Connect with us

Összefoglaló

A Giants, a Texans, a Washington és Lions is nagy pofonba szaladt bele

Bár izgalomból nem volt hiány vasárnap, azért bőven akadtak brutálisan egyoldalú találkozók, a Rams, a Colts, a Chiefs és a Bengals is minimum három labdabirtoklásnyi különbséggel nyert.

Los Angeles Rams @ New York Giants 38-11

A vártnál is sokkal simább mérkőzésen szerezte meg az ötödik győzelmét a Los Angeles Rams, ami csak a második negyedben 28 pontot tett fel a táblára. A Giants teljesen súlytalan volt, a 11-ből nyolc pont az utolsó negyedben, 38-3-as hátrányban érkezett – mintha a pályán sem lettek volna a hazaiak.

A meccset egyébként jól kezdte a Giants, két Rams drive-ot is sikerült sackkel lezárni és a második negyed kezdetén még a hazaiak vezettek 3-0-ra. Ezután viszont Matt Staffordék is megérkeztek a mérkőzésbe és kihasználva Daniel Jones turnovereit, a félidő végére már 28-3 volt az állás a Rams javára. Innentől kezdve már csak formalitás volt a mérkőzés, bár Sean McVay még nem volt teljesen elégedett a látottakkal, így taktikusan feltett az offense még 10 pontot a táblára (ezzel 14 percet és 18 másodpercet elégetve az órából), a végén pedig már az volt a kérdés, hogy a becsülete egy részét vissza tudja-e szerezni a Giants (fogjuk rá).

A fentiek fényében túl sok tanulságot nehéz levonni. A döcögős rajt után a Rams offense hasított, bár olyan nagyon nem kellett magát megerőltetnie. Stafford végre megint jól játszott, 251 yarddal, négy TD-vel és egy INT-vel fejezte be a meccset (az INT nem az ő sara volt). A kedvence ezúttal Cooper Kupp volt, aki 12 labdából kilencet kapott el 130 yardérd és két TD-ért. A futójáték is rendben volt, az offense 131 yardot szerzett a földön, Darrell Henderson ráadásul az útvonalfutó képességét is megcsillantotta egy gyönyörű elkapott TD-nél. Egyedül a támadófal lógott ki lefelé, bár a gyenge kezdés után már korrekt szintet hozott az egység.

A védelemnek sem kellett megszakadnia, az ezer sebből vérző Giants offense szinte könyörgött a pofonért: négy sacket, három INT-t, két kiharcolt és egy összeszedett fumble-t jegyzett az Los Angeles-i defense, illetve volt még két turnover on downs. Ezzel együtt a kötelezőt is hozni kell, azt pedig maradéktalanul sikerült.

Ami a Giantset illeti, egyszerűen minden is rossz volt. A támadófal a pocséknál is borzalmasabb, de még ebből is ki tud lógni Nate Solder, aki rögtön az első snapen átengedte Leonard Floydot egy strip sackért. Ezután le is kapták a pályáról, de mivel mögötte már effektíve csak zsák krumplik vannak a rosteren, így végeredményben teljesen mindegy volt.

Fal nélkül természetesen nem lehet sem futni, sem passzolni, és bár Jones legtöbb passza teljes homály volt, olyan szinten érdemes némileg megvédeni, hogy Sterling Shepardon kívül nem volt egyetlen kicsit is vállalható célpontja (Kadarius Toney a mérkőzés elején megsérült). Kritikán aluli volt a játéka, de ez a Giants offense Barkley-val, Slaytonnal, Golladay-jel és Toney-val a pályán sem túl jó, nélkülük meg eleve halálra volt ítélve az egész.

A védelmet se nagyon lehet dicsérni, mert bár négy turnover után nem várható el, hogy nulla ponton tartsa a Rams offense-t, de már a második félidő elején látszott, hogy a kiharcolt két punt inkább kellemes meglepetés volt az egység részéről mint fenntartható dominancia. Ezzel együtt Leonard Williams (1,5 sack, egy TFL, hét tackle) és Xavier McKinney (két INT, egy Staffordtól, egy a csereként beálló John Wolfordtól) maximalizálta a lehetőségeit, de ennél több nem volt ebben.

(Renningan)

Cincinnati Bengals @ Detroit Lions 34-11

Ennyi volt a tündérmese, beköszöntött a realitás Detroitban: már nem lehet csak parasztlengőkkel küzdeni, a lelkesedés nem elég, most már minőség is kellene, csak hát nincs. A Bengals viszont, ha nem is egy világverő csapat, de nem véletlenül 4-2-es, és a Browns-Steelers duót elnézve egyáltalán nem ördögtől való elképzelés, hogy a Cincinnati behúzza a második helyet a csoportban. De beszéljünk konkrétan a mérkőzésről is.

Kezdjük a Lionsszal. A védelem nem lenne rossz, Aaron Glenn rendszere kifejezetten kreatív és kiszámíthatatlan, így pedig bárkinek képes fejtörést okozni. Minőség nélkül persze előbb-utóbb leereszt az egység, de egy legalább átlagos játékosállománnyal bőven tűrhető lehetne a védelem. A probléma a támadósorral van.

Jared Goff hiába kezdett vállalhatóan, hat forduló alatt már mindenkinek egyértelművé vált, hogy miért akart tőle megszabadulni Sean McVay. Mindenki alatt pedig már a Lions menedzsmentjét is érteni kell, ugyanis a meccs után már a főedző Dan Campbell is jelezte, ennél a rakás fekáliánál azért illene többet mutatni (most épp 202 yardra és egy INT-re futotta, bár utóbbi ezúttal nem rajta múlt). Persze nem kell igazságtalannak lenni, nem csak az ő hibája.

Általános igazság, hogy a védelmeknek kell 5-6 meccs, mire formába lendülnek, míg az offense-ek általában a szezon elején hasítanak. Ennek oka egyrészt a védelmek lassabb felpörgése, másrészt az, hogy idő kell a védőkoordinátoroknak arra, hogy megtalálják a támadósorok gyenge pontjait. Amennyiben persze van egy jó irányítód, jó falad és jó skill játékosaid, valamint az OC-d sem kutyaütő, úgy ötből négyszer nem tudnak megállítani. Amikor az előbbiek közül semmid sincs, ráadásul a playbookodból hiányoznak a mélységi és a pálya szélét támadó útvonalak, úgy nagyon hamar esélytelen lesz még a first down szerzésre is.

A Lionsszal ez a helyzet. A szezon elején még működött a két futóra és TJ Hockensonra épített, tényleg kreatív támadósor, de mára már mindenki rájött arra, hogy fölösleges a Lions ellen például két safetyvel felállni. Elég, ha feltöltöd a boxot és beállsz a középső zónára, aztán ötből négyszer ki is védekezted a támadást. A Bengals ezt tette: a Lions 18 futásból 36 yardot szerzett, és bár Hockensonnak volt nyolc elkapása és 74 yardja, ez pont semmire nem volt elég. A csapat ötször veszítette el három vagy kevesebb játékból a labdát (punt + INT), és 27-0-s állásnál tudott először legalább 50 yardot haladni. Hiába a lelkesedés, a hajára kenheti a Lions.

A Bengals oldaláról már jóval pozitívabb a történet. A védelem jól semlegesítette a Lions playmakereit, bár azért érdemes megjegyezni, hogy ez nem egy kihívás és egy komolyabb offense ellen ennél több kell. Ugyanakkor a támadósor tényleg jó volt és öröm nézni az egységet.

Joe Burrow az egy INT-je ellenére fantasztikusan játszott (az sem az ő hibája volt, egy Ja’Marr Chase drop okozta a turnovert): 271 yardot passzolt három TD-vel, emellett jól kezelte a nyomást (már amikor volt) és lábon is veszélyes volt. Chase az elejtett labdáját leszámítva ismét szállította a nagy játékokat, ráadásul kiderült, hogy jobban blokkol, mint Penei Sewell. Joe Mixon is a csúcsformáját idézte az 5,2 yardos átlaggal szerzett 94 yarddal, illetve a levegőben is volt öt elkapásból 59 yardja és egy TD-je.

Kicsit még mindig inkonzisztens az egység, jobb védőfalak ellen ez a támadófal azért hajlamos lesz meginogni, de összességében abszolút biztató. Burrow úgy játszik, mint az egyetemi bajnoki évében, annyi célpontja van (Chase, Mixon, Higgins, Uzomah, Boyd), hogy nem győzi válogatni, ráadásul még a játékhívások is elég jók. A védelem kicsit a Lionséra hajaz: rendszerszinten jó a nem túl veretes játékosállomány ellenére is, de nehéz megnevezni azokat a játékosokat, akik jó csapatok ellen akár meccseket dönthetnek el. Ja, és ne felejtsük el, hogy Evan McPherson mind a hat rúgását értékesítette: ha így játszott volna a Packers ellen, akkor most 5-1-es lenne a Bengals.

(Renningan)

Kansas City Chiefs @ Washington Football Team 31-13

Simának tűnő győzelem, pedig a harmadik negyed végéig egyáltalán nem volt az. Szinte rá se lehet ismerni a Chiefsre: mintha az elmúlt két-három év összes szerencsésebben pattanó labdáját most kompenzálná a sors. Ez alighanem mentális eredetű, úgyhogy Andy Reidnek ideje lenne kezdeni valamit a játékosaival, ugyanis már Patrick Mahomes is sorra lövi az öngólokat.

A Chiefs és a Washington között alapvetően legalább két polcnyi különbség van, és bár örömteli lenne azt leírni, hogy végre a fővárosi csapat kezd felnőni a korábbi elvárásokhoz, ez nem így van. A WFT nem volt különösebben jó a mérkőzésen, mindössze azért volt szoros a találkozó, mert a Chiefs módszeresen szabotálta magát.

Az első drive még TD-vel ért véget a Chiefs részéről, a következő öt drive viszont így nézett ki: INT, mezőnygól, punt, fumble, INT. A fumble-t Mecole Hardman hozta össze a Washington térfelén, míg az INT-k közül az egyik Tyreek Hill lelkén szárad, a másik pedig a Mahomes mezbe öltözött Mark Sanchezé volt.

A Chiefs szerencséje, hogy Taylor Heinicke ezúttal a nagyon gyenge arcát vette elő, így a rengeteg hiba ellenére csak 13-10-re vezetett a Washington a félidőben. A szünet egyébként nagyon jól jött a csapatnak, mert Andy Reid helyre tette mindenki fejét, a második félidőben már szinte hiba nélkül játszott a Chiefs a labda mindkét oldalán. Mahomes végül 397 yarddal, két TD-vel és két INT-vel fejezte be a meccset, a Kelce-Hill duó 23 targetből 17 elkapást, 175 yardot és egy TD-t jegyzett, míg a földön Darrel Williams 62 yardot és két TD-t tett a közösbe.

Pozitívum továbbá, hogy a védelem Chris Jones nélkül is egész korrekt volt, ami az elmúlt öt fordulóhoz képest óriási javulást jelent. Persze ebben szerepet játszik az ellenfél is, hisz ezúttal nem Lamar Jacksonok és Justin Herbertök ellen kellett helytállni, de az eddig látottak alapján úgy tűnt, hogy még a Lions offense is problémát okozna. Ennyire talán még nem vészes a helyet, egy bottom 5-10-es offense-től már legalább nem kell nagyon félni. (Talán érdemes lenne rákoncentrálni a turnover-szerzésre – egyelőre bármit találnak ki Kansas Cityben, az nem működik, és ha már úgy sem tudnak mit csinálni az ellenfelek támadósoraival, akkor legalább pár turnoverrel talán Mahomesék hozhatják a meccseket).

Fővárosi részről nem nagyon lehet pozitívumot kiemelni. A védőfal ezúttal ugyan már közelebb volt ahhoz, amit a szezon elején elvártunk, de még mindig nem lehet dominanciáról beszélni. Ráadásul ez is csak időszakos volt, a második félidőre a fallal együtt teljesen elfogyott az egész védelem – a meccset végérvényesen eldöntő 15 playes, 96 yardos TD-drive a Chiefstől például elképesztően demoralizáló volt. A védelem szerelmesei alighanem zokogásban törtek ki annak láttán, hogy Patrick Mahomesék milyen módszeresen véreztetik ki az washingtoni defense-t.

Fővárosi szempontból a támadók se nyújtottak sok értékehetőt. JD McKissic lubickolt, a 10 targetje, nyolc elkapása és 65 yardja is a legtöbb volt a csapatban, ami ugyan jól néz ki, de leginkább azt bizonyítja, hogy az RB screeneken kívül nincs semmi ötlet ebben az offense-ben. Pedig lehetnének Antonio Gibsonnal két RB-s felállások, meg lehetne próbálni valahogy kiaknázni Terry McLaurin képességeit, lehetne jobban építeni Heinicke lábaira, de ehelyett egy veterán futó egyszemélyes és nem túl hasznos show-ját kell néznünk. Nagyon hiányzik innen egy vagány Ryan Fitzpatrick.

(Renningan)

Houston Texans @ Indianapolis Colts 3-31

Két 1-4-es mérleggel álló csapat feszült egymásnak Indianapolisba, de azt előre tudhattuk, hogy az azonos mérleg csalóka. Míg a Texanstól nem vártunk sokkal többet, a Colts rossz szezon rajtja azért már meglepőbb volt, bár az utóbbi hetekben már láthattunk tőlük életjeleket. Végül ezen a mérkőzésen gyorsan kiütközött a különbség a két csapat között, így izgalom nem nagyon volt a Lucas Oil stadionban.

A Colts úgy folytatta ahol az elveszettet hétfő esti rangadón láthattuk, de most ez a teljesítmény bőven elég volt a győzelemhez. Davis Mills nem produkált olyan főnix madár féle feltámadást, mint azt Lamar Jackson tette pár napja. A támadóoldalon nem nagyon lehet belekötni a játékba. Carson Wentz már hetek óta jó formában van, most sem adott el labdát és szépen operált a rövid és hosszú célpontokkal is. Mindössze 20 passzkísérlete volt, amiből 11 talált csapattársat, de ebből 223 yardot és két TD-t osztott ki eladott labda nélkül. Célpontjai közül az elkapott yardokat a hazai szurkolók nagy örömére T.Y. Hilton vezette 80 yarddal, közte egy 52 yardos elkapással. Még kiemelhetjük Parris Campbellt is, akinek egy elkapása volt, de az egy 51 yardos touchdown, ezek után azonban újra sérülést szenvedett. A futójátékra áttérve az első félidőben nem nagyon létezett, de ezek után Jonathan Taylor beast modeba kapcsolt. Az első két negyed alatt 6 yardot sikerült összekaparnia, a második félidőre azonban hétfőn látott formáját kapta elő és végül 145 yarddal és 2 TD-vel zárt, közte egy 83 yardos elfutással. Taylor az utóbbi hetekben mutatott formája alapján a Colts következő ellenfelei elkezdhetnek gyúrni a futás elleni védekezésre.

A másik oldalon már korántsem lehet ennyire pozitív képet festeni. Davis Mills elmaradt a múlt heti formájától, most nem tudták megnehezíteni az ellenfél dolgát. Az újonc irányító Wentzhez képest szinte csapágyasra lett járatva, hiszen 43 alkalommal indította útjára a labdát levegőben. 67%-os pontosság mellett 243 yardot és két eladott labdát tudott felmutatni. Kedvenc célpontja nem véletlenül volt Brandin Cooks, aki 9 elkapásból 89 yardot szedett össze. Azonban a támadójátékról elmondhatjuk, hogy amikor jó pozícióba értek, akkor mindig valami hiba történt, így nem tudtak végigérni a pályán. Vagy az eladott labdák, vagy a védelem állította meg őket jól egész mérkőzés alatt. A futásra úgy ahogy rá lehet mondani, hogy rendben volt, hiszen Ingram és Lindsay vezetésével 124 yardot hoztak össze 4,3-as átlaggal.

A védelmekre áttérve hazai oldalon beszélhetünk nagyobb sikerekről. A nagy játékokra ment rá az egység, három alkalommal is szereztek labdát, ebben pedig a deffense egyik vezéralakja Darius Leonard emelkedett ki. Leonard egy szerzett interception mellett David Johnson kezéből ütötte ki a labdát tanárian, amit Khari Willis szedett össze. A másik interception Isaiah Rodgers nevéhez fűződik, a másodéves cornerback eddig inkább a visszahordásokkal hívta fel magára a figyelmet, de most szépen szedte le a levegőben úszva Mills passzát az endzone közelében. Összességében az egység amikor kellett előlépett, így végig kontrollálni tudta az ellenfél támadóit.

A védőknél ugyanaz mondható el, mint a támadóknál. Nagy volt a különbség a két egység között. A Texans egysége nem tudott labdát szerezni, és emellett több nagy játékot is engedtek, hiszen háromszor is 50+ yardot engedtek az ellenfélnek egy playből. A futást jól megállították az első félidőben, de a második 30 percre már nem bírtak Taylorral. Sokat kell javulnia az egységnek, hiszen már többször is láthattuk, hogy a hosszú játékokat nem tudják megállítani, így pedig nem tudnak kellő támogatást nyújtani a támadóknak.

Győzelmével a Colts 2-4-re módosította a mérlegét és a csoportban is megszerezte is első győzelmét, próbálnak a Titans nyomában maradni. A Texanstól láthattunk már idén jobb teljesítményt is, amivel sokak számára szórakoztató játékkal tudtak előállni, fontos lenne számukra a következő hetekben ehhez visszatérni.

(kronikk)

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!