Két kiváló játékos szezonja is véget ért: a Jaguars az elkapó DJ Charkot vesztette el, míg a Patriots a corner Jonathan Jonest, írja több forrás.
Chark még a negyedik héten került IR-re egy bokasérülés miatt, de akkor még élt a remény, hogy idén még pályára léphet. Ebből Urban Meyer szerint már nem lesz semmi, így a 25 éves elkapó sérültlistán fejezi be az idényt. Ez nagyon rosszul jött neki, ugyanis a korábbi második körös elkapó újoncszerződése az idény végén lejár, az elmúlt két évben pedig összesen nem szerzett annyi elkapást, yardot és TD-t (60 elkapás, 860 yard, hét TD), míg a 2019-es breakout évében (73 elkapás, 1008 yard, nyolc TD). Ez a sérülés komoly milliókba kerül majd neki.
A 28 éves Jonathan Jones az előző héten került IR-re egy vállsérülés miatt. A 2016-ban draftolatlan védő 2018 óta stabil kezdője a csapatnak a slotban, és bár nem egy elit játékos, de képes jó teljesítményre – idén például 89,4-es passer ratinggel dobáltak rá az ellenfelek irányítói. A Patriots el is kezdett veterán szabadügynökökkel tárgyalni, de ha nem sikerül instant megoldást találni, úgy a tavalyi draftolatlan Myles Bryant kaphat nagyobb szerepet a kezdőben.

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után