Connect with us

Hír

TRADE: Egy marék szotyiért adta el a Titans tavalyi első körös játékosát

A Titans tavaly az első kör 29. pickjével választotta ki a jobb oldali tackle Isaiah Wilsont, egy rendkívül csalódást keltő újonc év után pedig máris továbbpasszolta a Dolphinsnak. A Tennessee küld mellé egy 2022-es hetedik körös picket, és kap ezért a csomagért egy idei hetedik körös picket a Miamitól – írja Ian Rapoport.

A Titans tehát mindössze 10 hónap után feladja a projektet, a 22 éves játékos új környezetben próbálhat rátalálni a helyes útra, a Dolphins pedig kockázat nélkül szerzett egy tehetséges játékost – aki láthatóan nem épp a legélesebb kés a fiókban.

Wilson mindössze 4 snapet játszott újoncként (egyet a speciális egységben, hármat térdelésnél a támadósorban), de azért bőven történtek vele dolgok: kétszer volt a COVID-IR listán, belógott a komoly látogató-mentes szabállyal rendelkező Tennessee State egyik bulijára, ezen felül befolyásolt állapotban való vezetéssel kapták el, miután összetörte az autóját (és nem mellesleg épp karanténban kellett volna lennie), aztán a csapat házon belül eltiltotta, mert megszegte a belső szabályokat, a szezont pedig az NFI (Non-Football Injury) listán fejezte be.

Érdekesség, hogy Brian Flores, a Dolphins főedzője ugyanabban a gimnáziumba járt (nyilván jóval korábban), mint Wilson.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!