Connect with us

Hír

Az idei lehet Odell Beckham utolsó idénye Clevelandben

Odell Beckham egyelőre nem váltotta meg a világot Clevelandben, közel sem tudja azt a szintet hozni, mint amit annak idején a Giantsben. A TheAthletic információ szerint emiatt könnyen az idei lehet az utolsó szezonja a Browns játékosaként.

Beckham 2014-ben került a ligába, a Giants választotta ki az 1/12-es választási joggal. Karrierje első három idényében 4122 yardot és 35 TD-t gyűjtött úgy, hogy öt meccset ki kellett hagynia sérülés miatt. 2017-ben azonban megsérült, mindössze négy mérkőzésen lépett pályára, majd 2018-ban is ki kellett hagynia négy találkozót, de így is elit teljesítményt nyújtott a pályán.

A Giants ugyanakkor négy kiváló szezon ellenére 2019-ben elcserélte a Brownshoz (úgy, hogy egy évvel korábban adott neki egy 5 éves, 95 milliós hosszabbítást). Clevelandben korrekten kezdett, 1035 yardot és négy TD-t gyűjtött, bár az elkapási aránya a stabil 61-63+ százalékról leesett 56,9 százalékra. Ezután ismét megsérült, csak hét meccsen játszott 2020-ban (akkor sem jól) és az idei évet is sérüléssel kezdte. Ráadásul továbbra sem találja az összhangot Baker Mayfielddel: a felé szálló labdák mindössze 47,4 százalékából lett elkapás 2021-ben, három meccs alatt csak 124 yardot jegyzett TD-nélkül, mindössze 68,8-as ratinggel dobál az irányába Mayfield.

A szerződése még két évig szól, összesen 30 millió dollárt kereshet, de ebből egy cent sem garantált. Amennyiben a csapat elcseréli vagy kivágja a szezon után, 15 milliót spórolna 2022-ben.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!