Ritka az olyan egyetemi forduló, hogy a legjobb csapatoknak közvetlenül egymás ellen kell megmutatniuk, mire is képesek, de az idei ötödik játéknapnak három olyan összecsapása is lesz, ahol a top12 csapatai csapnak össze. Frenetikus szombatra van kilátás, ne hagyja ki senki.
Rengeteg mérkőzésről lehetne hosszan írni, de három találkozó kiemelkedik a playoff verseny jelentőségét tekintve. Most ezekről lesz szó kicsit bővebben, illetve pár játékosról, akin érdemes lesz vigyázó szemünket rajta tartani.
Ole Miss Rebels (12.) @ Alabama Crimson Tide (1.) 21:30
Számomra a legszórakoztatóbb találkozónak egyértelműen a bajnok és az elsőszámú Heisman esélyes csapatának az összecsapása ígérkezik. Mégpedig azért, mert itt a támadósorok dominálhatnak és egy valódi minőségi légipárbajt láthatnak a nézők.
A hazaiakat kevésbé kell bemutatni, tavaly egy historikus szezonnal őröltek be mindenkit és ha idén ezt egyelőre nem is tudják felülmúlni, az biztos, hogy nincs oka panaszra a szurkolóknak. Bill O’Brien rendszere egyelőre hasonlóan jól segíti az irányító Bryce Youngot és az elkapókat, mint a tavalyi. Az előző fordulóban 13 olyan játékot csináltak meg, ami legalább 15 yardos volt és hat különböző elkapó csinált meg 20 yardnál hosszabb játékot.
Továbbra is ez a Tide játéka, minél több üresre játszott elkapó, hogy Youngnak ne kelljen belekényszerítenie magát semmibe. Hogy ne legyen egyszerű a képlet ellenük, a szezon előtt hype-olt, majd az első fordulókban kegyvesztett Jahleel Billingsley is összekapta magát, így a sokfejű hazai támadósort nagyon nehéz lesz levédekezni. Tetézi a problémákat, hogy az Ohio State-től transzferelt Jameson Williams nem csak a passzjátékoknál életveszélyes, de múlt héten két kickoffot is visszahordott TD-re.
Ami miatt mégis izgalmas lehet a mérkőzés, hogy egyrészt a Florida ellen láthattuk, hogy le lehet lassítani őket és a védelmük sebezhető, másrészt pedig a szezon egyik legmagasabb fokon pörgő támadósora érkezik a Heisman frontrunner, Matt Corral vezetésével.
A Rebels irányítója 333 yardot passzol mérkőzésenként, kilenc TD átadása volt már és emellé ötöt a földön is szerzett. Viszont kifejezetten rossz hír az Alabamának, hogy Lane Kiffin legénysége közel 300 yardot átlagol a földön is, a Florida ellen pedig láthattuk, hogy a defense itt képes megadni magát. Ott közel 300 engedett yardba futottak bele. A hazaiak védelme amúgy is sebezhető, a Florida egy 99 yardos, de múlt heti ellenfelük is egy 83 yardos TD drive-ot vezetett ellenük.
Játékosok, akikre figyeljünk: Bryce Young(Alabama, QB), Evan Neal (Alabama, OT), Christian Harris (Alabama, LB), Matt Corral (Ole Miss, QB), Nick Broeker (Ole Miss , OT), Jerrion Ealy (Ole Miss, RB)
Arkansas Razorbacks (8.) @ Georgia Bulldogs (2.) 18:00
A második mérkőzés, amiről beszélni fogunk, lehetne akár az első ellentéte is. Ugyanis a két csapat kemény fizikális focit játszik, a védelmeik pedig valósággal megfojtották az ellenfelek támadósorait. A vendégek elsősorban a falaikra hagyatkoznak, mind védő, mind támadóoldalon uralni szokták a line of scrimmage-et. A valódi teszt elé azonban most néznek.
A Georgia védőfala ugyanis még talán az Arkansasénál is erősebb, a jövő évi drafton első köbre várt defensive tackle Jordan Davis és a defensive end Adam Anderson közösen már hét sacknél és nyolc negatív yardos szerelésnél jár, de kollektíve az egység már 15 sacket jegyzett idáig. A linebacker sorban Nakobe Dean szintén küzdi fel magát a boardokon, de a secondary is már hét interceptont leszedett (kettőt vissza is vitt) az eddigi mérkőzéseken. A Razorbacks nagy bajban lehet, ha nem tudják stabilizálni az eddig kiváló futójátékuk, mert passzolva aligha törik fel ezt a védelmet.
A labda másik oldalán az a kérdés, hogy a J.T Daniels offense ha rá lesz kényszerítve tud-e haladni megfelelően. Eddig nem volt gond az offense-el, de nem is igazán voltak nehéz feladat elé állítva, a Clemson elleni első heti siker pedig kezdi kicsit értékét veszteni. Az Arkansas mindössze 16%-át engedi a támadósoroknak a harmadik downoknál és 30 darab olyan szerelést mutattak be ahol negatív yardon tartották az ellenfelet.
Játékosok, akikre figyeljünk: J.T. Daniels (Georgia, QB), Adam Anderson (Georgia, DE/OLB), Jordan Davis (Georgia, DT), Nakobe Dean (Georgia, LB), Derion Kendrick (Georgia, CB), Treylon Burks (Arkansas, WR), John Ridgeway (Arkansas, DT), Jalen Catalon (Arkansas, S).
Cincinnati Bearcats (7.) @ Notre Dame Fighting Irish (9.) 20:30
A heti utolsó kiemelt találkozónk résztvevői is inkább a védelmeikről híresek, de koránt sem biztos, hogy kevés pontos mérkőzés lesz, ugyanis tele van playmakerekkel mindkét védelem. A Notre Dame mind interceptionökben, mind pedig sackekben a top10-ben van az országban és náluk játszik az idei év legjobb formájában lévő védőjátékosa is: Kyle Hamilton, aki safety létére top5-ös pick lehet jövőre.
A Cincinnati védelmet szintén nem kell bemutatni, a pihenőhetük előtt az Indiana offense-t már két vállra fektették és most egy újabb Power5 skalpra fáj a foguk. Elengedhetetlen lesz a sikerhez, hogy jobban kezdjék a mérkőzést, mint legutóbbi két fordulóban, mikor játszottak, valamint irányítójuk, Desmond Ridder hozza az idei ellenállhatatlan formáját.
Játékosok, akikre figyeljünk: Desmomnd Ridder (Cincinnati, QB), Myjai Sanders (Cincinnati, Edge), Ahmad Gardner (Cincinnati, CB) , Kyren Williams (Notre Dame, RB), Cam Hart (Notre Dame, CB), Kyle Hamilton (Notre Dame, S)
További érdekes mérkőzések:
Wisconsin @ Michigan (14.) 18:00
Jim Harbaugh együttese az elmúlt években totálisan leírta magát, de idén olyan ellenállhatatlanok, főleg a Blake Corum vezette futójáték és védelem miatt, hogy már a top-15-ben vannak rangsorolva. A defense vezére Aidon Hutchinson, aki az idei év legjobb formában lévő pass rushere.
Maryland @ Iowa (5.) (péntek 02:00)
Már pénteken láthatunk egy top5 csapatot, ugyanis az idei egyik nagy meglepetéscsapat Iowa fogadja a Marylandet. Az Iowa védelem idén már elég sok támadóegységet tört össze, de most az a Maryland jön szembe, ahol egy bizonyos Taulia Tagovailoa irányít. Így van, ő a Dolphins irányítójának az öccse és idén a legjobb irányítómutatókat tudhatja magáénak a ligában. Amennyiben az Iowa defense ellen is bizonyít, úgy sokan fel fogják kapni a fejüket.
Mississippi State @ Texas A&M (15.) (vasárnap 01:00)
A Texas A&M ugyan csúnyán leszerepelt eddig, de tele van tehetséges játékosokkal. Az offense-nek Breece Hall vezetésével van bizonyítanivalója, de a támadófalnak Kenyon Greennel a soraiban szintén újra kell építenie magát az Arkansas elleni csörte után. A védelemben pedig a class egyik, ha nem a legjobb defensive tackle-je, DeMarvin Leal gyűri majd az ellenfelet.
Legfrissebb cikkeink
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
Sziasztok,
Valamelyik meccset adja az ARENA 4?
Hello!
A Penn State és az Oregon meccsét adják
Oregon @ Stanford 21:30-tól az Arena4+ oldalon (ezen a hétvégén még ingyenes), Indiana @ Penn State 01:30-tól a tv-ben. Október 9-én 18 órától online Texas vs Oklahoma csúcsrangadó, a válogatott szünet miatt pedig végre a 21:30-as meccs is tv-képernyőre kerülhet (hogy pontosan melyik, az a mai eredmények függvénye)
Pfujj, de szar lett ez. A Bama gyalázza a Rebelst, a Bulldogs lenullázta a Razorbackst, az Iowa agyonverte a Marylandet, a Michigan lemosta a Wisconsint, egyedül a Bearcats szoros kissé a ND ellen, de az se túlzottan. De a legcsúnyább, hogy a TOP 3-as Oregont tíz ponttal üti a sehol sem jegyzett Stanford a félidőben.
Szerintem ez az átlagos egy jónak ígérkező hétvégén az egyetemi fociban. Túl nagyok a különbségek és ritkán látunk igazi kiélezett párharcot jó csapatok között. Én annak mindenképpen örülök, hogy a Georgia védelme ilyen szinten pörgött tegnap is. Úgy gondolom, hogy bizakodhatunk abban, hogy méltó kihívói lesznek a Bamának idén.
Arkansas-énál