Connect with us

Hír

Ennyit kaphatnak a 2018-as class első körösei az ötödik éves opciójuk lehívásával

182,5 millió dollár lesz az idei fizetési plafon, ami többek között azt jelenti, hogy a 2018-as class ötödik éves opciójának értékei is hivatalossá váltak. A csapatok május 3-ig dönthetnek az opció lehívásáról, ami az idei évtől kezdve teljesen garantált lesz a játékos számára.

A szabályok szerint az első körben kiválasztott játékosok 4 éves szerződést kapnak, majd a harmadik szezonjuk után a csapatoknak lehetőségük van lehívni egy opciót, amellyel még egy extra évig magukhoz láncolhatják az adott játékost. Ezzel kapcsolatban fontos információ, hogy:

  • Amennyiben a játékos kétszer Pro Bowlba jutott, akkor a posztjának franchise tag értékét kapja meg.
  • Amennyiben egyszeres Pro Bowler valaki, úgy a tansition tag értékét viheti haza.
  • Amennyiben a játékos legalább két szezonban is a snapek 75+ százalékán pályán volt VAGY a három szezont figyelembe véve az összes snap legalább 75 százalékán pályán volt VAGY mindhárom idényben legalább a snapek 50 százalékán pályán volt, akkor a posztján 3-20. legmagasabb fizetés átlagát kapja meg.
  • Amennyiben egyik fenti kitétel sem teljesül, úgy a játékos a posztján 3-25. legmagasabb fizetés átlagát kapja meg

A PFT ezt időközben ki is számolta, ennyit kereshetnek a 2018-as class első körösei az ötödik éves opciójukkal:

  • 1. Quarterback Baker Mayfield, Browns — $18.858M (Játékidő alapján).
  • 2. Running back Saquon Barkley, Giants — $7.217M (1 Pro Bowl).
  • 3. Quarterback Sam Darnold, Jets — $18.858M (Játékidő alapján).
  • 4. Cornerback Denzel Ward, Browns — $13.294M (1 Pro Bowl).
  • 5. Linebacker Bradley Chubb, Broncos — $12.716M (1 Pro Bowl).
  • 6. Guard Quenton Nelson, Colts — $13.754M (2 Pro Bowl).
  • 7. Quarterback Josh Allen, Bills — $23.106M (1 Pro Bowl).
  • 8. Linebacker Roquan Smith, Bears — $9.735M (Játékidő alapján).
  • 9. Tackle Mike McGlinchey, 49ers — $10.88M (Játékidő alapján).
  • 10. Quarterback Josh Rosen, Cardinals — Mivel kivágták, így nem lehet opciót lehívni
  • 11. Safety Minkah Fitzpatrick, Steelers (Drafted and traded by Dolphins) — $10.612M (2 Pro Bowl).
  • 12. Defensive tackle Vita Vea, Buccaneers — $7.638M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 13. Defensive tackle Daron Payne, Washington — $8.529M (Játékidő alapján).
  • 14. Defensive end Marcus Davenport, Saints — $9.553M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 15. Tackle Kolton Miller, Raiders — $10.88M (Játékidő alapján).
  • 16. Linebacker Tremaine Edmunds, Bills — $12.716M (1 Pro Bowl).
  • 17. Safety Derwin James, Chargers — $9.052M (1 Pro Bowl).
  • 18. Cornerback Jaire Alexander, Packers — $13.294M (1 Pro Bowl).
  • 19. Linebacker Leighton Vander Esch, Cowboys — $9.145M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 20. Center Frank Ragnow, Lions — $12.657M (1 Pro Bowl).
  • 21. Center Billy Price, Bengals — $10.413M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 22. Linebacker Rashaan Evans, Titans — $9.735M (Játékidő alapján).
  • 23. Tackle Isaiah Wynn, Patriots — $10.413M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 24. Wide receiver D.J. Moore, Panthers — $11.116M (Játékidő alapján).
  • 25. Tight end Hayden Hurst, Falcons — $5.428M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 26. Wide receiver Calvin Ridley, Falcons — $11.116M (Játékidő alapján).
  • 27. Running back Rashaad Penny, Seahawks — $4.523M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 28. Safety Terrell Edmunds, Steelers — $6.753M (Játékidő alapján).
  • 29. Defensive tackle Taven Bryan, Jaguars — $7.638M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 30. Cornerback Mike Hughes, Vikings — $12.643M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 31. Running back Sony Michel, Patriots — $4.523M (Egyik feltétel sem teljesült).
  • 32. Quarterback Lamar Jackson, Ravens — $23.106M (1 Pro Bowl).

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!