Lement az első forduló, jó pár meglepetést láttunk, sok mindent újra kell gondolnunk a nyáron felállított erősorrendünkből. Nyilván egy meccsből még messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, figyelembe kell venni az ellenfelek várható erősségét és hasonló dolgokat is, de azért érdemes rápillantani, ki hogyan is teljesített az első fordulóban, kicsit mélyebben, mintha csak rápillantanánk a győzelmi mutatóra.
Erre jó az EPA/play mutató, amiből megtudhatjuk, mennyire volt hatékony egy csapat, jelen esetben támadókra és védőkre is lebontva. Chad Graff ugyanis összeállította az alábbi grafikát, ahol az X tengelyen a támadók, az Y tengelyen pedig a védők játékonkénti várható hozzáadott pontjait láthatjuk.
Érdekes módon (legalábbis az előzetes várakozásainkhoz képest) a legrosszabbak a “titanses” csapatok, tehát a jelenlegi Tennessee mellett a két korábbi Titans-támadókoordinátor által irányított Packers és Falcons. Ezzel persze korrelál a legjobb teljesítményt nyújtó csapatok listája is, hiszen az említett három gárda ellenfelei találhatók ott, mint a Cardinals, a Saints és az Eagles, de a Rams, a Chiefs, a Broncos és a 49ers is ott van az első forduló top csapatai közt.
Nyilvánvalóan az idő előrehaladtával hasznosabb lesz ez a grafikon, amikor több adatból tudunk kiindulni és több ellenféllel is szembenéztek a csapatok.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások