Két hete írtunk arról, hogy soha nem volt még ennyi szoros meccs az idény elején, azonban úgy tűnik ez a végletek szezonja, hiszen rekordközeli a blowoutok, azaz a nagyon sima mérkőzések, a kiütések száma is.
Idén már 21 olyan mérkőzés volt, ami legalább 21 pontos különbséggel dőlt el, az Associated Press adatai alapján pedig ez a második legtöbb az 1970-es AFL-NFL egyesülés óta – 2009-ben 23 ilyen találkozó volt hét forduló alatt. Az utóbbi hat évben egyébként 13 ilyen meccs volt az átlag hét kör után.
Az idei nagy számban jelentősen közrejátszik a múlt vasárnap, ahol hat mérkőzés is 22 ponttal vagy többel dőlt el. Ez mindössze a harmadik alkalom az utóbbi 100 évben, hogy egy napon ennyi simázást láthattunk (2009.10.25. és 1986.09.07.)
És hogy melyik csapatok felelősek ezekért? A Cardinals, a Buccaneers és a Bills is három kiütés jó oldalán állt, a Bengals pedig kettőnél, a túloldalon a Texans háromszor kapott ki legalább 21 ponttal, a Falcons, a Dolphins, a Giants és a Jets pedig kétszer.
Annyi szerencséje azért van az NFL-nek, hogy egyik kiütés sem főműsoridőben történt idén, hanem mindegyik a vasárnap délutáni idősávban.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Szóval ez egyszerre minden idők egyik legizgalmasabb és legunalmasabb szezonja egyszerre?
Ez nem nagy cucc. Mi a Vikingsnál évek óta egyszerre vagyunk a liga egyik legjobb és legrosszabb csapata.
Minnesota schrödingers?
Vagyis a szezon dögunalom. *Statistical music intensifies*
Annyi szerencséje azért van az NFL-nek, hogy egyik kiütés sem főműsoridőben történt idén, hanem mindegyik a vasárnap délutáni idősávban.
Giants have entered the chat..