Ne feledjétek, az óraátállítás miatt már 18 órától kezdődik a banzáj vasárnap!!!
Bye week: Raiders, Ravens.
18 órás sáv
Tennessee Titans @ Indianapolis Colts (GamePass, Kandalló Pub)
Meg mertem volna esküdni, hogy az utóbbi két hét fényében a Titans lesz a favorit a fogadóirodáknál, és majd tudok tenni az underdogra, azonban a Colts számít kicsit esélyesebbnek Vegas szerint. Talán azért, mert ha ezt most nem nyerik meg, akkor kvázi elúszott a csoport, így ez egy “must win” találkozó az indianapolisiaknak.
Emellett a Colts megtalálta kicsit önmagát, és Frank Reichnak az utóbbi években is kellett pár hét, hogy új irányítóval belerázódjon a dolgokba, úgy tűnik így van ez idén is. Wentzet a jelek szerint sikerült összerakni azon a 10 perces rövidzárlaton kívül, amit a 49ers ellen produkált, és hozza azt a top15 környéki szintet, amit várhattunk tőle (mi, akik optimisták voltunk).
A hazaiak mellett szól még, hogy EPA/play alapon övék a legjobb futás elleni védelem jelenleg, ráadásul azok után, hogy egyszer már találkoztak Derrick Henryvel. A “királyt” az utóbbi években is egész jól meg tudták állítani, és akinek ez sikerül, annak egész jó esélyei vannak a Titansszel szemben – főleg hogy az elkapó sztárduó most szólóban nyomja, hiszen Julio sérülés miatt nem lép pályára. Ahogy Indyben, úgy Tennesseeben is fejlődik a támadósor, azonban a védelmek mindkét oldalon bőven sebezhetők.
Jobb csapat a Titans, de közelebb van tudásban ez a két csapat, mint a mérlegeik mutatják, és nagyon nehéz oda-vissza verni a másikat, szóval szerintem most a Colts visszavág és életben tartja a reményeit.
Pittsburgh Steelers @ Cleveland Browns (Arena4, Kandalló Pub)
Aki szereti a falak csatáját, az mindenképp ezt a meccset válassza, mert a Browns OL vs. Steelers DL igazi csemegének ígérkezik. A vendégek igyekeznek majd elvenni a futásokat és minél több passzba kényszeríteni Mayfieldet, akinek nem szabad sokáig várnia, minél előbb kell szabadulnia a labdától, egyrészt hogy védje a saját vállát, másrészt hogy ne hősködje túl a dolgokat, harmadrészt meg valószínűleg hatékonyabb is lenne így a támadósor. Jó ötlet lehet a tight endekre játszani ezen a meccsen, ott nagy előnye lehet a Brownsnak, főleg hogy a WR-eknél vannak sérültek.
A túloldalon is érdekes lesz a matchup. A Browns védőfala hasonlóan erős, mint a Steelersé, hihetetlen káoszt tudnak létrehozni a line of scrimmage-en. Viszont ugyan a vendég támadófal nem épp acélos, ezt kompenzálja Big Ben azzal, hogy hamar szabadul a labdától, így Garrettéknek nem lesz olyan egyszerű odaérni rá. Az még egy nagy kérdés, hogy Chase Claypoollal hogyan veszi fel a versenyt a Browns, ugyanis méretben mindenkit dominálhat a WR, így neki nagy meccse lehet, ha ezt ki tudják használni Bennel. És mivel Denzel Ward sérülés miatt nem játszik, így még nehezebb dolga lesz a Brownsnak megállítani a passzokat.
Sok meccs van a héten, ahol nem tudtam dönteni a győztes kilétét illetően, ez is egy ilyen volt, főleg hogy mindkettőnek nagyon fontos a találkozó a playoff szempontjából egy ilyen brutál csoportban. Vannak matchup előnyei a Steelersnek, amivel meg lehet ezt nyerni, ráadásul a sérültekkel is jobban állnak, de a Brownst összességében jobb csapatnak gondolom.
San Francisco 49ers @ Chicago Bears
Lehetett volna egy Lance vs. Fields csata is, amit nagyon vártam volna, de nem így alakult, nézhetjük inkább a sótlan Garoppolót a meglepően gyenge 49ers támadósorban. Ha esetleg itt amúgy kikapna a Frisco (amire bőven van esély), akkor jövő héten biztos vagyok benne, hogy Lance kezdene, de ehhez elég lehet egy gyengébb teljesítmény győzelem mellett is. A túloldalon sem jobb a helyzet és ki vagyok akadva, hogy mennyire rosszul használják Fieldset, mennyire nem az erősségeire építenek a Bearsnél. Persze ő is sok mindenért felelős, de sokkal jobb helyzetbe is lehetne hozni. A csapat támadósoránál EPA/play alapon egyébként csak a Jets és a Texans rosszabb a ligában, ez is sok mindent elmond a helyzetről. Most amúgy mindkét offense-nek jobb napja lehet az utóbbi hetek átlagánál, hiszen a 49ers D# közel sincs olyan szinten, mint a Bucs vagy akár a Browns front (habár a kis Bosa azért okozhat problémákat), a Bears védelme meg egyáltalán nincs 100 százalékos állapotban Mack és Hicks kiesésével.
A megingathatatlan érvelésem a győztes kilétével kapcsolatban: a 49ers nem olyan rossz, hogy 2-5-tel álljon és a Bears sem olyan jó, hogy 4-4-gyel álljon.
Philadelphia Eagles @ Detroit Lions
Az Eagles a jobb és bőven tehetségesebb csapat. A Lions védelme ellen bárkinek könnyedén kellene haladnia, egy ilyen secondary ellen pedig Hurtsnek úgy kellene kinéznie, mint a Falcons elleni nyitómeccsen. Az Eagles ellenben folyton lábon lövi magát támadóoldalon, ám még mindig nagyobb probléma az, amit a védelemben látunk. És akkor most jöjjön egy kis kiakadás.
Ez az Eagles defense borzasztóan vanilla. Mintha az előszezonban lennénk, komolyan. Az Eagles bottom5-ben van emberezési arányban, blitzelési arányban, a coverage-ek elrejtésében és stuntokban is. A safetyk másik városban állnak fel, olyan messze vannak a line of scrimmage-től, az underneath zónák közt pedig ezáltal tátongó lyukak vannak, így bármelyik 20 yardon belüli passz automatikusan sikeres (az Eagles az utóbbi öt meccsen négyszer engedett 80+ feletti passzpontosságot, míg a történelme ezt megelőző 1285 meccsén összesen nyolcszor). A védőfal ugyan pass rush win rate-ben konkrétan az első helyen áll, de sackeket nem tudnak szerezni, mert bármelyik irányító egy pillanat alatt megtalálja a rést a pajzson és odadobja emberének a labdát, hiszen meg sem próbálja a defense elrejteni, hogy hogyan fog védekezni. Ráadásul a védőfal is csak önerőből, tehetségből ilyen jó, mert az edzői stáb fikarcnyit sem segít nekik, meg sem próbálják összezavarni a támadófalembereket, egyszerűen felállnak négyen egymás mellé és mennek egyenesen az irányító felé. A linebackerek meg csak simán borzasztóak és a checkdown passzokból is könnyedén 10+ yardos játékok lesznek, mert vagy nem érnek oda az LB-k vagy ha odaérnek, elrontják a szerelést.
Ami tök jó, mert végülis a Lions támadósorának éppen két épkézláb fegyvere van, a futó D’Andre Swift és a tight end TJ Hockenson, akik pont a linebackereket fogják támadni. És Goff stílusa is tökéletesen alkalmas az Eagles megverésére, hiszen ő meg amúgy sem szívesen dobál mélyre és a szélre, úgyhogy jöhetnek a pár yardos dink and dunk passzok Swiftnek és Hockensonnak, és szépen végig fognak menni a pályán úgy, hogy a labda földet sem ér, csak ha leteszik a centernek snappelni.
Kevés meccs van már idén, amit a Lions reálisan megnyerhet, és ez a mostani van a lista tetején. Kicsit tartok tőle, hogy minden puskaporukat ellőtték a Rams ellen, de biztos vagyok benne, hogy most fog a legjobban mutatni a Goff vezette támadósor az egész évben. Elképzelhető, hogy kijön az Eagles tehetségbeli fölénye, és a Lions védelmét is könnyen szét lehet szedni, de én most megraktam a Lionst a survivor játékban (eddig tökéletes a tippsorom, de fel is használtam a legtöbb nagycsapatot, úgyhogy most kezdődhetnek a gondok).
Carolina Panthers @ Atlanta Falcons
Eléggé ellentétes irányba menetel a két csapat, hiszen a Falcons (legalábbis az offense) beindult az utóbbi hetekben, míg a Panthers négyszer kapott ki egymás után, a támadósor pedig teljesen elveszettnek tűnik Darnolddal. Egész szezont tekintve a Darnold és a Panthers 30. EPA/play alapján, annyira vált be ez a csere, mint ahogy azt a legtöbben megjósolták – semennyire, sőt inkább negatívan, figyelembe véve az ellenértéket és a jövő évi garantált pénzmennyiséget. Az atlantaiaknál pedig Arthur Smith úgy tűnik megtalált pár megoldást a dolgozaton, és rájött, hogy Kyle Pittset leginkább első számú elkapóként kell használni, ezzel együtt pedig Matt Ryan is beindult és megint jó irányító képét mutatja. Ha már Pitts, hozzá kapcsolódik a meccs párharcra, ugyanis Jeremy Chinn azon kevés védők egyike lehet, aki atletikusságban viszonylag fel tudja venni a versenyt a támadóval – két olyan játékos méri össze tudását, akire nem lehet ráaggasztani egy posztjelzőt sem igazából.
Megyek a trendekkel, a Falcons felfelé ível, a Panthers pedig lefelé, és ez folytatódik is tovább.
Miami Dolphins @ Buffalo Bills
Az utóbbi három évben a Bills mérlege a Dolphins ellen: 5-0. Josh Allen statisztikái: 63,2%-os pontosság, 8,4 YPA, 14 TD, 2 INT. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Bills jelenleg talán az AFC (a liga?) legjobb csapata, a Dolphins pedig a szétesés szélén áll (a védelem pocsék, az offense sem sokkal jobb, Florest meg ha így folytatja, simán kirúghatják év végén), akkor könnyen kimatekozhatjuk, hogy ezt a hazaiak nagyon jó eséllyel be fogják húzni. A Stefon Diggs vs. Xavien Howard matchup azért így is jónak ígérkezik, a 2. fordulóban a Dolphins CB-je szinte végig követte a WR-t, és ugyan engedett három elkapásból 53 yardot és egy TD-t, szerzett is egy interceptiont, tehát pozitívban jött ki összességében.
Kis kitekintés: szerintem nem lesz Watson-trade a keddi határidő előtt.
A Bills meg simán behúzza ezt a meccset.
Cincinnati Bengals @ New York Jets
Valaki kérem magyarázza el nekem, hogy mi értelme volt a Jetsnek cserélni Joe Flaccóért. Ha nincs Zach Wilson, nem teljesen mindegy, kivel kapnak ki? Az újonc QB nélkül még csak a győzelemre sincs sok értelme játszani (főleg a front office szemszögéből), hiszen így esélyesebb a magasabb pick. Na mindegy is, most még nem lesz Flacco, mert négy nap alatt nem tud felvezetni Philadelphiából New Jersey-be (150 kilométer), szóval nézhetjük, ahogy Mike White elkeseredetten próbálja tartani a lépést Burrow-ékkal. Fogalmam sincs, ez hogyan fog összejönni.
Fun fact: a szezon előtt mindössze 1 pontos favoritnak gondolták a Bengalst a fogadóirodák erre a meccsre. Most ellenben tökéletes survivor pick a Cincy, és talán érdemes is most ellőni, mert leginkább nehéz meccsek várnak rájuk a továbbiakban.
Los Angeles Rams @ Houston Texans
Újabb Texans meccs, amit nehéz beharangozni. Most beszéljünk mondjuk arról, hogy a houstoni támadósor 32. hatékonyságban, az utóbbi négy meccséből háromszor maximum 5 pontot szerzett és az utóbbi ötből négyszer maximum 10-et. Jövő héten Tyrod Taylorral talán nézhetőbb lesz a csapat, addig is kiderül, hogy kiket cserélnek még el Houstonból (helló, Cooks). A túloldalon szokás szerint Cooper Kuppra érdemes figyelni, aki ilyen ütemben Megatron elkapott yard rekordját is megdöntheti – várhatóan nem most fog lelassítani.
Ha még nem lőttétek el a Ramst a survivorben, akkor itt a tökéletes alkalom.
21 órás sáv
New England Patriots @ Los Angeles Chargers (GamePass, Kandalló Pub)
Ha meglestétek a tippjeinket alább, akkor azzal kezdeném, hogy egyáltalán nem gondolom ennyire simának ezt a találkozót. Leginkább azért, mert a Patriots szétfuthatja a Chargerst, hiszen Brandon Staley védelme 5,3 yardot enged átlagban a földön (senki más nincs 5 felett), középen nagyon sebezhető az egység, Damien Harris és a most már egészséges támadófal pedig épp a belső futásoknál képes a legnagyobb pusztításra.
A Chargers bye weeken volt múlt héten és egy dolognak kellett fókuszban lennie: a korai kísérletes támadósornak. Az eddigi meccseken egész egyszerűen túl rövideket passzoltatott Herberttel Joe Lombardi támadókoordinátor, ezért nem voltak hatékonyak és folyamatos harmadik kísérletekre kényszerültek. A bye week tökéletes alkalmat ad arra, hogy kicsit reflektáljanak a csapatok a saját dolgaikra is (normál héten erre nem igazán jut idő), és Staley is elmondta, hogy ez volt a fókuszban, szóval lehet reménykedni, hogy megtalálták a megoldásokat erre a problémára és még lehengerlőbb, és ami fontos, még konzisztensebb tud lenni a támadósor – kelleni fog, ha menetelni akarnak a playoffban.
Fun fact: ha kivesszük a Jets elleni meccseket (minden csapatnál), akkor a Patriots támadósora a 17. helyről a 27.-re, a védelme a 8.-ról a 19.-re esne vissza EPA/play alapon.
A Patriotsnak megvan a séma előnye offense oldalon, azonban a Chargerst jobb csapatnak gondolom és ha tényleg sikerült javítani a korai kísérletes támadósoron, akkor nagy dolgokat várhatunk tőlük idén.
Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints (Arena4, Kandalló Pub)
Tavaly a Saints kétszer is megverte a Buccaneerst az alapszakaszban (és a playoffban is közel volt a győzelemhez), azóta viszont ellentétes irányba haladtak a csapatok, így most egyértelmű favorit a Buccaneers. De nem biztos, hogy olyan sima lesz ez.
Egyrészt Brady Buccaneersben lejátszott 27 meccse közül a Saints ellen hozta a legrosszabb és negyedik legrosszabb teljesítményét (EPA/play alapon), és a Szentek védelme idén is jól teljesít. Várhatóan most is el fogják venni a mély passzokat 2 mély safetys felállással, Lattimore szokása szerint leveszi majd Evanst a pályáról (az utóbbi két évben egyetlen elkapást engedett 3 yardért), így marad Godwin és Gronk, ráadásul Demario Davis személyében utóbbinak sem lesz könnyű matchupja, és a slotban is jó az emberanyaga a Saintsnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Bucs ne tudna pontokat feltenni a táblára, de szerintem az átlaguk alatt maradnak majd.
Kérdés, hogy a Saints offense tudja-e tartani a lépést. Jameis Winston volt csapata ellen szeretne bizonyítani, és ugyan a Buccaneers secondary nagyon is sebezhető, a gyenge cornerek ellen gyenge elkapók próbálnak majd vitézkedni, hiszen nagyon rosszul áll ilyen téren a Saints. A New Orleans-iak futni szeretnek (4. legtöbbet), de a Bucs ellen azt nem szabad, így helyette jöhetnek a kis rövid passzok Kamarának, amit Lavonte David nélkül már jóval nehezebb lesz megoldani.
Azt kinézem a Saintsből, hogy szorosan tartja a találkozót és kevés ponton a Buccaneerst, de a győzelmet már nem.
Jacksonville Jaguars @ Seattle Seahawks
Nagyon nehéz jósolni két gyenge csapat meccsére, és igazából fogalmam sincs, mi fog itt történni. A Seahawks támadósora elég konzervatívra (még a korábbinál is jóval konzervatívabbra) vette a figurát Genóval a kormánynál, de a Jaguars védelme meg nem igazán állít meg senkit idén. A Jags futójátéka elég jól működik és Lawrence is a fejlődik, ezáltal passzjátékban is jobbak lehetnek, főleg ha a bye week alatt sikerült rendbe tenni pár dolgot.
Őszinte leszek, nem tudok sok okosságot mondani a győztes kilétével kapcsolatban, talán Lawrence-ben egy fokkal jobban bízok.
Washington Football Team @ Denver Broncos
Nagyon nehéz jósolni két gyenge csapat meccsére, és igazából fogalmam sincs, mi fog itt történni. A McLaurin vs. Surtain párharcra kíváncsi leszek, hiszen utóbbi nem engedett még 20+ yardos elkapást idén, jól tapad mindenkire, előbbi viszont hihetetlen mennyiségben húzza le az 50/50-es labdákat idén (már 19-nél jár, senki más nincs 11 felett). A Washington védőfala szétszedheti a Broncos támadófalát, ellenben Jeudy visszatér és a denveriek elkapóinak nagy előnye lesz a fővárosiak gyengén teljesítő secondaryje ellen. De a Broncos védelme is meglepően rossz.
Őszinte leszek, itt sem tudok sok okosságot mondani a győztes kilétével kapcsolatban, talán a Broncos WR-ekben és CB-kben egy fokkal jobban bízok.
Sunday Night Football
Dallas Cowboys @ Minnesota Vikings
Mikor hét elején ránéztem az oddsokra és azt láttam, hogy a Cowboys csak egy pontos favorit, egyből megfogadtam. Aztán csütörtök este már a Vikings volt 2,5 pontos favorit, amit egyetlen dolognak tudhatunk be: Vegasban egész nagy esélyt tulajdonítanak annak, hogy Dak Prescott nem fog tudni pályára lépni a vádlisérülése miatt. Ő játszani szeretne, de ez nem csak az ő döntése. Ezen pedig eldőlhet a mérkőzés.
A Cowboysnak ugyanis Prescottal lehengerlő, megállíthatatlan támadósora van, a futás és a passz is remekül működik. Gallup nélkül több két tight endes felállást használnak, és ezzel elég jól össze tudják zavarni a védelmeket. Mert ha a defense base formationben jön a pályára, akkor kiküldik a két TE-t a szélre és szétpasszolják a linebackereket, ha pedig nickelben érkezik a védelem, akkor meg maradnak a falhoz csatolva a TE-k és lenyomják a futást a defense torkán. A Vikings védelme statisztikailag elég jól néz ki, de kicsit “bolondok aranyának” tűnik ez, hiszen az év elején nem mutattak olyan jól, az utóbbi hetekben pedig rosszabb csapatok ellen játszottak, ráadásul olyan QB-k ellen, akik nem bírják a blitzeket, vagy hogy blitzet mutat a defense és nem küldenek végül mindenkit. Na ez nem igaz Prescottra és a Cowboys támadófalára, itt ilyen gondok nem lesznek. A kérdés az, hogy mennyire akadályozza Prescottot a sérülése, és szerintem a zsebben tök jó lesz, de a futásai most nem fognak jönni.
A labda túloldala is érdekesnek ígérkezik. Egyrészt mert a ‘Boys elég jól fogja első kísérletre a futást, ellenben a passzt nem. És ugyan a Vikings az utóbbi évekhez képest előrelépett passzolási arányban elsőre, ráadásul jók is benne, de még mindig nem passzolnak eleget. Pedig itt lehet az előnyük, a cover3-as védekezés ellen a sokat használt keresztező útvonalaik sikeresek lehetnek. A Justin Jefferson vs. Trevon Diggs párharc pedig igazi csemegének ígérkezik, és ha Diggs le tud lopni megint egy labdát, akkor meg is nyerheti az ütközetet annak ellenére is, hogy enged majd pár elkapást. Nagy kérdés az is, hogy Kirk Cousins a gyenge primetime formáját hozza-e vagy sem.
Mindkét csapat bye weekről érkezik, így a pihenéskülönbség nem lehet kifogás senkinek. Ha Prescott játszik, akár sérülten is, szerintem be is húzza ezt a Cowboys, viszont ha nem léphet pályára, akkor jó eséllyel mindenki átteszi a Vikingsra a tippjét, hiszen Cooper Rush-sal esélytelen lesz a Dallas.
Szerkesztőségi tippverseny állása
Straight up:
- renningan 73-34
- Höri 72-35
- leonidasz 72-35
- kronikk 71-36
- Támogatók 71-36
- Jarred 70-37
- katonadani 70-37
- löfli 69-38
- chester 67-40
- alatriste 65-42
- balentin 64-43
Oddsokkal kiigazított:
- jarred 114,2
- leonidasz 111,71
- Höri 111,19
- kronikk 110,73
- renningan 110,34
- Támogatók 105,41
- alatriste 104,79
- chester 103,89
- katonadani 103,89
- löfli 101,45
- balentin 95,65
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Legutóbbi hozzászólások
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Alkalmak, amikor úgy tűnt, hogy a Chargersnek jobb csapata van, de kikapott a Patriotstól:
https://www.youtube.com/results?search_query=patriots+chargers
Persze, miért ne éppen most érne véget a Chargers sorozatos öntökönlövő attitűdje, de mindaddig nekem igen fura, hogy egy szerkesztőben sem vetődött fel a gondolat, hogy az elmúlt 20 év messze legszarabb New Englandje is 45–0-t hozott ellene tavaly, Hörbi ide vagy oda, szóval talán kikaphat a Los Angeles :)
Az h vegul chargersre tett mindenki nem jelenti h senkiben sem vetodott fel a gondolat :) en irtam is h a konszenzus ellenere egyaltalan nem gondolom ezt simanak es megvannak a pats matchup elonyei.
Az ég kék, a fű zöld, a Pats megveri a Chargerst, a Saints pedig a Buccaneerst :D
Tavaly 45-0-ra nyertünk a Chargers ellen, ez most nem várható, de azért bízom abban, hogy meglephetjük őket. Ez nekünk most sokkal fontosabb mint nekik. A csapat még nem futotþa meg a potenciálját, ez lehetne egy kitörési pont. Persze egy kiadós vereség is lehet, ha nem lesz fejlődés.
A Sehawks nem konzervatív, hanem elmeroggyant. Ha minden egyes first downra futsz, még akkor is ha 0 yard már sikeres futás, és így nyilvánvaló passzķisérletek sokaságába hajszolva szerencsétlen csere irányítódat az nettó ostobbaság. Egészen siralmas volt a múlt heti.
7.katonadani 70-37
https://www.youtube.com/watch?v=ozi1fixrSJ0&ab_channel=ElProfesor