Connect with us

Draft

Az elcserélt izgalom – Chiefs draftértékelő

A tavalyi Super Bowl vesztesének érdekes offseasonje volt, mert először elvesztették a komplett támadófalukat, majd mielőtt elérkezett a draft, már mégis egy teljesen új és legalább ugyanannyira jó kiadás állt az edzők rendelkezésére, mint korábban. Így a börzén sok irányba elindulhattak, de kivételesen nem kaptuk meg azokat az egzotikus vagy luxuspickeket, amiket vártunk a csapattól.

Nehéz volt belőni, hogy mi a legnagyobb hiányposzt a csapatnál, mert talán semelyik poszton nem égett a ház, több kisebb needje van Andy Reidéknek. Talán a linebacker, az elkapó és a center poszt volt az, ahol a legnagyobb lyukakat láttuk.

1/31 – Az Orlando Brown trade

Első köre nem volt a csapatnak, mert a draft előtt nem sokkal a Ravens gárdájával kötöttek üzletet, amelynek keretében megszerezték Orlando Brown tackle-t és még vissza is kapták a Hollók második körös választását. Véleményem szerint ez egy elég jó deal volt a csapat részéről, mert szereztek egy már kipróbált, tapasztalt játékost a támadófaluk szélére és egy nem teljes kört kellett csak hátramozogniuk az első két kör között (bár feladták idei 3. és 4. körös választási jogukat is). A 31. picknél már feltételezhetően nem maradt volna bent egyetlen olyan szélső támadófalember sem, aki Brown jelenlegi szintjének közelében van, így nem hiszem, hogy egy pillanatig is búslakodni kellene.

Brown cseréjének az egyik indoka az volt, hogy a játékos a bal oldalon akar játszani, így minden valószínűség szerint ő fogja Patrick Mahomes vakoldalát védeni. Joe Thuney leigazolásával és Duvernay-Tardif visszatérésével ez a fal elég pofásan néz ki, még annak ellenére is, hogy Mike Remmers a jobb oldalon elég necces próbálkozás a csapat részéről, de koránt sem néz ki ez a fal olyan rosszul, mint ahogy Schwartz és Fisher kivágása után aggódtunk.

2/58 Nick Bolton, Missouri, LB

2/63 Creed Humphrey, Oklahoma, IOL

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A második körben tehát a Ravens pickjével választhatott először a gárda és még volt bent jó pár magasra taksált elkapó, így jogos volt a feltételezés, hogy szuperoffense-t tovább csinosítják. A csapat azonban ezúttal másképp döntött és egy régóta fennálló problémával kezdtek el foglalkozni. Nick Bolton linebacker jött, aki a védelem közepén hivatott rendet tenni. A poszt jó, Bolton nem egy rossz játékos, szerintem azonban mégsem egy jó választás ez a Chiefsnek.

Boltont kevésbé látom Spagnuolo védelmében, mert coverage-ben gyengébb, nem mozog olyan jól és ösztönösen a pálya hátsó részén, pedig a Chiefbe inkább egy ilyen játékost képzeltem volna el. Ő inkább egy magabiztos futás elleni játékos, aki biztosan szerel, elég erős kezei vannak és jó a boxban. Nem tudom félretenni a párhuzamot Anthony Hitchensszel, aki soha nem volt egy kimagasló játékos és a modern linebacker mintapéldányának sem nevezném. Amiben jó lehet Bolton, hogy ha ott lesz az ember közelében, akkor nem fogja elrontani a szerelést, ami kétségtelenül egy jó tulajdonság, de sokat látom elkésni, gyorsabb tight endek hintáztatni fogják egész meccsen, ez pedig nem egy jó előjel.

Ami magát a hiányposztot illeti, az kétségtelenül létezett. Nincs egy jó linebackere sem a Chiefsnek már időtlen-idők óta. Próbálkoztak FA-n vagy például tavaly a drafton, de ahogy a mutatott ábrán láthatjuk, ők sem tekintik megoldottnak. Az a bajom ezzel, hogy a második körben húztak tavaly is egy linebackert és Gay eléggé eltűnt a süllyesztőben. Szerintem linebackert az egyik legnehezebb találni a börzén, elég nagy szerencse kell, hogy belenyúlj stabil kezdőkbe. Itt a második kör végén pedig meg kell elégedni ilyen korrekt, inkább két downos játékosokkal, amilyen véleményem szerint Bolton is.

A nap második választása aztán Creed Humphrey lett, akiben már jóval több potenciált látunk. Elsősorban centerként tudjuk elképzelni és a Chiefs feltehetőleg így is tekint rá, mert guard poszton megvannak, ellenben a fal közepén csak egy évre érkezett Austin Blythe, akit akár egyből ki is szoríthat. A San Francisco épp az orruk előtt vitt egy másik center/guard tehetséget, de a boardok többségét tekintve Humphreyt jobb játékosnak is tartják. Talán Dickseron után a center poszt második legjobbját láthatjuk benne.

Humphrey nagyon erős felsőtesttel rendelkezik, elég jó a technikája és jól használja a kezeit. A Chiefs a hírek szerint kicsit többet tervez futni vagy legalábbis jobban akarja használni a futójátékát, ebbe az elképzelésbe pedig abszolút illik az Oklahoma játékosa. Ami kisebb félelem vele kapcsolatban, hogy nem a legerősebb ellenfelekkel találkozott karrierje során, de talán ezen tud enyhíteni az a tény, hogy a liga egyik legjobb guard párosa áll majd mellette.

4/44 Joshua Kaindoh, Florida State, Edge

5/162 Noah Gray, Duke, TE

5/181 Cornell Powell, Clemson, WR

6/226 Trey Smith, Tennessee, iOL

A harmadik napon aztán volt pár érdekesebb húzása a gárdának, de több mint valószínű, hogy a többségük kiegészítő ember lesz. Az első választással Joshua Kaindoh érkezett, aki egy hatalmas termetű játékos a védőfal szélére és ami érdekesség, hogy egy negyedik körös játékoshoz képest elég széles pass rush repertoárral rendelkezik. Ellenben ekkora termettel nem annyira gyors és lassan is olvassa a játékot. Főleg futás ellen lehet hasznos, akinek lesznek nagy momentumai passzsiettetésben, de nagy általánosságban nem lesz tényező. Tipikus Chiefs védőfalember egyébként.

Cornell Powell a vékony elkapósort hivatott erősíteni és egy merőben eltérő elkapó a Chiefs rosterén lévőkhöz képest. Egy elég izmos, testes wide receiver, aki ellenben nem a sebességéről híres. A red zone-ban hasznos lehet, illetve a pálya közepén harcolhat a labdákért. Szintén ezt a célt hívatott részben segíteni Noah Grey is, aki 2015 óta az első tight end akit a Chiefs draftolt. Gray képes a slotban és a backfielden is felállni, szintén inkább az elkapásokban lehet szerepe, mintsem blokkolóként (arra ott van az újra Chiefs mezt választó Blake Bell).

Végül pedig érdemes még pár sort beszélni Trey Smith-ről, akivel zárta a sort a csapat. Őt sokan a második nap végére is vártak, így mindenképpen stealnek tekinthető, de a sérülései aggasztóak, a tüdejében kétszer is vérrögöket találtak. Kicsit a tavaly draftolt Niang példája ugorhat be sokaknak, hogy egy tehetséges srác elég rossz orvosi eredményekkel. Ő is elsősorban futásblokkolásban lehet hasznos, erős kezei vannak és több rendszerben bevethető. Amennyiben tényleg egészséges tud maradni, akkor hosszútávon guardként számolhatnak vele.

Összeségében a Chiefs draftját nehéz megfelelően megítélni, mert első körük nem volt, de az érte szerzett érték az több mint megfelelő. Bolton nekem nem tetszik, a többiekben viszont van fantázia. Azért az elmondható, hogy nagy javulást ettől a classtól nem várhatunk a csapatnál, de ha 1-2 ember beválik hosszú távon, az már elég számukra.

Értékelés: B-

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!