Connect with us

Hír

Kraft nem elégedett a Patriots draftjaival

A Patriots nagyon aktív volt az idei piacon és sok játékost szerzett a keretébe. Szükség is volt a tehetséginjekcióra, ugyanis az utóbbi években egyre kevesebb volt a jó játékos a csapatban, ami a 2020-as szezonban csúcsosodott ki. Ez nagyrészt a rossz draftoknak volt köszönhető, amire Robert Kraft tulajdonos is rávilágított.

“Azok a csapatok lesznek konzisztensen jók, amelyek jól draftolnak. Nem érzem, hogy az utóbbi években a legjobb munkát végeztük volna, de úgy érzem és remélem, idén egy másfajta hozzáállást láttam. Végül minden azon múlik, hogy mi történik a pályán és ki hogyan végzi a dolgát, egy draftot pedig nem tudsz megítélni legalább két évig.”

– mondta Kraft egy tegnapi konferenciahívás során, via PFT.

Ez nyilvánvaló kritika Bill Belichick irányába, hiszen ő felel a keret kialakításáért. Illetve kicsit akár a Texanshoz szerződött Nick Caserio irányába is, aki szintén nagy felelősséget vállalt a csapat kialakításábaj az utóbbi években. Kraft elismerte azt is, hogy a drafton való hibák következtében kellett idén nagy költekezésbe fogni, de az idei év a fizetési sapkában elfoglalt helyet tekintve kiváló alkalom volt a keret megerősítésére, hiszen a Patriots jóval több elkölthető cap space-szel rendelkezett, mint a csapatok nagy része.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!