Connect with us

Hír

A Chiefs a draft után foglalkozik Tyrann Mathieu szerződésével

Tyrann Mathieu remek vétel volt a Cheifs számára 2019-ben, de a kiváló safety szerződése az idei szezon végén lejár. A májusban 29 éves védő már jelezte, hogy karrierje végéig maradna Kansasben, de eddig sok előrelépés nem történt az ügyben – ez a draft után megváltozhat.

“Nincs pontos határidőnk. Tavaly több fontos játékossal sikerült megegyezni, mindegyik megállapodás nyáron jött létre. Biztos vagyok benne, hogy Mathieu-vel is több párbeszédünk lesz a draft után”

– nyilatkozta a GM Brett Veach (via Kansas City Star).

A karrierje elején rengeteg sérüléssel bajlódó safety az elmúlt két évben 1100+ snapen volt pályán a Chiefsben. Statisztikailag karrierje legjobb évei voltak ezek: mindkét szezonban 72-es passer rating alatt engedett az ellenfelek irányítóinak, hat engedett TD mellett 11 INT-t és 11 leütött labdát jegyzett, emellett futás ellen is hatékony volt, 79 tackle mellett csak nyolc elrontott szerelése volt.

A korábbi harmadik körös Mathieu két éve 14 millió dolláros átlagfizetésért írt alá. Legfeljebb a kora miatt lehet kérdéses, hogy ezt most túlszárnyalja-e.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!