Connect with us

Prémium cikkek

Védelmi vérfrissítés – Cowboys FA-kitekintő

Meghatározó offseason előtt áll a Dallas Cowboys, hiszen több téren is fontos kérdéseket kell megválaszolnia a front office-nak úgy, hogy a lehetőségeik korlátozottak. Prescott visszahozása egyértelmű cél, legyen az egy franchise tag vagy éppen egy (közép)hosszútávú szerződés útján, mellette viszont a védelmi gondokra is megoldást kell találnia a vezetésnek. Dan Quinnel komoly újjáépülés fogja kezdetét venni, hogy a csapat végre elérhesse azokat a magasságokat, melyekről oly’ rég óta álmodoznak. A mozgástér viszont szűkös, fel van adva a feladat Joneséknak.

Pénzügyi lehetőségek

A csapat alapvetően nem érkezett a legrosszabb pénzügyi helyzettel a 2021-re, de fontos figyelembe venni, hogy mennyi és milyen minőségű szabadügynökeik vannak a piac nyitása előtt. A közel $19 milliós cap space a liga többi csapatához mérten nem egy rossz szám, de csak ha Prescott példáját ragadjuk ki, akkor láthatjuk, hogy a pénzügyi erőforrások nem elegendők. Ahhoz, hogy a csapat több mozgástérhez tudjon jutni, alternatív megoldásokra van szükség, hogy helyet szabadítsanak fel a plafon alatt.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A táblázatban azok a játékosok és lehetőségek vannak feltüntetve, melyekkel komolyabb összeget tudna spórolni a front office, de fontos kiemelni, hogy ezek nem mindegyike fog végbe menni. Van rá esély, hogy egy-egy veterán, bizonyított sztár bele fog menni a szerződésének átalakításába, de mindenkin nem fog tudni spórolni a Cowboys. Azt viszont szem előtt kell tartania mind a csapatnak, mind pedig a játékosoknak, hogy most még nyitva van az ablak, hogy egy-egy visszaigazolással, illetve erősítéssel el lehessen érni a célt, ami nem más, mint a Lombardi trófea magasba emelése.

A listából érdemes kiemelni Jaylon Smith-t, aki körül korábban felélénkültek a pletykák, hogy a csapat nem számol vele hosszabb távon, a kivágása mellett döntenek majd, de a legfrissebb fejlemények szerint ezeknek a híreszteléseknek nincsen valóságalapjuk. A vezetés számol a linebackerrel, még akkor is, ha erősen gondolkodnak abban, hogy magasan, az első három kör valamelyikében erre a posztra a húzzanak, mint egy hosszabbtávú megoldás LVE és Smith után.

A potenciális távozók

Az egész holtszezon legnagyobb kérdése Dak Prescott szerződése kapcsán adódik, jelen pillanatban sincs megoldás, hogy az irányító megkapja-e zsinórban második franchise tagét vagy sikerül vele (közép)hosszútávon megegyezni egy olyan kontraktus keretei között, mely mindkét fél részére előnyös. Ennek a kérdésnek a megválaszolása kulcsfontosságú lesz a következő hetekben, ami alapjaiban határozhatja meg a csapat sikerességét 2021-ben. Ahhoz viszont kétség nem férhet, hogy Jonesék kivel számolnak a szezonban, kire épül majd fel az offense, kivel van a legtöbb esélyük minél tovább menetelni – függetlenül a Watson és Wilson körül felmerülő találgatásoktól.

A gondok nem érnek véget a Prescott-problémával, hiszen a csapatnak sok fontos, rengeteg snappel rendelkező védő szabadügynöke van a piac nyitása előtt, akikre nehezen lehet megoldásokat találni a pénzügyi nehézségeknek köszönhetően. A védelmi rendszer újjá lesz építve Dan Quinn kezei alatt, más sémára fogja helyezni a defense alapjait, mint Mike Nolan, ami azt fogja eredményezni, hogy új játékosokat köszönthetünk majd a kezdőben.

A korábbi évek meghatározó safetyje, Xavier Woods jó eséllyel távozni fog, lesznek olyan kérői, akik nagyobb szerződést és lehetőségeket fognak kínálni neki, csakúgy mint a vele azonos évben draftolt és nagy reményekkel érkező Chidobe Awuzie és Jourdan Lewis. Már 2020-ban is látható volt, hogy más az irány, mint amit a meglévő játékosállomány kínálni tud a cornerback szinten, Quinn érezésével pedig teljesen más felépítésű és stílusú játékosok fognak kelleni abba a sémába, amivel a következő szezonban operálni szeretnének.

A vérfrissítésnek és a ráncfelvarrásnak lehetnek az áldozatai más szinteken is, elsősorban a veterán linebackerekre gondolva, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy sem Sean Lee, sem pedig Joe Thomas nem szerepel a vezetés 2021-es tervei között. Távozásukkal a veszteség a védelemben nem lesz pótolhatatlan, de Lee kiválása morálisan veszélyeztetheti a csapatot, míg Thomas nagyon fontos szerepet töltött be a speciális csapategységben, melyet nem lesz egyszerű hasonló minőségben pótolni. Ugyanez igaz Tyrone Crawfordra, akit korábban nagy reményekkel fizetett meg a csapat, a potenciálhoz és elvárásokhoz viszont nem tudott felnőni a falban sokat rotált és a special teamben nagy szerepet vállaló játékos.

Mellettük fontos megemlékezni azon játékosokról, akik bár kiegészítő vagy csere szerepet töltöttek be a csapat életében, de jó eséllyel maradásra bírhatók. A legfontosabb közülük Aldon Smith, akinek a története meseszerűen alakult 2020-ban, újjászületett a csapatban, és DeMarcus Lawrence túloldalán komoly teljesítménnyel járult hozzá a passzsiettetéshez. Joe Looney jelenléte is fontos a csapatnál, ha egészséges, bármikor berotálható a belső három posztra a támadófalban, csakúgy mint az egyetlen korlátozott szabadügynöke a csapatnak Antwuan Woods, aki egyfajta mentorként segítheti a fiatalok fejlődését.

Kikkel számolhatunk a jövőben?

Prescott ügyét vehetjük alapvetésként, ő ott lesz a kezdőben 2021-ben (most franchise taggel számolok, de egy hosszabb távú szerződés előnyösebb lenne a csapatnak is, hiszen több mozgástere lenne a piacon), de mellette lesznek még olyan játékosok, akiket vissza fog igazolni a vezetés, hiszen ár/érték arányban olyan minőséget képviselnek, amit nehéz lenne más módon helyettesíteni. Ide lehet venni Smith-t, Looneyt és LP Ladouceurt, akik 1-1 éves szerződések keretein belül valószínűleg visszacsábíthatók a csapathoz. Érdemes kiemelni a long snapper szerepét, akit már 2020-ban is egy egyéves kontraktussal hozta vissza a ‘Boys, az ő jelenléte kiemelkedően fontos a speciális csapategységben, 2005 óta nagyon stabilan hajtja végre azokat a feladatokat, amiket az edzői stáb kér tőle.

A szűkös lehetőségek mellett is lehet arra számítani, hogy a csapat szétnéz a piacon, de igazi szupersztárok érkezésére ezúttal sem lehet számítani. A csapatat alapvetően nem szokott a free agency láz első napjaiban nagy szerződésekkel jelentkezni, sokkal inkább a második-harmadik hullámban szokták begyűjteni a megmaradó szabadügynököket. Ez ezúttal sem lesz másképp, ekkor pedig olyan posztok fognak előtérbe kerülni, mint a cornerback és a safety, a védelem a két legnagyobb űrt képző pozíció. Kevin King és Malik Hooker pedig séma és felfogás szerint ott lehetnek a képzeletbeli bevásárlólistán mint játékosok, akik illenek a Quinn által favorizált cover-1/3 alapú rendszerben.

Mellettük még számos kisebb nevű, kevésbé kapós szabadügynököt fel lehet hozni, nem csak a defensive back sorba, hanem a többi szinten is. Lehet számolni azzal, hogy érkezik mélyítés a védőfal belsejébe, illetve rotációs megoldásként pass rusher szerepkörbe is. A fókuszban egészen biztosan a védelem lesz, hiszen a 2020-as mélyrepülést még egyszer nem szabad megismételni, és ha egy potens defense támogatná a támadósort, akkor a határ a csillagos ég lehetne a csapatnál. A pénzhiány viszont nagy probléma, a takaró nem túl hosszú, komoly feladat előtt áll a front office, hogy hasznos veteránokkal erősítse a védelmet.

Hogyan tovább a drafton?

A játékosbörzén is az elsőszámú célnak annak kell lennie, hogy magas minőségű, nagy potenciállal bíró védőkre vessék ki a hálójukat, olyan játékosokat találjanak, akiket könnyen lehet integrálni a Quinn vezette egységbe. Az 1/10-es cetlit birtokolva sok irányba mozoghat a csapat, rögtön ott lehet a három legmagasabbra tartott cornerback Caleb Farley, Patrick Surtain és Jaycee Horn személyében, akik mind-mind azonnal a kezdőben találhatnák magukat – tekintve, milyen jelenleg a csapat depth chartja a poszton.

Ha nem ebbe az irányba fog mozogni a csapat az első választásával, akkor meglepő lenne, ha nem az edge rusherek vagy a tackle-ök közül válogatnának. Előbbi poszton nehéz sorrendet állítani, hogy ki milyen polcon van, milyen értéket képvisel 1/10-en, de hallani olyan hangokat, hogy komoly az érdeklődés Azeez Ojulari iránt, aki reach lenne a top10-ben, de hiányposztra érkezne. Ha az offensive tackle-öket nézzük, akkor pedig Rashawn Slater és Christian Darrisaw nevét kell bekarikázni, akik jó eséllyel még elérhetők lesznek a tízedik választási joggal.

A második napos választási jogokkal szintén a védelem kerülhet előtérbe, a 2/44-en jöhet safety vagy esetlegesen egy linebacker, de a védőfal belsejének mélyítését sem szabad kivonni az egyenletből. Ezen a helyen már lehet értéket találni kevésbé prémium posztokra is, melyek szintén megerősítésre szorulnak. A harmadik pickkel a 75. helyen húzhat a csapat, és ha úgy távoznának a második napról, hogy csak és kizárólag a védelmet erősítették, akkor óriási meglepetés senkit sem érhetne, egyedüli hiányérzet a támadófal iránt lehet, de olyan mértékű vérfrissítésre van szükség a defense-ben, ami megköveteli a nagyobb tőkebefektetést az egységbe.

Ennek szellemében fog dolgozni a front office a hátsóbb körökben és a piaci tevékenység további részében is, hiszen a recept a sikerre az, hogy a támadósort azon az elit szinten kell tartani, amilyenben a tavalyi év elején dolgozott. A védelmet pedig elfogadható, átlag fölötti minőségűre kell javítani, hogy megadja a lehetőséget a csapatnak, hogy teljes egészként sikeres lehessen, megnyerje a csoportját és a playoffban minél tovább juthasson. Az elit támadósorhoz megvannak az építőelemek, a védelemben egyelőre még hiányoznak a kockák, de a lehetőség adott, hogy a piacon és a drafton is értékes, minőségi játékosokkal javuljon fel a Cowboys.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!