Szokás mondani, hogy a szabadügynök piacot a roster lyukainak befoltozására kell használni, és valóban ritkán lesz sikeres egy csapat, amely megnyeri az FA időszakot és zsákszámra szórja a pénzt. Tudják ezt Green Bayben is, és annyira szigorúan vette Bryan Gutekunst general manager ezt az ökölszabályt, hogy az ég egyadta világon senkit sem szerződtetett más csapattól. Vagyis majdnem senkit…
Az alapelv természetesen nem elvetendő. “Tartsuk egyben a bizonyítottan sikeres csapatot.” A Packers 26-6-os mérleget tud felmutatni az elmúlt két szezonban és mindkétszer egyetlen lépcsőfok választotta el őket a hőn áhított nagydöntőtől. Egy, de nagy és elég meredek lépcsőfok. 2019-ben a 49ers, 2020-ban a Buccaneers ütötte el a wisconsini csapatot meglehetősen könnyedén a főcsoportdöntőben. A csapat magja adott, de változtatás nélkül képes lehet megugrani azt a bizonyos utolsó lépcsőfokot? Vagy akár azt is meg lehetne kérdezni: képes zömmel ugyanaz a roster egymás után háromszor NFC-döntőig menetelni?
Távozók
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Nem volt vészesen sok lejáró szerződésű játékosa a csapatnak. A legnagyobb nevek a futó poszton voltak és a tavalyi szezonban első csapatos All-Pro tagságig jutó center Corey Linsley. Egy átlagos évben ezt az 1-2 nagyobb nevű játékost könnyedén igazolja vissza a liga szinte bármelyik csapata. Azonban a Packerst is meglehetősen komolyan érintette a COVID okozta cap csökkenés. Ennek eredményeként körülbelül -20 millióról kellett először vízfelszín fölé kormányoznia Gutekunstnak a csapatot, majd elgondolkodni a lehetséges maradókon.
Spórolási szempontból a csapat már viszonylag korán el is köszönt két tavalyi igazolástól, Rick Wagner jobb oldali tackle-től és Christian Kirksey belső linebackertől. Wagner hagy maga után nagyobb űrt, hisz távozásával jelenleg megoldatlannak látszik a támadófal egyik széle. Ha nem is tudta az éveken át remekül játszó – de sokat sérült – Brian Bulagát maradéktalanul feledtetni, egy átlagos kezdő szintet hozott 2020-ban. Ez már nem mondható el Kirksey-ről. A martinezi pozícióra szerződtettet ex-clevelandi játékos sérüléssel is bajlódott és év végére már az UDFA újonc Krys Barnes is kiszorította a kezdőből. Az ő elküldésükkel körülbelül 10 milliót spórolt a csapat.
A távozók közül a Rodgersnek 7 éve a labdát feladó Corey Linsley a legfájóbb. Lassan trenddé válik a Packers részéről, hogy az egyébként kiemelkedő támadófalembereinek nem ad harmadik szerződést. Rookie contract lejárta után elsőre még megtartja a játékosait a csapat, de második nagy szerződést, 30 éves klasszisainak már nem ad. Erre a sorsra jutott korábban Josh Sitton, TJ Lang vagy a már említett tavalyi távozó Brian Bulaga is. Egy kivételt tett a csapat, David Bakhtiari esetében, aki nagyjából fél évig a liga legjobban fizetett támadófalembere volt. Megosztó volt a Packers szurkolók körében, hogy Linsley-t vagy Aaron Jonest tartsa meg a csapat, mindkét játékos mellett lehet felhozni érveket pro és kontra, a vezetőség pedig a futó posztot látta égetőbbnek, Linsley pedig újra együtt játszhat Bulagával Los Angelesben.
A kezdő centeren kívül abban a szerencsés helyzetben van a csapat, hogy nem volt más komoly távozója. Jamaal Williamst lehet még kiemelni, akinek Jones árnyékában kevés jutott a rivaldafényből, de nagyon megbízható helyettes, tehermentesítő volt, kiemelkedő elkapási képességekkel. Ár/érték arányban nem biztos, hogy rosszabbul járt vele Lions. Rajta kívül a korábban 3 évig kezdő, azonban az elmúlt 2 szezonban sérülések miatt 200 snapet sem játszó guard Lane Taylor és a védőfal nem túl sokat játszó, se nem túl tehetséges játékosa Montravious Adams említhető meg.
A távozók sorában tehát nem találni több olyan játékost, akikkel a csapat a cap alá tudta volna kormányozni magát, ezért a liga trendjeinek megfelelően 7 játékos szerződését is átalakították, mellyen közel 35 milliót spóroltak a 2021-es szezonra. Érdekesség, hogy ebben a 7 játékosban nincs benne Aaron Rodgers. Egy strukturálással vagy újraszerződéssel ha szeretné a vezetőség, akár 10-15 milliót is kreálhatnának még idénre. Bár egyelőre úgy tűnik nem sietnek a dologgal…
Érkezők
Mint már többször említettem a csapat a szűkös anyagi lehetőségeinek köszönhetően egyetlen egy igazán nagy nevű szabadügynök igazolására volt lehetősége. Ez a játékos pedig Aaron Jones lett. Először is szeretném leszögezni, hogy a 26 éves running back most már 2-3 éve bizonyítja, hogy posztja egyik legjobbja. 2020-ban Rodgers lett a liga MVP-je de mint a mögöttünk lévő szezonban, és különösen 2019-ben a támadósor egyik legnagyobb fegyvere Aaron Jones volt. Két év alatt több mint 3 300 scrimmage yardot és 35 TD-t szerzett. Gutekunst és LaFleur úgy gondolta, hogy a Rodgers – Adams – Jones trió egyben tartása fontosabb, mint a támadófalban a stabilitás. A döntésbe ha szeretnénk bele lehet kötni, a Jonesnak adott szerződésbe nem nagyon. Bár a táblázatban 4 év, évi 12 millió dollár szerepel, a szerződése igazából 2 évre és $20 millióról szól. Jones cap hitje az alábbiak szerint alakul ugyanis:
Jones idén 4,5, jövőre pedig 9 milliót fog foglalni a capből. 2023-ig pedig bőven elég lekötnie az albérletét a környéken, mert 19 milliót dollárt biztosan nem fog kifizetni neki a Packers. Ekkor 6,5 millió dollár halott pénz ellenében cutolni fogják.
Kialakítása megegyezik a hasonló hosszúságú szerződésekével a ligában, általános trend, hogy 4-5 éves szerződésekből is kettő, max 3 év után könnyen ki tudnak szállni a csapatok. Tisztán az évi 12 milliós szerződésre bármennyire is jó játékos Jones C-t adtam volna, azonban a kialakított szerződés szerencsére csapatbarát, így jár a jobb osztályzat. Ugyanakkor újfent érdekes kérdéseket vet fel, hogy miért kellett ennek fényében tavaly a 2. körben futót draftolnia a csapatnak, ha Jones újabb 2 évre betölti majd a kezdő RB szerepkört.
Joneson kívül további 3 skill játékos is visszatér 2021-re. A tavaly berobbanó, és 12 TD-ig jutó Robert Tonyan esetében éltek a játékos RFA státuszával és 2. körös tendert helyeztek rá. Tonyan a semmiből lépett elő és azok után, hogy első két szezonjában 177 yard és 2 TD jött neki össze, ő lett a csapat egyik legjobb red zone célpontja. Allen Lazard esetében szintén tendert osztottak ki, de ő ERFA státuszú volt, ezáltal olcsóbb opciója volt a Packersnek és Lazard nem is tárgyalhat más csapatokkal a ligában. Bár sérülései miatt nem volt makulátlan Lazard szezonja, amikor pályára tudott lépni, Rodgers második számú elkapóként használta. Végül, de nem utolsó sorban az új szezonban már 37 esztendős, elsősorban vezéregyéniségi és blokkolási feladatokat ellátó Marcedes Lewist is újraigazolta a csapat. Esetében az évi 4 milliós átlag kissé magasnak tűnik, de ha ez egy 1+1-es szerződés lesz (ahogy várható), kis 2021-es cap hittel, akkor az öltözői szerepe miatt is már megérte a megtartása.
Végül pedig megtartotta a Packers a második számú és nickel cornerét is. Kevin King 2021-re 2 milliót fog a capből foglalni, a további 3 milliót további négy automatikusan megszűnő évvel könyveli le a csapat, aminek következtében 2022-re fog ez a 3 millió beragadni. Az összeg nem sok, a kialakított szerződés is szerencsés, de King lelkén túl sok szárad. Ki ne emlékezne az NFC-döntőben elkövetett rengeteg hibájára, melyet megkoronázott azzal a bizonyos visszahúzással. Ha csere, 4.-5. számú opciónak jött vissza, akkor megbocsátható a szerződtetése, de nagyobb szerepkört hiba rábízni a fontos meccseken. Chandon Sullivan RFA státuszú korlátolt szabadügynök volt, nála egy eredeti körös tendert osztott ki a Green Bay. Sullivan azok után, hogy 2019-ben még limitált szerepkörben egész jó játékkal rukkolt elő, 2020-ra a csapat kezdő nickel cornere lett. Nem nyújtott ugyan kiemelkedőt már tavaly, de ezért a 2 millió dollárért logikus volt a megtartása.
Végül pedig, egy érkező! Eddig a ligában egyetlen percet sem játszó long snapper csak azért, hogy ne lehessen azt mondani, hogy a Packers nem igazolt egyetlen külsős játékost sem! A megmentő!
Összeségében a két 13-3-as csapat nagy része egyben maradt. Ez bizonyos pozíciókban pozitívumként, bizonyosokban negatívumként fogható fel. Bár csillagászati összegekről nem lehetett beszélni, a Kingnek adott összegből akár egy másik hiányposztra, akár egy másik nem túl magasra taksált cornerre talán megérte volna áldozni. King esetében ugyanis már látta mindenki, hogy mi a plafon.
A lassan két szezon óta folyton emlegetett elkapó poszton előrelépést egyedül a tavaly opt-outoló Devin Funchess visszatérése jelenthet. Azok után, hogy a szezon közbeni mock draftokban kihagyhatatlan volt a Packers első körös WR pick, odáig jutott a csapat, hogy mind a támadófal, mind a védelem közepe (DT, LB) talán komolyabb hiányposztnak minősül.
A védelemben található needek mellett érdemes megemlíteni, hogy a csapat új védőkoorinátort is kapott. Joe Barry lett kinevezve, akivel LaFleur még Sean McVay alatt dolgozott együtt 2017-ben. Barry linebacker edzőként tevékenykedett karrierje nagy részében, de volt már korábban két ízben is védőkoordinátor többek között a 0-16-os Lionsben. Az elmúlt 3 évben a Ramsnél volt assistant head coach/linebackers coach. Barry egy Tampa 2-es védelmi rendszeren pallérozódott edző, akitől sok megtévesztő felállásra, snap előtti és utáni átrendeződésre lehet számítani és elsősorban Cover 2-es sémára. Barry eredményes linebacker edzője a ligának, de eddig egyik védőkoordinátori kinevezésekor sem tudott igazán maradandót alkotni és 2-2 év után mind a Detroittól, mind a Washingtontól el is küldték. Tavaly tagja volt a Brandon Staley vezette védelem edzői stábjának, mely a liga talán legjobb egysége volt, bár nem kifejezetten a linebacker játék miatt…
A csöndes free agency időszakokhoz hozzá vannak szokva a Packers drukkerei. Ted Thompson korábbi general manager regnálása alatt hosszú évek teltek el nemhogy nagy nevű, egyáltalán külsős szabadügynök igazolás nélkül. A csapat akkor is stabil rájátszás résztvevő volt, de egy híján sose, ért a döntőbe. A kérdés továbbra is ugyanaz. Ennyi erőfeszítés valóban elég egy Super Bowlhoz? Különösen, hogy Aaron Rodgers szezonjai már meg vannak számlálva…
Értékelés: C
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások