Connect with us

Hír

A Colts elcserélné Marlon Macket

A Colts elég jól áll futókból, így a csapat a hírek szerint megpróbálja elcserélni a korábbi negyedik körös játékosát, Marlon Macket. A csapat engedélyt adott rá, hogy a játékos és ügynöke is kereshessen cserepartnert, így tehát kvázi közös megegyezésről van szó. Potenciális érdeklődőről egyelőre nem tudni, de mivel Mack idén kevesebb mint 1 millió dollárba kerülne, alighanem lesz/van rá kereslet.

A még mindig csak 25 éves futót annak ellenére igazolta idén újra egy évre 2 millió dollárért a Colts, hogy Jonathan Taylor és Nyheim Hines személyében a minőség és a mennyiség is adott. Ennek megfelelően Mack idén mindössze öt labdát kapott, azt is a Rams ellen, így mindkét félnek jól jönne a váltás. Az ellenérték egy 6-7. körös pick lehet, már csak az a kérdés, hogy ki tesz érte ajánlatot.

Mack egyébként nem egy rossz futó. Karrierje során 544 futásból 2399 yardot szerzett (4,4 yardos átlag), 2018-ban és 2019-ben 26 meccs alatt 1999 yardot szerzett összesen 17 TD mellett. Az egyetlen komoly probléma vele a sérülékenysége, még soha nem játszott végig egy teljes alapszakaszt, tavaly pedig mindössze egy meccsen volt bevethető.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!