Connect with us

Minden ami NFL

Kiért jön el a kaszás a Fekete Hétfőn?

A szezon előtt nyolc-kilenc főedzőnek volt komolyabb félnivalója a szakértők és a szurkolók véleménye alapján. Hat fordulóval és egy csütörtök esti rangadóval a hátunk mögött már eléggé árnyaltak az erőviszonyok ahhoz, hogy megvizsgáljuk, kiknek sikerült megfordítani a sorsukat és kik azok, akik már szinte menthetetlenül elásták magukat. Bónuszképp pedig megnézzük, hogy az idei váratlanul gyenge teljesítményük miatt kik kerültek hirtelen a szakadék szélére.

A 2021-es idény előtt hét új főedzőt neveztek ki a csapatok, tehát egyáltalán nem elrugaszkodott állítás, hogy a HC-k negyede pengeélen táncol most is, ráadásul Jon Gruden személyében már van is egy lemondásunk (igaz, ő nem a teljesítménye, hanem a magánvéleménye miatt volt kénytelen távozni). Vele együtt már szinte biztos, hogy megint ott leszünk a hét-nyolc fővesztésnél a szezon végén, ugyanis nemcsak az évek óta rossz teljesítményt nyújtó főedzők, de pár újonc is pengeélen táncol, köztük David Culley-val és Nick Siriannival, akik vészmegoldásként érkeztek és már a kinevezésük pillanatában sem vehettek semmit készpénznek. Kezdjük is velük a körképet.

David Culley, Houston Texans, 1-5

A Texansnak volt a legtöbb ideje új főedzőt találni, ennek ellenére utolsóként oldotta meg a feladatot. Kinevezett egy idős, releváns tapasztalat nélküli, jellegtelen és érdektelen, pozíciós edzőként megbukó, kvázi ismeretlen valakit, így nem meglepő, hogy sokan mindössze egy szezonra számoltak vele.

Ennek ellenére a Texans rögtön legyőzte a Jaguarst az első héten, majd Tyrod Taylor sérüléséig a Browns ellen is győzelemre állt, azóta pedig Davis Millsszel is sikerült majdnem legyőzi a Patriotsot. Ahhoz képest, hogy a Texans rostere talán a legrosszabb az egész ligában, eddig messze túlteljesít a csapat, miközben a játékosokon is látszik az akarat és a lelkesedés, még a legöregebb veteránok sem levezetni jöttek ide.

Deshaun Watsonnal ez könnyen lehetne egy 3-3-as vagy akár 4-2-es mérleg, így eddig mindenképp pozitív csalódás. Túlzás lenne azt mondani, hogy Culley sokkal közelebb került volna a maradáshoz, de az eddig fix 0 százalék esélyen sikerült azért javítani. Esély a maradásra: 15%

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!