Connect with us

Hír

A Bears is becsukatna egy kiskaput a szabálykönyvben

Tegnap írtunk egy szabálymódosító javaslatról, amit a Rams nyújtott be egy tavalyi eset kapcsán. A Bears is szeretne megváltoztatni valamit a szabálykönyvben, ami szintén egy korábbi furcsaságra vezethető vissza, ami őket érintette negatívan.

A jelenetsor még 2019-es, szóval érdekes, hogy miért most nyújtják be a javaslatot, de ez mindegy is. Történt ugyanis a két évvel ezelőtti Bears-Broncos meccsen, hogy a denveriek 31 másodperccel a vége előtt TD-t értek el és ezzel feljöttek 12-13-ra. Felálltak a kétpontos kísérlethez, azonban delay of game büntetést kaptak, így a 7 yardosról kellett volna próbálkozniuk, ehelyett viszont inkább a sima extra pontot választották. A rúgás kimaradt, de a Bears lesre futott, így itt is repült a sárga zászló. A büntetés elfogadása után ismét a kétpontos mellett döntött a Broncos, ezt pedig az 1 yardos vonalról végezhették el. Sikerült és megfordították a meccset, 14-13 lett a Broncosnak. (Utána sikerült eljutni mezőnygóltávolságig és be is rúgta azt a Bears, amivel megnyerte a meccset, így nem volt különösebb jelentősége az előző jelenetsornak.)

Meglepő volt, hogy az 1 yardosról végezhették el a kísérletet, hiszen így olyan volt, mintha a korábbi delay of game meg sem történt volna. A szabálykönyv szerint azonban a játékvezetők helyesen jártak el, még ha nem is tűnik túl fairnek. A Bears benyújtott szabálymódosító javaslata most eltörölné ezt a furcsaságot és ugyanilyen esetben már nem az 1 yardosról jönne a támadócsapat.

A tulajdonosok a következő league meetingen szavaznak majd a szabálymódosító javaslatokról (ennek pontos dátuma még nem ismert).

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!