Tovább romlik a Seahawks helyzete, Russell Wilson után ugyanis Chris Carsont is IR-re tette a csapat. Ez azt jelenti, hogy a futó minimum három hétig nem léphet pályára, vagyis legkorábban a Packers ellen térhet vissza a 10. héten (a Seahawksnak bye weekje lesz a 9. fordulóban).
Carson 2017-ben került a csapathoz a draft hetedik körében és eddigi karrierje során soha nem tudott végigjátszani egy teljes alapszakaszt. Tavaly négy meccset hagyott ki egy lábsérülés miatt, és idén is minimum négyet fog kihagyni egy nyakrésülés következtében (már a Rams ellen sem lépett pályára).
Ez elég nagy érvágás a csapatnak, ugyanis egészségesen kiválóan teljesít, karrierje során 4,55 yardot átlagolt a földön és elkapásban is hasznos volt, még ha nem is egy Christian McCaffrey. Idén négy meccsen 232 yardot és három TD-t szerzett a földön, illetve volt hat elkapása 29 yardért. A helyén Alex Collins fog kezdeni a Steelers, a Jaguars és a Saints ellen, mellette pedig DeeJay Dallas és Travis Homer kaphat még lehetőéget.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő