Connect with us

NCAA

Ez történt az NCAA negyedik hetének mérkőzésein

Az első három fordulóról azt mondtuk, hogy tele volt meglepetésekkel és a feje tetejére állította az egyetemi foci körképét. Akkor még nem láttuk jönni a negyedik fordulót, ahol több, a szezon előtt még playoff esélyes gárda is végleg elbukott.

A nap mérkőzése: Texas A&M (7.) @ Arkansas (16.) 10-20

A mérkőzés elején abszolút azt kaptuk, amit várni is lehetett, csak talán meggyőzőbb hazai főlénnyel. Az egész idényben döcögő Aggies nem tudott mit tenni a Razorbacks fizikális focijával, ahogy azt sejteni lehetett a falak csatáját mindkét összevetésben elbukták és teljesen lenullázódott a támadósoruk. Az Arkansas offense sem csillogott, de főleg a futójátéknak és az első körbe várt elkapó, Treylon Burksnek köszönhetően felépített pár szép támadást, így meggyőző fölénnyel mehetett a félidőre.

 

A mérkőzést az tette ideiglenesen szorossá, hogy a hazaiak irányítója, K.J. Jefferson kiszállt kicsit több mint egy negyedre, ez idő alatt pedig a Razorbacks tapodtat sem tudott mozogni. A vendégek egy Isaiah Spiller nagy futással ugyan csökkentették a hátrányukat, de a szekér nem igazán tudott beindulni. Jefferson visszaszállása után pedig végleg eldőlt a mérkőzés. Az Arkansas ezzel a győzelemmel 2003 után először kezdett 4-0-val és közel került a top10-hez, a Texas A&M pedig ahogy sejteni lehetett, nem playoff csapat és ezzel az esélyük is elszállt a reménykedésre.

A nap meglepetése: Clemson (9.) @ NC State 21-27

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Az egész évben rettenetesen teljesítő Clemson elszenvedte második vereségét is, de ezúttal nem egy top4 csapattól, hanem olyan nem rangsorolt gárdától, akit magabiztosan kellett volna verniük. A Tigers 36 mérkőzés óta nem kapott ki nem rangsorolt gárdától, ennek vetett véget az NC State. D.J Uiagalelei csak 111 yardot szedett össze a levegőben és egyszer el is adta a labdát, de az egész offense borzalmas volt. Ismét. Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy Clemson idén nem vesz részt a playoffban és a top10-ben sincs semmi keresnivalója. Uiagalelei pedig várhatóan elveszti a kezdő posztot egy időre.

 

A nap szőnyegbombázása: Texas Tech @ Texas 35-70

Az Aréna+ online nézői a nap egyik leglátványosabb mérkőzését láthatták, már amennyiben a támadófocit szeretik. A két csapat végül 105 pontnál állt meg. A dolog szépséghibája, hogy a Texas ezt a mérkőzést agyonnyerte. 336 yardot haladtak a földön, az idény előtt pedig még csereirányítónak tartott Casey Thompson 5 touchdownt passzolt.

A nap felejthető izgalma: Georgia (2.) @ Vanderbilt 62-0

A Georgia a harmadik könnyű mérkőzését is magabiztosan nyerte, az első negyedben már 35-0-ra vezetett, az első félidőben pedig kevesebb mint 10 passzolt yardot engedett a félelmetes védelme. Végül azon ment a versenyfutás, hogy a Georgia szerez több pontot vagy a Vanderbilt több yardot, de a hazaiak ezt behúzták 77-62-re.

A nap csalódása: West Virginia @ Oklahoma (3.) 13-16

A Clemson szenvedését már megszoktuk és bár az Oklahoma sem volt meggyőző az idényben, de mindig vártuk a felpattanást Rattleréktől. Ez a West Virginia ellen sem jött össze, egy utolsó másodperces field goallal tudtak csak nyerni. Az irányító 256 yardja mellé egyszer eladta a labdát, de ami még gyászosabb volt, az a futójáték. A dual threat QB-val megáldott Oklahoma ugyanis kemény 57 yardig jutott, pedig a West Virginia védelme az egyik leggyengébb az országban. Ezzel a teljesítménnyel én már lassan elkezdeném hátrébb sorolni a Soonerst, az egyetlen dolog ami mellettük szól, hogy a Big12-ben még így sincs méltó kihívójuk. Rattler teljesítményét pedig mi sem árazza be jobban, mint hogy saját közönsége az interceptionje után elkezdte skandálni a backup QB nevét.

A nap contested elkapása

A Nap touchdown futása

A nap tiszteletlensége

A nap tiszteletlensége II

A nap interceptionje

A nap menekülése

 

Draft Watch

Akik növelték az értéküket

Treylon Burks, WR, Arkansas

Az Arkansas elkapója idén először mutatta meg igazi dominanciáját. Egy magasan jegyzett ellenfél ellen szerzett 167 yardot és 1 touchdownt. Burks az idei elkapó class tetejéről kilóg, mert ő az, aki egyértelműen tud építeni fizikai erejére és termetére. A sok speedster mellett egy igazi X elkapó, aki azért nem is lassú. Egyetlen negatívum a héten vele kapcsolatban, hogy a mérkőzés végén megsérült és még nincs pontos diagnózis, mennyire súlyos a helyzet.

Drake London, WR, USC

Bár a USC borzalmasan néz ki, de sztárelkapójuk Drake London hétről-hétre növeli az értékét. Ezúttal 10 elkapásból 165 yardig jutott, közte egy ilyen domináns mozdulattal:

 

Garrett Wilson, WR, Ohio State

A negyedik forduló az első körbe várt elkapóké volt, mert az Ohio State üdvöskéje Garrett Wilson is jól játszott. Profitált Chris Olave múltheti sérüléséből, mert csapat- és vetélytársa limitáltabb szerepet kapott, így ő volt az elsőszámú célpont az Akron ellen. Végül 124 yardig jutott, de megküzdött minden centiméterért.

 

Jahleel Billingsley , TE, Alabama

Az első fordulókban kegyvesztett tight end visszaküzdötte magát Nick Saban kegyeibe, ami már magában nagy szó, de végre robbantott is. A Crimson Tide heti sima győzelmének alkalmával ő szedte össze a legtöbb elkapott yardot csapatában, szám szerint 105-öt és egy hatpontost is jegyzett.

Aidan Hutchinson, Edge, Michigan

A Michigan pass rushere hétről-hétre megmutatja zsenialitását idén, a Rutgers ellen öt szerelést mutatott be, amelyből kettő negatív yardos volt, valamint egy sacket is elért. A többiek nem meggyőző teljesítménye okán pedig már stabil top10 picknek tűnik és Thibodeaux után a második passzsiettetőnek a boardokon.

Akiknek csökkent az értéke

Spencer Rattler, QB, Oklahoma

Az Oklahoma irányítójától már ejtettük szót csapata kapcsán, de a tavaly még szinte generációs tehetségnek vélt Rattler egyre lejjebb csúszik a boardokon. Lincoln Riley kezei alatt nevelkedő irányítók közül messze neki van legrosszabb yard/attempt átlaga és koránt sem tűnik olyan veszélyesnek lábon se, mint korábban gondoltuk.

Kenyon Green, iOL, Texas A&M

Green az Arkansas fizikális védőfala ellen szenvedett, több nyomás is érkezett róla és a futójátékot sem tudták stabilizálni mögötte. Nem a legkönnyebb ellenfél a Razorbacks, de pont az ilyen meccseken kellene villogni.

John Metchie, WR, Alabama

Metchie úgy tűnik nem tudja bejárni ugyanazt az utat, mint az elmúlt évek elkapói Alabamában. Bár a Crimson Tide támadó gépezet továbbra is olajozottan működik, az elkapó még egyszer sem lépte át a 100 yardot és TD-ket sem gyűjtöget.

Heisman Watch

Bryce Young, QB, Alabama

Matt Corral (és Desmond Ridder) pihenőhete miatt megnyílt a lehetőség az irányítók előtt, hogy megközelítsék az Ole Miss vezérét, amit többen meg is tettek. Young közel hibátlan volt az Alabama győzelmének alkalmával, mindössze két passza nem ért célba, 313 yardja mellé öt touchdownt szerzett.

Sam Howell, QB, North Carolina

Howellék ugyan elszenvedték második vereségüket is, de az irányító ezúttal kevésbé tehetett a sikertelenségről. 306 yardja mellé két passzolt és egy futott TD került. Nem is akármilyen.

 

Malik Willis, QB, Liberty

Willis csapata is vereséget szenvedett, de a jelenleg elsőszámú QB prospectnek tűnő Willis több káprázatos passzal jelentkezett, Ugyan csak 205 yardot passzolt három TD-je mellé, de futott 50 yardot és nem adta el a labdát.

Jake Haener, QB, Fresno State

Múlt héten ugyan azt mondtam, hogy Haener nem lehet igazi Heisman esélyes, tekintve hogy túl kicsi csapatban játszik, de ha már elkezdtem, akkor folytatom a kampányt. A Bulldogs ismét nyert (még ha a kelleténél szorosabban is), Haener pedig 378 yardja mellé öt touchdownt passzolt.

Trevelyon Henderson, RB, Ohio State

Henderson ugyan most csak 93 yardig jutott, de két touchdownt is szerzett és továbbra is ő a legveszélyesebb Buckeyes fegyver a szememben.

Bijan Robinson, RB, Texas

A Texas futójának egyetlen rosszabb mérkőzése volt, most a Texas Tech ellen 137 futott yardja mellé odatett 54 elkapottat is és egy touchdownt.

[/ppp_patron_only]

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x