Connect with us

Hír

Brady a holtszezonbeli edzésmunka megreformálását szeretné

A játékosok szakszervezete (NFLPA) pénteken egy tagsági konferenciabeszélgetést tartott, ahová Tom Brady is aktívan becsatlakozott. Tom Pelissero információi szerint az irányító arra sürgette a játékosokat, hogy tartsanak komoly tárgyalásokat a csapataikkal a holtszezonbeli edzésmunka átalakításáról.

Az NFLPA arra ösztönzi a játékosokat, hogy maradjanak távol az önkéntes edzésektől, és Brady is ezt az üzenetet támogatja. Azzal érvelt az irányító, hogy az NFL az egyetlen liga, amelynek nagyon kompetitív a holtszezonbeli edzésmunkája, például baseballban sem dobálnak 150 km/h-s labdákat decemberben, és jobban is fel lehet készülni a szezonra, mint a csapatok által előírt és megszokott út – tavaly is láthattuk, hogy jól működött a dolog virtuálisan, otthonról, egyéni programokkal.

Brady esetében persze logikusabb a távolmaradás, mint például az újoncoknál, akiknek bizonyítaniuk kell az edzőiknek. De Ja’Wuan James példáján keresztül is láthatjuk, hogy nem feltétlen a legjobb döntés távol maradni és egyedül edzeni, hiszen egy így elszenvedett sérülés dollármilliós veszteségeket eredményezhet. Ráadásul az NFLPA-nek bőven lett volna lehetősége ilyen kedvezmények kiharcolására akkor, amikor az új Kollektív Szerződést tárgyalták két évvel ezelőtt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!