Jamie Collins második évét tölti Detroitban, de könnyen lehet, hogy hamarosan költöznie kell. Ian Rapoport információi szerint ugyanis a linebackert szeretné elcserélni a Lions, a tegnapi napon nem is edzett, pedig semmilyen sérülése nincs. Collins a korábbi rezsim embere, de idén átalakították a szerződését, így azt gondolhattuk, hogy számítanak rá ebben az évben.
A 32 éves linebacker 100 snapet játszott már idén, de bőven érhette kritika a játékát, főleg coverage-ben. Mivel a Lions alapvetően a jövőbe tekint, így jó ötlet lehet elboltolni a veterán játékost, de kérdés, kapnak-e érte bármit is. Az átalakított szerződése ebben végülis segítségére lehet a csapatnak, hiszen a potenciális cserepartnernek keveset kellene fizetnie a linebackernek.
Emellett a csapat szeretne több lehetőséget adni a negyedik körös újonc Derrick Barnesnak, aki eddig csak 5 snapet kapott a már 76 pontot kapó védelemben. Mellette Alex Anzalone és Jalen Reeves-Maybin lehet a két kezdő. Érdekes, hogy a csapat összes linebackere közül csak Barnesnak érvényes a szerződése 2021-en túl.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Még nem láttam a hírt FK!-n, de jövök egy sörrel szerintem chesternek.
Jace Sternbergertől megválik a packers (via Tom Pelessiro), és ami most egy insta posztban kicsit tőrt is szúrt a szívembe:
3.kör 75.ovr Jace Sternberger
3.kör 76.ovr Terry McLaurin
Egy hírrel feljebb megtalálod, egyébként vitte a Seahawks a gyakorlócsapatba.
Hányadik kört adnátok Collinsért illetve hányadik kört érné meg?
Semmit.
Ebből a Lions védelemből kis túlzással senkiért nem adnék semmit sem…
A Lions szerintem örülne, ha valaki egy jövő évi 7. kört adna érte.