Connect with us

Hír

Nem érdeklődtek JC Jackson iránt a csapatok

A Patriots a holtszezon elején második körös RFA-tendert tett JC Jackronra, ami akkor némileg kockázatos lépésnek tűnt – a 25 éves corner játszott olyan jól az elmúlt három évben, hogy egy második körös pick ellenére is felkelthesse a csapatok érdeklődését. A PFT ugyanakkor több forrásra hivatkozva azt állítja, hogy védő iránt szinte egyáltalán nem volt érdeklődés.

Jackson ügynökei egyáltalán nem lazsáltak, minden csapatot megkerestek egy hosszú távú szerződés reményében. A nagy igyekezetnek nem lett eredménye, senki sem gondolkodott el komolyan a corner leigazolásán, még egy minimalista ajánlatot sem kapott. A védő így idén RFA-tenderrel fog játszani, amellyel 3,384 millió dollárt kereshet, ezt pedig már alá is írta.

Jackson 2018-ban draftolatlan volt, az elmúlt három évben 17 INT-t és 16 leütött labdát jegyzett mindössze hét engedett TD mellett. Az ellenfél irányítói 51,5 százalékos pontossággal és 49,6-os passer ratinggel dobáltak az irányába.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!