Connect with us

Hír

Christian McCaffrey hetekre kidőlt

Továbbra sincs szerencséje a sérülésekkel Christian McCaffrey-nek. A meccs után még csak annyit tudtunk az állapotáról, a combhajlítója sérült meg a Texans elleni csütörtök esti rangadón, aminek a rehabilitációja 1-2 héttől akár 6-8 hétig is eltarthat. Most Ian Rapoport arról számolt be, hogy néhány hetet kell kihagynia a futónak, azonban IR-re nem tervezik rakni jelenleg, szóval jó esély van rá, hogy ez két mérkőzés kényszerpihenőt jelent – ugyanakkor ne legyünk meglepődve, ha ennél többet fog hiányozni a liga talán legjobb RB-je.

A 2017-ben 1/8-as futóval kapcsolatban a legnagyobb aggály már a draftolásakor is az volt, hogy az egyetemen rengeteg ütést kapott. Három év alatt összesen 1012-szer ért labdához, ebből ráadásul 931 az utolsó két évében jött össze. A Panthersnél ennél ugyan kisebb terhelést kapott (három év alatt 917-szer ért labdához), de úgy néz ki, ez is sok volt.

Azok után, hogy CMC karrierje első három évében mind a 48 meccsen pályára lépett, tavaly egy boka- és egy vállsérülés miatt csak háromszor volt bevethető, illetve idén is kénytelen meccseket kihagyni. Még mindig csak 25 éves, remélhetőleg nem teszik tönkre a sérülések a karrierjét.

A hiányában jó eséllyel az újonc Chuba Hubbard lesz a kezdő a csapatban.

A csütörtök esti rangadón az újonc cornerback, Jaycee Horn is megsérült, neki a lábfejében tört el több csont is, így 2-3 hónap kihagyás vár rá, tehát jó esetben a szezon végén térhet vissza.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x