Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Jeremiah Owusu-Koramoah

Egy újabb hiperatléta, egy olyan posztfüggetlen játékos igyekszik az NFL-be, akit nehéz bekategorizálni egy jól meghatározott posztra, mégis sokan úgy gondolkodnak róla, hogy ő forradalmasíthatja meg az új típusú védőkről alkotott felfogásunkat. Izgalmas, mindent lehengerlő játékával sok rajongót szerzett magának az elmúlt években Jeremiah Owusu-Koramoah, olyan játékkal rukkolt elő, amely előtt rengetegen megemelték a kalapjukat. De a legfontosabb kérdés, hogy az NFL-ben miként tekinthetünk rá valójában. Ezt próbáljuk most feltárni!

Háttér

Jeremiah Owusu-Koramoah (későbbiekben: JOK) a Virginia állambeli Bethel középiskolában futballozott egyetemi karrierjét megelőzően, vegyesen safety és linebacker poszton, tehát már akkoriban is arra hívta fel magára a figyelmet, hogy milyen sokoldalúan tud dolgozni a pályán. A vezető scout oldalak safetyként tartották számon, de nem volt igazi konszenzus, hogy milyen értéket képvisel a posztján, mindössze háromcsillagos tehetségként jegyezték őt. Miután az állambeli Virginia Egyetem kacérkodott vele a leginkább, először a Cavaliershöz köteleződött el, de később a sokkal nagyobb nevű Notre Dame is csatlakozott a kérőkhöz, JOK hamar meggondolta magát és végső voksát a Fighting Irish mellett tette le.

A munkát így két nagyon tehetséges védőelme, Mike Elko (akkori DC) és Clark Lea (akkori LB-edző) felügyelete alatt kezdhette meg, akiknek a felfogása nagy szerepet játszott abban, milyen összkép alakult ki róla egyetemi pályafutásának végére. A csapatban betöltött kezdő szerepet junior szezonjában, 2019-ben szerezte meg, ez volt az az év, amikor mindenki felfigyelt rá, hogy milyen unikális játékos. A 2020-as szezon előtt már többen is első körös várományosként jegyezték, tavalyi idényével pedig rá is szolgált arra, hogy miért tartották ilyen magasra, bebizonyította, hogy helye van a top tehetségek között.

Erősségek

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Sebesség

JOK játékának erősségeit számos szálon fel lehet vezetni, az egyik és talán legegyértelműbb az a sebesség, amivel a pályán közlekedni képes. Fontos megjegyezni, hogy nála nem csak az egyenes vonalú, egyirányú mozgás során bemutatott sebességet kell kiemelni, hanem leginkább azt a tempót, amivel ezt a sportágat játssza (play speed). Nagyon jól tudja elkapni a ritmust, ha megérzi, hogy hova fog menni a play, és olyan gyorsan tudja lezárni a játékot, amire csak kevesen képesek a classból. Ha felkapcsol az első sebességi fokozatba, akkor nehéz lereagálni a mozgását, megblokkolni őt vagy esetleg elkerülni a szerelési kísérletét.

Gyorsaságával pedig nem csak a védelemnek az egyik legértékesebb tagja, hanem kiváló special team játékos is, aki óriási erőbedobással és elánnal játszik egy-egy rúgást követően is.

Belső motor

Ha megnézzük a JOK-ről készült felvételeket, egyértelművé válik, milyen nagy szenvedéllyel játszik, mennyire bele akarja tenni minden energiáját az adott játékba. A belső motorja sosem áll meg, mindig hajt, nem ad fel egyetlen játékot sem, mindig ott akar lenni az akció közelében.

Ha az ő oldalára megy a játék, legtöbbször aktívan igyekszik gyorsan lejönni a blokkokról és minél hamarabb oda akar érni a labdát cipelő játékoshoz, hogy egy kiadós ütéssel büntesse meg. 2020-ban megfigyelhető volt, hogy a Notre Dame ellen számos csapat rendre JOK ellentétes oldalát támadta a játékok során, igyekeztek úgy kialakítani a gameplanjüket, hogy a Fighting Irish legnagyobb playmakere ne lehessen hatással a játékra. Ezekben a szituációkban is azt láthattuk, hogy a tehetséges védő minél hamarabb igyekezett átérni a play oldalára, hogy segíteni tudja a csapattársainak minél kisebb yardveszteséggel lezárni a játékot.

Fizikalitás, erőszakosság

Faltörő kos. A szó ami eszébe jut az embernek akkor, amikor megnéz egy összeállítást arról, hogy JOK milyen fizikalitással képes belemenni egy-egy szerelési kísérletbe. A linebacker poszthoz mérten nem ideálisak a méretei, de amikor ütközni kell, sokkal nagyobbnak tűnik, mint amekkora. A Notre Dame-en töltött évei során nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél nagyobb erőt tudjon kifejteni az ütközések során, már-már tudományos alapokig nyúlt vissza, hogy ebben fejlődni tudjon.

Játékában érezhető, hogy egy igazi alpha dog, egy olyan vezér, aki minden megmozdulásával azt akarja hangsúlyozni, hogy ő az a játékos, akit minél jobb, ha a támadók elkerülnek. Nagy ütései, ütközései pedig élményszámba mentek az elmúlt két évben, rengeteg rajongót nyűgözött le azzal, milyen keményen futballozik akár nála nagyobb termetű támadók ellen is.

Szerelés

Nem minden a nagy ütés, a szereléseket megfelelő technikával, magas minőségben kell véghez vinni ahhoz, hogy valaki egy elit szintű védő lehessen a boxban/box közelében. A játék ezen elemében sokat fejlődött JOK, törekedett arra, hogy minél kisebb arányban tudjanak lejönni róla a fineszesebb támadók, minél magabiztosabban tudja földre vinni őket.

Fontos kiemelni nála, hogy milyen magabiztosan dolgozik üres területeken, ott, ahol a támadóknak relatív előnyük van azzal, hogy nincs nagy forgalom előttük, egy az egyben dolgozhatnak a védők ellen. A fenti képsorokból tanúbizonyságot nyerhetünk arról, hogy JOK sebessége egyrészt más, mint az átlagos, másrészt pedig arról, hogy milyen sallangmentesen tud egy nagyon nehéz szerelést véghez vinni. Ez a sebesség pedig a megfelelő technikával párosítva aranyat ér a felsőbb szinteken, ahol downról downra kell majd hasonló feladatokat megoldania.

Coverage készségek

A legfőbb dolog, amiért rajongani lehet JOK játékát illetően, az a passzjáték ellen nyújtott teljesítménye. Eltekintve attól, hogy safety vagy linebacker poszton képzeljük el őt a profik között, az a munka, amit letett az asztalra coverage-ben, egészen elképesztő. A Notre Dame első és második downokon rendszeresen szerette őt kimozgatni a boxból, kitolni egészen a slotba, hogy tight endek és elkapók ellen védekezzen. Ez nagyon merész gondolat lehet, hiszen egy hozzá hasonló felépítésű játékosnak nincs meg sem a sebessége, sem az agilitása, hogy levédekezzen egy vele szemben álló slot elkapót.

JOK viszont valami egészen más szintet képvisel akkor, ha a passz elleni védekezésről van szó, legyen az emberezés vagy zónázás. Nagyon komfortosan mozgott több szisztémában is, nagyszerű egyéni teljesítményekkel rukkolt elő sztárjátékosok ellen is. A 2020-as szezon egyik legnagyobb megmozdulása is ide tartozik, amikor emberezésben kellett a jóval robbanékonyabb, fineszesebb Amari Rodgersön dolgoznia, a végeredmény pedig a magáért beszél a fenti képsorokon.

De nem csak a slot elkapóknak nehezítette meg az életét az elmúlt években, a nála jóval méretesebb, zömökebb célpontok ellen is sikerült elérnie, hogy a támadó ne tudjon élni a testi fölényével. Nagyon jól észlelte, milyen útvonal jön, hova kell helyezkednie és hogy kell elvágni a passzsávot úgy, hogy ne lehessen belőle elkapás. Igazán fejlett a futballintelligenciája, jó érzékkel jósolja meg, mi fog következni a pályán, mit kell csinálnia ahhoz, hogy leggyorsabban elvégezze a feladatát.

Blitz, pass rush

Az agresszív felfogású védőkoordinátorok nagy kedvence lehet JOK a következő szinten, hiszen a korábban felsorolt készségek és képességek megengedik azt, hogy a védőt passzsiettetésben is nagy volumenben használják. Clark Lea sem járt el másképpen, számos blitz csomagja volt JOK-re felrajzolva, amikor arra épített, hogy a játékos robbanékonyságának és gyorsaságának köszönhetően könnyen sebezhetővé válhat az ellenfél támadófala és irányítója.

A fenti játékban az is megfigyelhető, hogy nem csak gyorsan, de okosan akarta JOK megoldani a rá bízott feladatot, hiszen a snap pillanatában olyan szöget választott, hogy az edge rushere (Justin Ademilola) mögött némileg megbújva rontott rá Chase Brice-ra. Az irányító így csak az utolsó pillanatban láthatta meg, hogy érkezik JOK, ekkor pedig már sem ideje, sem területe nem volt annyi, hogy elkerülje a zsákolást.

Nem csak blitzeknél, hanem klasszikus értelemben vett szélső passzsiettetésnél is lehet JOK-re csomagokat rajzolni, ilyenkor is leginkább arra építve, hogy agilitásból, gyorsaságból veri meg a falembert. Méreteinek és sebességének köszönhetően könnyen meg tudja kerülni a támadófalembereket, be tud férkőzni a hónuk alá és a lehető leggyorsabban oda tud érni az irányítóhoz. Bár a fenti játékból ugyan nem született sack, de látható az az alap, amit JOK kínál ezeknél a szituációknál.

Kérdőjelek

Túlzott agresszivitás 

Alapvetően nincs rossz szerelési technikája JOK-nek, de sokszor észrevehető, hogy inkább büntetni, mint szerelni akar, arra hagyatkozik, hogy egy nagyobb ütközés következtében a labdacipelő úgyis földre fog menni. Ez nem minden esetben szokott működni, akkor sem, ha kellően mélyen megy bele a tackle-be, hiszen ha nem használja kellő mértékben a kezeit, karjait, akkor az ellenfél le fogja fejteni magát a kísérletről és lábon bele fog még tenni néhány yardot a kísérletbe.

A következő szinten figyelnie kell, hogy megfelelő technikával és hozzáállással menjen bele egy-egy ütközésbe, jól használja ki azt a tudást, amit korábban felhalmozott. Hiszen az alap jó, de a túlzott agresszió és magabiztosság az NFL atlétái ellen nem fog kifizetődni, főképpen annak tekintetében, hogy nem a legnagyobb termetű játékosról beszélünk.

Blokkokról való lejövetel

Abban az esetben, ha felé ment a játék az egyetemen, többször megfigyelhettük, hogy az adott játékban kipécézték őt és egy olyan blokkolóval vették célba, aki ellen nincs meg a testi fölénye. Futójátéknál rendre meg tudták őt blokkolni nagyobb termetű elkapók vagy tight endek, ha pedig valaki a falból nagyobb tempóval húzott kifelé, szintén nem maradt eszköze, hogy megoldja a játékot. Ugyanez volt érvényes passzjátékban is, screeneknél, amikor a rá jutó elkapók blokkjairól relatíve nehezen jött le, egy hozzá hasonló agresszív játékostól jobb hatékonyságot várhattunk volna. Ezt részben betudhatjuk a méreteinek, részben pedig a technikájának, amin fejleszteni kell, ha következő szinten hatékonyabb akar lenni az ilyen játékoknál.

A szerepköre

A legnagyobb kérdőjel maradt a végére, amit ha meg tudunk válaszolni, akkor egyfajta konklúzióra is juthatunk vele kapcsolatban. A kérdés, ami legtöbbször felmerül mindenkiben, az alábbi: Jó, de mi a valódi posztja? A hiperatléták korát látjuk lezajlani az NFL-ben, egyre több olyan játékost választanak ki a draftokon, akiknek nincs egy jól lehatárolt, megfogalmazott pozíciója, ott és olyan szituációban próbálják őket használni, ahol a legjobban kiütközhet a tehetségük, atletikusságuk, testi fölényük. Ebben a kategóriába kell sorolni Jeremiah Owusu-Koramoah-t is, aki egy egészen unikális játékosa az idei draftnak, egy olyan prospect, akit nem igazán lehet sem linebacker, sem safety posztra bekategorizálni.

Kép: PFF Draft Guide

Ha még is meg akarjuk próbálni, akkor jelenleg leginkább strong safety/box safety szerepkörben lehet őt az NFL-ben elképzelni, aki könnyebb csomagoknál egészen közel áll fel a boxhoz, dime formációban pedig ő az, aki a középső helyet foglalja el a linebacker sorban. Coverage készségeire építve sok szerepe lesz a jövőben is a slotban, rengeteg egy-az-egyes párharca lesz kisebb elkapók vagy éppen nagyobb tight endek ellen. Ez pedig azt is jelentheti, hogy több csapat egyáltalán nem is a linebackerek közé írja fel őt a boardjára, safetyként fognak rá tekinteni, akit hasonlóan lehet majd használni, mint Jamal Adamst, aki a Seattle Seahawksban számos poszton és szerepkörben megfordult.

Hol kelhet el a drafton?

Nagyon árnyalt a kép azzal kapcsolatban, hogy a drafton milyen megítélése lehet JOK-nek, hiszen bár egy kiváló atlétáról és futballtehetségről beszélünk, egyrészt nehezen tudjuk meghatározni, hogy linebacker vagy safety a valódi posztja, másrészt egyik pozíció sem képvisel prémium kategóriát a jelenlegi NFL-ben. Mégis egy olyan egzotikus játékosról beszélünk, akibe könnyű beleszeretni, hiszen egy született vezér, nagyon jó érzékei vannak, a passzjáték ellen pedig elit kategóriát képvisel, ami a bármelyik poszton óriási hozzáadott értékkel bír. Mindezzel együtt nagyon nehéz megmondani, hogy mi lehet a plafonja, a legbátrabb jóslatokkal ki lehet őt vinni 1/15-re a New England Patriotshoz, innentől pedig elég nagy lehet az a távolság, ameddig ő “lecsúszik”. Azt viszont egyelőre nehéz elképzelni, hogy az első körben ne leljen új otthonra, a kör hátsó felében több csapat is küszködik linebacker/safety gondokkal, melyekre ő – kis túlzással – egyben jelentheti a megoldást.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!