 yarddal, 29 TD-vel és 13 TD-vel fejezte volna be az alapszakaszt.

Ebből végül nem lett semmi, ugyanis egy sérülés miatt az egész idényre kidőlt, amiből hihetetlenül jól jött ki – a sérülés nemhogy csökkentette, de még növelte is az értékét. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem pótolható Andy Dalton kaliberű irányítókkal, így nemcsak, hogy top fizetést kapott, még a rövid távú szerződést is sikerült kiharcolnia, vagyis 31 évesen újra bankot robbanthat. Tekintve, hogy most milyen brutális szerződést kapott, vitán felül áll, hogy jobban fog keresni a következő 10 évben, mint Watson vagy Mahomes.

Ilyen még soha nem volt

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A Cowboys 4 éves, 160 millió dolláros szerződést adott Prescottnak, amiből 66 millió dollár aláírási bónusz (rekord) és 95 millió dollár teljesen garantált (rekord). Emellett a szerződés tartalmaz két automatikusan megszűnő évet, így Prescott nem tagelhető (ráadásul a hírek szerint a hosszabbítás előtt a csapat lepapírozott egy franchise taget, így az irányító legközelebbi tage a fizetése 44 százalékát érné), illetve az akarata ellenére el sem cserélhető. Ennél játékosbarátabb szerződést nehéz kötni.

A csapat öt évre elosztotta az aláírási bónuszt évi 13,2 millió dolláros porciókban. Emellett garantálta Prescott 2021-es és 2022-es alapfizetését. Előbbi ráadásul 9 millió dollár, vagyis az irányító 22,2 millió dollárt fog foglalni a fizetési plafonból – ki mondta, hogy kötelező veteránminimumért játszani egy óriási aláírási bónusz után?

Praktikusan a 2023-as alapfizetése is teljesen garantált, az összeg ugyanis már 2022-ben garantálttá válik – ha ezt meg akarja spórolni a csapat, akkor már 2022-ben el kell küldenie, de az 72 millió dollár halott pénzzel járna. Erre tehát nincs reális esély, vagyis Prescott 126 millió dollárt már biztosan hazavisz.

A 2024-es fizetése és roster bónusza csak a 2024-es ligaév ötödik napján, azaz március második felében válik garantálttá, vagyis ekkor lehet elküldeni a játékost úgy, hogy még némi pénz is felszabaduljon utána a sapkában. Amennyiben kitölti a szerződését, úgy 2025-ben lesz utána egy 13,2 millió dolláros cap hit – ez az összeg akkor is megterheli a capet, ha hosszabbít, és akkor is, ha eligazol.

Mahomes és Watson a kanyarban sincs

Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogy egy játékos szerződését két féle képen lehet értékelni: vagy az új pénzt vesszük alapul, vagy a teljes szerződést. Ha egy játékos a piacon ír alá például 5 évre 50 millióért, nincs kérdés: az új pénz és a teljes szerződés éves átlaga is 10 millió dollár. Ha azonban valaki úgy kap egy 5 éves, 50 millió dolláros szerződést, hogy volt előtte még egy egyéves, 1 milliós szerződése, akkor már érdekesebb a kérdés: új pénzt tekintve évi 10 millió dollárt keres, de a teljes szerződése 6 évre 51 millió dollárt ér, ami már csak évi 8,5 millió.

Ez az oka annak, hogy hiába kapott Zeke Elliott vagy Todd Gurley korábban többet ígérő szerződést, mint Le’Veon Bell, az újonc szerződésükből hátra maradt éveknek köszönhetően effektíve Bell jobban keresett náluk, az új pénz átlaga hiába volt kevesebb. Magyarán a régi hosszabbítási gyakorlat nem volt egy jó biznisz.

Mitől lesz jó egy játékos szerződése?

Az ilyen hosszabbítások olyanok, mint a lufi. Tegyük fel, hogy az adott poszton legjobban kereső játékos évi 15 millió dollárt kapott a piacon. Ha egy újonc szerződéssel rendelkező játékos úgy kapott egy 4 éves, 62 millió dolláros (15,5 millió/év) hosszabbítást, hogy volt még két éve hátra 10 millió dollárért, akkor igazából még mindig alul van fizetve. Hat év alatt 72 milliót kereshet, ami évi 12 millió, vagyis három millióval marad el a csúcstól.

Ez a trend most úgy néz ki, hogy némileg megváltozik. George Kittle éves átlagban 4,5 millió dollárral kapott nagyobb szerződést, mint a korábbi legjobban fizetett játékos a posztján, Laremy Tunsil 5,5 millióval, Julio Jones, Khalil Mack és Aaron Donald ~4 millióval. Őket a csapatuk nem csak papíron, hanem tényleg a legjobban fizetett játékosokká tették.

Patrick Mahomesszal és Deshaun Watsonnal nem ez volt a helyzet. Nekik még két év volt hátra az újonc szerződésükből, így hiába írtak alá egy 39 és 45 millió dolláros szerződést, a valóságban csak évi ~30 millió dollárral lesznek gazdagabbak a szerződésük végéig. Prescott ezzel szemben tényleg 40 millió dollárt visz haza.

Látszik a táblázatból, hogy Mahomes kötötte a legcsapatbarátabb szerződést a három irányító közül rövid távon. Az új szerződése első négy évében (vagyis 2023 végéig) mindössze 102 millió dollárral lesz gazdagabb, azaz évi 25,5 milliót keres, míg a szerződések szempontjából legrelevánsabb első három évben csak 20,8 milliót kap évente. Ennél egy fokkal jobban járt Watson, de Prescotthoz képest sehol sincs. (Tegyük hozzá, hogy Mahomes a szerződése egészét nézve átlag 40 milliót fog keresni évente a következő 12 évben, vagyis ilyen téren Prescott csak egalizált és csak Watson van lemaradva – bár Mahomesszal ellentétben Prescott 3 év múlva új szerződést kap, vagyis hosszú távon a Cowboys irányítója járhat jobban anyagilag).

A Cowboys irányítója 66 millió dolláros aláírási bónuszt kapott, ami közel kétszer akkora, mint Mahomesé és Watsoné összesen. Emellé kap még 9 millió dollárt alapfizetésként, így 75 milliót keres egy év alatt: ez több, mint amennyit a két kollégája három év alatt hazavihet.

A teljesen garantált tartalma is jóval nagyobb, mint Watsonéké ($95M vs. $62M vs. $73M), és ami a legfontosabb: a szerződése orrnehéz. Ez azt jelenti, hogy Mahomesékkal ellentétben nem a jövőben fog sokat keresni, hanem a szerződése elején. Az elkövetkező három évben, azaz 2023-ig bezárólag 126 millió dollárral lesz gazdagabb, vagyis évi 42 millió dollárral. Ezzel szemben Watson és Mahomes ketten együtt csak 136 millió dollárt keres a szerződésük első három idényében.

Sőt, ha csak a következő három évet nézzük, vagyis 2021 és 2023 közötti időszakot, akkor Prescott 126 milliója ($42M/év) mellett Mahomes 92,5 milliót ($30,8M/év), míg Watson 82,5 millió ($27,5 M/év) dollárt keres. A különbség brutális. És még csak azt sem lehet mondani, hogy Mahomesék majd később behozzák a hátrányt: mivel Prescott a 2024-es szezon végén FA-lesz, így 31 évesen újabb rekordszerződést köthet. Lehet, hogy a pályafutását tekintve nem lesz olyan sikeres, mint Watson vagy Mahomes, de pénzügyileg köröket verhet rájuk.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!