Még mindig van olyan dolog Tom Brady 20+ éves profi karrierjében, ami nem történt meg vele egyszer sem. A ma este Bears elleni találkozón ismét felírhat egy “elsőt” a listájára, ugyanis Justin Fields lesz az első irányító az Ohio State egyetemről, akivel megmérkőzik a sok-sok évvel ezelőtt a Michiganre járó legenda.
A két suli rivalizál az egyetemi fociban, ezért (is) számít ez érdekességnek, és az OSU a legjobb programok közt van az Államokban, így furcsa lehet, hogy egyetlen irányító sem játszott Brady ellen kezdőként. Persze az Ohio State nem egy QB-gyár, egyetlen első körösük Dwayne Haskins volt Brady karrierje alatt (Fields mellett persze), de a második napon is csak a supplemental drafton harmadik körben elkelő Terrelle Pryort említhetjük.
Ezen kívül ismét újraírja a rekordok könyvét Brady. Megteszi ezt persze több mindennel, növelni fogja lejátszott meccsei, yardjai, TD-i számát, de most épp arra gondolunk, hogy mostantól ez a Buccaneers-Bears mérkőzés lesz az irányítók közt legnagyobb korkülönbséggel bíró találkozó a történelemben. Nem túl régi a jelenlegi rekord, hiszen három hete Brady és Mac Jones állította ezt fel, most viszont Brady és Fields fogják ezt tartani. És jó eséllyel ez sem él majd sokáig, hiszen január 2-án a 16. fordulóban Brady és Zach Wilson írhatja felül ismét a rekordot, kettejük közt napra pontosan 22 év van.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások