A Titans reserve/retired listára tette a cornerback Kevin Johnsont, aki ezek alapján befejezte a profi pályafutását. A dolog érdekessége, hogy a védő korábbi nyilatkozataiból azt lehetett leszűrni, hogy rettentően motivált, ennek ellenére már csapat OTA-in sem jelent meg, ráadásul a visszavonulását sem ő jelentette be, így még csak az okokról sem lehet tudni.
Johnson 2015-ben 1/16-os volt, a Texans választotta ki, idén lesz mindössze 28 éves. Soha nem volt Pro Bowler vagy All-Pro és az újonc idényét leszámítva nem is teljesített igazán jól. Ennek egyik oka feltehetően a sérülékenysége, ugyanis hat év alatt mindössze kétszer tudott végigjátszani egy teljes alapszakaszt, a lehetséges 96 meccsből csak 64-en lépett pályára.
Az elmúlt három évben a Titans mellett megfordult a Billsben és a Brownsban is, a karrierjét 191 tackle-lel, 1,5 sack-kel, egy INT-vel és 22 leütött labdával fejezi be.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
- A Saints Bill Belichick trónjára pályázik
- Bill Belichick és Andy Reid is kerek mérföldkőhöz érkezhet a héten
- Ezek a csapatok érdeklődnek Jonathan Taylor iránt
Legutóbbi hozzászólások