Connect with us

Playbook

Hogyan verd meg a Cover4-et?

Beszéltünk már az emberezéses védekezési formák, illetve a Cover2 és a Cover3 gyengeségeiről, azok megveréséről, az ellenük használható leghasznosabb koncepciókról, útvonalkombinációkról, most pedig a Cover4-gyel zárjuk a kis nyári playbook sorozatunkat. 

A Cover4, vagy más néven Quarters coverage értelemszerűen négy mély védővel operál, általában két safetyvel középen és két cornerbackkel a szélen, ők negyedelik fel a hátsó régiót. Ez tehát azt jelenti, hogy (négy védőfalemberrel számolva, akik támadják a QB-t) mindössze három underneath védőt tud felmutatni ez a fajta védekezés. Nekik kellene lefedni szélességében a pályát, ami már a Cover3 esetén négy emberrel is nehézkes feladat volt, szóval az első gyengeséghez már előre is tudunk tekinteni ezzel a ténnyel.

Nyilvánvalóan mély passzok ellen nagyon hatékony védekezési forma, tehát nagy előnyben, vagy harmadik és hosszúnál ajánlatos legtöbbször használni, illetve ekkor tud a leghatékonyabb lenni. Általában nickel/dime felállással (5-6 defensive back) használják, hiszen értelemszerűen főleg passzjátékok ellen lehet jól működtetni. Előnye, hogy elég jól el lehet rejteni snap előtt, hogy mire készül a védelem, akár Cover2-vel, akár 2-mannel össze lehet keverni (és akkor még direkt nem számoltam snap utáni rotálással, ami ebben az esetben talán kicsit kevésbé kockázatos, mint más védekezési formáknál, hiszen a safetyknek könnyebb visszaérniük a helyükre).

Hol vannak a lyukak a Cover4-ben?

Nem hátul, az biztos. A Cover4 megoldotta a Cover3 nagy problémáját, a four verticals elleni védekezést, tehát mély passzokkal elég nehéz ellene haladni. Ennek a fajta védekezésnek az alapfilozófiája, hogy maga előtt tartsa a támadókat, ez viszont azt jelenti, hogy a rövid passzokkal viszonylag könnyen fel lehet őrölni a védelmet (épp ezért nem érdemes rövidyardos szituációkban használni).

WinWithThePass.com

A Cover3-hoz hasonlóan itt is teljesen nyilvánvaló lyuk keletkezik a flat zónákban, hiszen a szélső CB-k hátramozognak mélyre, a külső LB-k / nickel védők pedig nem tudnak kiérni a szélre elég gyorsan. Tehát gyors hitch vagy quick out útvonalak egész nap üresen lesznek ez ellen a védekezés ellen. Emellett az underneath védők zónái közötti rések is elég nagyok, tehát oda is jól be lehet játszani a labdát. Mély passzokat nehéz megoldani, de ha ügyesek vagyunk, akkor a középső linebacker mögött és a safetyk között egy kis rést talán találhatunk, azonban leginkább úgy lehet megverni a Cover4-et (is, mint minden más zónázós védekezési formát), ha konfliktusba hozunk bizonyos védőket, és mondjuk két embert küldünk a felségterületére.

Hogyan lehet megverni a Cover4-et?

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!