Connect with us

Hír

A Rams benyújtott egy Tom Brady-szabályt

A tavalyi szezonban Tom Brady olyan zseniálisan játszott, hogy egy playen belül két sikeres előre passza is volt, ráadásul a másodikkal még haladt is előre a csapat. A szenvedő fél a Los Angeles Rams volt, amely szeretné, ha ilyen többet nem történhetne meg, így jóváhagyásra benyújtott egy Tom Brady ihlette szabályt.

Az NFL szabályai szerint egy játékban csak egyszer lehet előre passzolni és azt is a line of scrimmage mögül kell végrehajtani. A Rams ellen Tom Brady természetesen egy hagyományos passzt akart elereszteni 3&10-re, de abba az egyik Rams védő beleütött, így a játékszer visszakerült az irányítóhoz. A legtöbb QB ilyenkor vagy megindul a labdával, vagy egyszerűen leüti azt a földre, de Brady úgy gondolta, hogy ha már így alakult, akkor eldobja megint.

A második dobásából egy 8 yardos elkapás lett, amire a bírók természetesen bedobták a sárga zászlót. Csakhogy a Rams emiatt nehéz helyzetbe került: amennyiben elfogadja a büntetést, úgy a Bucs bár kap egy 5 yardos büntetést, de Brady próbálkozhat megint. Amennyiben viszont nem kéri a büntetést, úgy a második elkapás fog számítani, vagyis 4&2 jön a Bucsnak.

Mivel az eset a Tampa Bay saját 42-esén történt, így Bruce Arians a punt mellett döntött, de 10 yarddal előrébb már jó eséllyel neki megy negyedikre a csapat. A hasonló helyzetek elkerülése miatt nyújtotta be a Rams a következő szabálymódosítást: dupla passz esetén az 5 yardos büntetés mellett down-vesztéssel is büntessék a támadókat. Ebben az esetben tehát 3&15 helyett 4&15 jött volna, ha a Rams kéri a büntetést.

A szabály bevezetéséről májusban fognak szavazni a tulajdonosok.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!