Connect with us

Hír

Matt Nagy nem lesz ott a partvonal mellett holnap

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Matt Nagy hétfőn pozitív koronavírus-tesztet produkált, mostanra pedig az is véglegesen eldőlt, hogy nem lehet ott a csapatával a 49ers elleni holnapi találkozón – jelentette be a Bears a hivatalos oldalán. Ez tehát azt jelenti, hogy nem tudott két negatív mintát adni 24 óra eltéréssel, azaz ma is pozitív volt a tesztje, így mindegy mi lesz a holnapi eredménye, nem lehet ott a kispadon. A helyét a speciális egység koordinátora, Chris Tabor veszi át.

Tabornak ez a 14. éve az NFL-ben, a Bearsnél kezdte a pályafutását segéd special team edzőként, majd 2011-től hét éven át a Browns ST-koordinátora volt, hogy aztán 2018-ban visszatérjen Chicagóba ugyanebbe a szerepbe. Ezen a héten ő irányította az edzéseket a Bearsnél.

Nagy egyébként a második főedző idén, akinek ki kell hagynia egy meccset a koronavírus miatt, Kliff Kingsbury a hatodik fordulóban nem lehetett ott a Cardinals kispadján.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!