Connect with us

Hír

A Dolphins hátracserélne az 1/6-os pickről?

A Dolphins extrém módon aktív volt eddig drafton, pedig még el sem kezdődött a játékosbörze. A csapat előbb elcserélte az 1/3-as picket az 1/12-es cetliért és többek között két későbbi első körös pickért, majd egy jövő évi első kört feláldozva felcserélt az 1/6-os Eagles helyére. Most arról számolt be a Miami Herald és Ian Rapoport, hogy bizonyos körülmények között a csapat szívesen megszabadulna a picktől, már fel is vette a kapcsolatot pár potenciális vevővel.

A Miami Herald szerint a Dolphins azért cserélt fel, hogy megszerezze magának a tight end Kyle Pitts és az elkapó Ja’Marr Chase közül az egyiket. Könnyen elképzelhető azonban, hogy a Falcons nem tud/akar kicserélni és kiválasztja Pittset, míg a Bengals behúzza Joe Burrow korábbi egyetemi csapattársát, kisebb pácban hagyva ezzel a Miamit (már amennyiben a korszakos tehetségnek tartott OT Penei Sewell annak számít).

Érdekes helyzetet szülne a dolog, és elsősorban akkor érné meg a Dolphinsnak egy hátracsere, ha valaki irányítóért jönne fel. Alapvetően van arra esély, hogy a Lions és a Panthers QB-ban gondolkozzon a következő két helyen, de a Sam Darnold és Jared Goff mellett tett elköteleződésük miatt ez kevésbé valószínű. Ráadásul partnert találni sem lesz egyszerű, hiszen az 1/19-es Washington és az 1/20-as Bears elég messze van, a csoportrivális Patriots (1/15) ki van zárva, így legfeljebb a Broncos jöhet szóba, ami ezzel biztosan megelőzné a New Englandet. Viszont az is elképzelhető, hogy valaki Penei Sewellért cserélne fel, például a Chargers.

Nagy kérdés, hogy ha tényleg hátracserél a Dolphins, akkor milyen ellenértékért teszi mindezt, hiszen vagy a Miami, vagy az Eagles utólag hülyének fog tűnni a korábban megköttetett trade miatt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!