Connect with us

Hír

Goodell: Tömött stadionokkal számolunk a 2021-es szezonra

A 2020-as szezon nagyon sok szempontból rendhagyó volt, aminek egy részét az üres stadionok képezték. Természetesen mindenki azt reméli, hogy 2021 szeptemberétől ismét lehet majd meccsre járni Amerikában (is), Roger Goodell kommisszár pedig úgy látja, hogy ez meg is fog valósulni. Az NFL célja ugyanis az, hogy országszerte minden stadionban lehessenek szurkolók.

“Az NFL-nél mindannyian azt szeretnénk, ha az összes szurkolónk visszatérhetne. A foci egész egyszerűen nem ugyanaz szurkolók nélkül és a várakozásaink szerint tömött stadionok lesznek a 2021-es szezonban.”

– mondta Goodell, via Adam Schefter.

A helyszínen tavaly mindössze 1,2 millió nézőt fogadott az NFL, ami óriási visszaesés a 2019-es 16 milliós adathoz képest. Az NFL nyilván reméli, hogy vissza tud térni ehhez a nézőszámhoz, de ez nem csak rajta múlik. Tavaly sem volt egységes szabályozás erre vonatkozólag, így minden bizonnyal idén is az egyes államok döntenek majd a stadionok befogadóképességéről. Ezen kívül természetesen fontos faktor a beoltottság szintje is az országban és az adott államokban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!