Connect with us

Hír

Jarran Reed ma távozik Seattle-ből

A Seahawks az éjszaka folyamán megegyezett a pass rusher Carlos Dunlappel, hogy visszatérjen a csapathoz két évre. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, pénzt kellett felszabadítania a csapatnak, amit megtehettek volna Russell Wilson szerződésének átalakításával is, de a jelek szerint ehhez nem akartak hozzányúlni és elkötelezni magukat mellette, így inkább úgy döntöttek, hogy a belső védőfalember Jarran Reedtől szabadulnak meg. Ha nem sikerül ma elcserélni, akkor kivágják – játékos már el is búcsúzott Twitteren a szurkolóktól.

Reed 2016-ban második körös játékos volt, tavaly hosszabbítottak vele két évre $23 millióért, amiből ráadásul tavaly kifizettek már $14,5 milliót, tehát egyértelműen úgy számoltak, hogy idén is a csapat tagja lesz. Most $5 millió halott pénz benyelése mellett $9 milliót spórolnak a kivágásával, ami már elég is Dunlap leigazolására.

A belső védőfala nem néz ki valami jól a Seahawksnak jelenleg, az újraigazolt Poona Ford mellett nincs igazán kezdő minőségű játékos a csapatban.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!