Connect with us

Hír

Ismét Davis Mills kezd a Texansban

A hét elején olyan riportok jelentek meg, hogy Tyrod Taylor gyógyulása jól halad és naponta vizsgálják felül az állapotát. Ezek alapján arra lehetett számítani, hogy a combhajlítósérüléssel küzdő irányító már a héten visszatérhet a Texans kezdőjébe, de a főedző David Culley kijelentette, a hetedik fordulóban még Davis Mills fog kezdeni.

Mills idén már öt meccsen játszott, ebből négyen kezdő volt. Ebből egyedül a Patriots ellen játszott jól az ötödik fordulóban, amikor 72,4 százalékos pontossággal 312 yardot és három TD-t passzolt INT nélkül. A többi találkozón viszont mindössze 600 yard, két TD és hét INT került a neve mellé, háromszor is 10 pont alatt maradt a Texans – az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtotta a ligában.

A héten a Cardinals ellen sem lesz egyszerű bizonyítani, de vele kapcsolatban nem is ez az elvárás. Culley szerint egészségesen nem kérdés, hogy Taylor a kezdő, a 3. körös újonc már annak is örülhet, hogy élesben szerezhet hasznos tapasztalatokat. Aztán meglátjuk, hogyan dönt a csapat, ha Tyrod egészséges, mert nem elképzelhetetlen, hogy inkább maradnak az újonc mellett, hogy teljes mértékig megbizonyosodhassanak róla, hogy lehet-e benne valami, vagy új QB után kell nézni tavasszal.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!