JJ Watt válla megsérült a Texans elleni második negyedben, azonban így is végigjátszotta a mérkőzést, aminek a végén nagy mosollyal az arcán távozott a pályáról. Nem gondolta tehát senki, hogy igazán komoly problémáról van szó, azonban mégis így van. Az első hírek arról szóltak, hogy ki kell hagynia a Packers elleni csütörtök esti rangadót, azonban nem sokkal később Adam Schefter arról számolt be, hogy műteni kell a védőfalember vállát, amivel várhatóan ki kell hagynia a szezon hátralevő részét.
Watt idén írt alá a Cardinalshoz két évre $28 millióért, és bár az egyetlen sackje nem néz ki jól hét meccs után, a játékára nem nagyon lehet panasz. Ugyan már nem az a megállíthatatlan erő, mint fénykorában, de a 28 nyomásgyakorlása így is a 14. legtöbb az egész ligában. Wattnak ez a negyedik szezonja, ami sérülés miatt a vártnál korábban ér véget, hét másik idényben viszont az összes meccsen kezdő volt a Texans színeiben.
Jó hír azonban a Cardinals számára, hogy a Covidból teljesen felgyógyult Chandler Jonest aktiválta a csapat, így játszhat csütörtökön.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
Itt az idő.
2016-os sérülése óta folyamatosan épül le. Az utóbbi négy évben kétévente sérül meg és minden évben kevesebbet teljesít. Talán még van benne jövőre egy teljes szezon, de aztán vége.
Watt tudhatott valamit a holtszezonban. Ugye azt nyilatkozta, hogy mindenképpen contenderhez akar szerződni, jöttek a tippek, hogy Packers, Bucks, Rams…..stb mondjuk évi 5-7-ért. Mikor aláírt 28-ért a Cardshoz ment a “röhögés”, aztán most tessék :) Nagy kár, hogy ennyire elhasználódott a Texansban.
Watt részéről nem volt rossz döntés, de ez a szezon is a Bucks, Rams, Packers triót igazolja, hogy nem tetek bele nagy pénzt.
Pont a napokban gondolkoztam, hogy kinek/kiknek a serulese reccsenthetne meg a csapatot alapjaiban. Remelem nem lesz igazam hogy kire gondoltam.
Amikor kellett, olyan valaki teljesített extrát, akire nem gondoltam.
Az a baj, hogy az en gondolatmenetem szerint nem Watt nyers jatek statjai fognak hianyozni, hanem a rutinja, a flexibilitasa es az, hogy szivta magara az embereket. Ezt az egeszet marha nehez lesz valakinek az extra teljesitmenyevel potolni. De ne legyen igazam. Ma hajnalban rogton jon is az izelito a hatralevo meccsekbol.
https://www.youtube.com/watch?v=P0gsgyY_QW0
Kár, hogy így elkopott. Kedvelem a játékát, reméljük a playoffra ha limitáltan is de még visszatérhet.